Les enfants du marais
A lápvidék gyermekei
Jean Becker (1999)
Gyönyörű történet az életről és a barátságról. Hiba nélkül abszolválja a rendkívül nehéz koncepciót, vagyis az elsőre infantilisnak és banálisnak tűnő mondandóját úgy sikerül elmondania, hogy kerüli a komoly drámát és az abszolút negatív szereplőket, mégsem válik túlontúl behízelgővé és giccsessé. Arányos, gördülékeny a rendezés, a kellően túljátszott színészi munka éppen annyit segít, hogy maguk a karakterek könnyedsége társra leljen benne. Egyszerűségével jó szándékú, jó indulatú és megható. Egy tökéletes kikapcsolódás karácsony idejére és bármikorra a jövőben, amikor egy kis erőre van szükség, vagy ha vissza kell nyerni az emberekbe vetett hitet. 8/10
Jean Becker (1999)
Gyönyörű történet az életről és a barátságról. Hiba nélkül abszolválja a rendkívül nehéz koncepciót, vagyis az elsőre infantilisnak és banálisnak tűnő mondandóját úgy sikerül elmondania, hogy kerüli a komoly drámát és az abszolút negatív szereplőket, mégsem válik túlontúl behízelgővé és giccsessé. Arányos, gördülékeny a rendezés, a kellően túljátszott színészi munka éppen annyit segít, hogy maguk a karakterek könnyedsége társra leljen benne. Egyszerűségével jó szándékú, jó indulatú és megható. Egy tökéletes kikapcsolódás karácsony idejére és bármikorra a jövőben, amikor egy kis erőre van szükség, vagy ha vissza kell nyerni az emberekbe vetett hitet. 8/10
Anno kamaszként ez volt az első art mozis élményem, aztán később a Dunán is megnéztem. Külön öröm számomra, hogy hasonló élményeket nyújtott neked is. Ez az a típusú film amikor azt érzed, hogy otthon vagy. Annak a korszaknak a francia filmjeit egyébként zabáltam (Élet amiről az angyalok álmodnak, Vendome tér asszonya, Kelet-Nyugat), azóta bevallom hanyagoltam egy kicsit franciákat.
VálaszTörlésNa! Ez tök jó. :) Nem is gondoltam, hogy te is szereted az ilyesmit. Tényleg otthon érzést nyújt, de ezt nem akartam beleírni, mert ez mindenkinek más. Ezek szerint te is ilyen családcentrikus-harmonikus típus vagy.
VálaszTörlésÉrdekes, de ebben tényleg a franciák a legjobbak. Lásd: Intouchables.
Hát igen. A harmonikus típusról még annyit, hogy mindenem a vidék, és szerencsére úgy alakult, hogy időnként élvezhetem is azt a bizonyos "lápvidéket". Bár munka van vele bőven, de a nyugalom, a csend és a természet mindenért kárpótol. A lelki békémet ebbe vetítem, de legalább ott megtalálom, ha másképpen nem megy. Szóval az "otthon érzést" így értettem képletesen, de ebben az esetben számomra konkrétan vonatkoztatható az említett filmre.
VálaszTörlésKizárólag a városban nem is lehet kibírni, pedig én nem lakok kifejezetten nagy városban. Muszáj kimenni a természetbe.
VálaszTörlés