Sinners

Bűnösök
Ryan Coogler (2025)

Az örömódák után nem volt kérdés, hogy nekem is meg kell néznem még moziban. Nehéz lett volna kivárni a streamingre való felkerülést, mert rendesen beütött a fomo. De a hype ismét megbosszulta magát, úgyhogy kénytelen vagyok megmondani, miért is nem mesterművel van dolgunk.

Először is, egy zeneértőnek, mint amilyen jómagam is volnák, közel sem lenyűgöző. Valójában, lássuk be, a zenei előadások nem különösebben jók. Mondhatni parasztvakítás. Szól a gitár, kiengedik a hangjukat, rázzák a feneküket, de maguk a dalok közepesek. A tálalás ügyesnek mondható, a dramaturgia miatt érezzük a súlyukat, de amúgy semmi megkapó nincs bennük. Egyébként Ludwig Göransson szerzett zenéjében van erő, ez egy pozitívum... Aztán ott van a gigajelenet, ami egy irtó izgalmas összeállítás, és egy fantasztikus lehetőség lett volna, hogy értelmet nyerjen a hosszú expozícióban felvezetett, társadalmi kérdéseket boncolgató mondanivaló és az egyelőre nem tisztázott műfajiság. Tágabban ki lehetett volna fejezni a mondanivalót, vagy lehetett volna belőle egy fucked up őrültség is akár. Így utólag belegondolva, pont a kettő közé lőtt be Coogler, tehát a legrosszabbat választotta: egy közepes műfaji katyvasz lesz csak belőle, aminek majdnem van valami értelme is. Bele lehet erőltetni, de minek? Nem egy komplex egész, hanem egy furcsa, semmire sem jó vegyület. Most akkor vagy merni kéne egyszerűnek lenni és egy rendes műfaji filmet csinálni, vagy minek ez az olcsó körítés a vámpírokkal, ha olyan komoly mondanivalója van? Minek ez a sznobéria, az eltartott kisujj, ha még csak egy összeálló, logikátlanságoktól és nagyotmondástól mentes zsánerfilmet se sikerül összehozni? Mert igen, a műfaji oldal erősen elnagyolt és butácska. Ráadásul képtelenség belehelyeződni az ilyen egyszerű, ostobán cselekvő emberek életébe... De van még több fájdalmas kérdésem is. Minek filmre forgatni, minek az imax vakítás, ha amúgy is teletolják cgi-jal? Lagymatag, hétköznapi a látvány, a díszletek, a helyszínek, a fényképezés is teljesen jellegtelen. Hailee Steinfeld bődületes miscast, Michael B. Jordant még mindig nem értem, a Miles Caton semmilyen, Jack O'Connell meg ennél csak jobb volt korábban... Szóval miért kéne itt lelkesedni?

A nagy zenés jelenetre visszatérve, egyértelműen látom a párhuzamot, hogy akik a Babylonnál el voltak ájulva, itt is letérdepelnek egy olyan előadás előtt, ami nem feltétlen érdemli meg. Látom, hogy sok munka van benne és hogy nagyon magasra lőnek vele, de talán épp ez a gond. Zeneileg helyenként inkább kakofón érzetű, túl zavaros. Szájbarágós, mű és leegyszerűsített. Nem azt mondom, hogy egyértelműen rossz lenne vagy élvezhetetlen, csak azt, hogy ez nagyon távol van attól, amit isteníteni kellene. Aki ennél a jelenetnél értetlenül ül az reménytelen, aki elájul tőle, az már valamit kapiskál, aki pedig érti, hogy miért nem zseniális, az a barátom. (Itt mutatok egy zseniális zenei jelenetet Joachim Trier szuper filmjéből. Tudom, nagyon más, de ez őszinte és minden pillanata fantasztikus.)

Összességében is azt tudom mondani, hogy ez nem egy rossz film, csak túl sok gond van vele ahhoz, hogy magasra lehessen emelni. Nem érződik eredeti filmnek, mert a korszellem unott, kényelmes elemei köszönnek vissza és tömegtermékként hat. Ez Coogler ötödik filmje, mindet láttam, és még most sem győzött meg. Gyanítom már nem is fog.   6/10