Goksung

(The Wailing)
Hong-jin Na (2016)

Busanhaengnél (-nál?) a hype-hoz képesti csalódottságomnak adtam hangot. Sőt, szinte sérelmezve éreztem magam. Gondoltam, akkor egy lendülettel gyorsan túllépek az idei kötelező, dél-koreai új-hullámon és megnézem a másik példányt, amit oly' előszeretettel nyomatnak az elmúlt hetekben (and finally lezárom ezt a szakaszocskát a francba). Meg ahogy én azt gondoltam.


A legtöbben a játékidőt hozták fel negatívumnak (gyorsan essünk túl rajt, úgysincs sok), amivel én éppen nem értek egyet. Úgy szegezett oda két és fél órára, mint már régóta semmi. Nem túl hosszú, mert az elejét nyújtja meg, később pedig elég mozgalmas és nincs is benne felesleges anyag. Az első egy óra egy szépen felépített bevezetés, bizsergető, várakozással teli hangulatú, ráadásul bővelkedik a finom humorban. Szóval a negatívum számomra nagyjából annyi (nem akaródzik rátérni), hogy ezt az erőteljesen túljátszott távol-keleti sírás-rívást nem tudom a magaménak érezni. Nem tudom azt mondani, hogy ne lenne indokolt, elvégre elég borzalmas dolgok történnek, de valahogy számomra mégis távoli. Korlátolt vagyok, valamint rejtett rasszista, tudom. (Nem.)


Aztán ebből a helyenként egész jópofa, ütemesen adagolt, egyre növekvő feszültségű nyomozás-történetből szépen lassan kiveszik a humor és kialakul belőle egy rejtélyes thriller. Eleinte csak a főhősünk csetlését-botlását nézzük, ahogy nem akaródzik neki kihozni semmit a falucskát lassan felemésztő misztériumból. Aztán ahogy az ő családja is érintett lesz, felpörögnek az események és jön a varázslat, az üldözés, a zombiidézés, az ördögűzés, a megtévesztések, a gyilkosságok, a szellem(ek?), a démon(ok?), a néző meg csak kapkodja a fejét. Hong-jin Na történeti és filmtechnikai kliséktől mentesen, vérprofin tálalja a történetét, melyben minél tovább haladunk, egyre érdekesebbé válik, egyre kíváncsibbak leszünk és egyre jobban összezavar. A végére is képtelenség egyértelműen eldönteni, hogy kivel, mivel állunk szemben és legalább olyan tanácstalanok állunk, mint szerencsétlen Jong-Goo. Rengeteg értelmezés elképzelhető spirituális, vallási, fantázia vagy egy földhözragadtabb vonalon elindulva akár. A morális kérdés, az erkölcsi tanulság fájdalmas és rettentően találó.

Ha belegondolok, hogy egy egyszerű műfaji alapból mit sikerül itt kihozni és hogy mennyire valóságossá válik ez a kiismerhetetlen, velőtrázóan félelmetes természetfeletti; hát nem tudom mikor volt misztikum ilyen összetetten és bűnös élvezetben gazdagon jó. Az orrunknál fogva vezet, tornáztatja az agyunkat, közben veszettül élvezetes és a végére anélkül, hogy bármit is meg tudnánk fejteni (persze azért mindenkiben leülepszik egyfajta értelmezés), maximális át tudjuk élni. Na ezt adja össze valaki.   9/10

Szerk. 2016.11.20.: Másodszorra még jobban odaver, még jobb élmény. Hihetetlenül jól ki van dolgozva, hibának semmi nyoma. Nem látom okát, hogy ne kapjon maximumot.   10/10


+ Nincs CGI! És rohadtul nem hiányzik.
+ A gereblyés akciónál nagyon hangosan felnevettem.
+ Az olyan érdekes jelenetektől, mint például a hangos, zajos, hadonászó ördögűzés lesz igazán hatásos és stílusos film. Nem csak úgy odabiggyesztenek valamit, amiről tudjuk, hogy ördögűzés, hanem hosszú percekig nézetik és rettentő jó nézni. Érdekes, szokatlan amit csinálnak, sűrűn, ügyesen vágott, szépen fényképezett és közben is alakul a történet.

Megjegyzések