Bande de filles
Csajkor (Girlhood)
Céline Sciamma (2014)
A felépített kontextus persze nem nélkülözhető, de a filmből egyértelműen egy konkrét jelenetet lehet, méghozzá nagyon magasan kiemelni. Ez felfogható egy alternatív klipnek is akár, Rihanna Diamonds című számához, vagy ha messzebb merészkedek, a filmet is ki lehet terjeszteni egy e köré a szám köré felépített történetnek. Ritka az ilyesmi. Már magában az is, hogy egy zeneszámot elejétől a végéig lejátszanak egy filmben, de az még inkább, hogy egyetlen jelenet ilyen hibátlanul és találóan összefoglalja a film lényegét. Ritka példa arra, hogy egy másik művészeti ág beágyazásával, jelen esetben a zenével, vagy még konkrétabban kifejezve, a film és a zene mély egybefonódásával, több érzékszervet egyszerre letámadva, egészen egyedi, sokat mondó és emlékezeteset élményt lehet összehozni. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy a zene is kimagasló legyen. Eddig annyira nem is ragadta meg a figyelmemet ez a szám, de így kapásból új értelmet nyert. A filmmel együtt olyan egységbe kovácsolódik a keserédes dallam, a szöveg és a túláradó érzelmek, hogy ezt tovább részleteznem tényleg felesleges, tapasztalni kell. Ebben a pár percben minden benne van, amit a film egyébként 113-ban mond el. A felnövés nehézségei, fókuszban a kényszerű önzetlenségből való kitörés problémájával; a tudat, hogy a mának élés hirtelen elhatározása előbb vagy utóbb vissza fog ütni; maga az élet szeretete, ami a döntés meghozatalát elősegítette, és végül a családtól való elszakítás, mint a társadalmi osztály, a közösség egy meghatározó vonásának ábrázolása.
Egyébiránt a film nem olyan egységes, talán ez okozza, hogy egészében nem nyújt annyira maradandó élményt, de ezért a jelentért többször is hajlandó lennék megnézni. Kivételes. 7/10
Céline Sciamma (2014)
A felépített kontextus persze nem nélkülözhető, de a filmből egyértelműen egy konkrét jelenetet lehet, méghozzá nagyon magasan kiemelni. Ez felfogható egy alternatív klipnek is akár, Rihanna Diamonds című számához, vagy ha messzebb merészkedek, a filmet is ki lehet terjeszteni egy e köré a szám köré felépített történetnek. Ritka az ilyesmi. Már magában az is, hogy egy zeneszámot elejétől a végéig lejátszanak egy filmben, de az még inkább, hogy egyetlen jelenet ilyen hibátlanul és találóan összefoglalja a film lényegét. Ritka példa arra, hogy egy másik művészeti ág beágyazásával, jelen esetben a zenével, vagy még konkrétabban kifejezve, a film és a zene mély egybefonódásával, több érzékszervet egyszerre letámadva, egészen egyedi, sokat mondó és emlékezeteset élményt lehet összehozni. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy a zene is kimagasló legyen. Eddig annyira nem is ragadta meg a figyelmemet ez a szám, de így kapásból új értelmet nyert. A filmmel együtt olyan egységbe kovácsolódik a keserédes dallam, a szöveg és a túláradó érzelmek, hogy ezt tovább részleteznem tényleg felesleges, tapasztalni kell. Ebben a pár percben minden benne van, amit a film egyébként 113-ban mond el. A felnövés nehézségei, fókuszban a kényszerű önzetlenségből való kitörés problémájával; a tudat, hogy a mának élés hirtelen elhatározása előbb vagy utóbb vissza fog ütni; maga az élet szeretete, ami a döntés meghozatalát elősegítette, és végül a családtól való elszakítás, mint a társadalmi osztály, a közösség egy meghatározó vonásának ábrázolása.
Egyébiránt a film nem olyan egységes, talán ez okozza, hogy egészében nem nyújt annyira maradandó élményt, de ezért a jelentért többször is hajlandó lennék megnézni. Kivételes. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése