2014. május 6.

Sin Nombre

Cary Fukunaga (2009)

A bevándorlás roppant érdekes és kimeríthetetlen téma. Ami azt illeti, a kelleténél jóval kevesebb szó esik róla. Minden megvan benne a tökéletes film alapanyaghoz, de valahogy mégsem éreznek rá a stúdiók. Hogy az USA-ban miért nem, az persze érthető. Hébe-hóba jön valami alulról indult (már alapból szimpatikus!) kezdeményezés és ezekből rendre vagány, bevállalós, szerethető produkciók születnek. Személyesek, drámaiak, jobb sorsra érdemesek. Hiszen ki a fene hallott a szinte hibátlan Maria Full of Grace-ről vagy a erről a Fukunaga műről? Naugye!


Nyersen, kegyetlenül vágja elénk a dél-amerikai valóságot. A drogok hazáiban kilátástalanul küszködnek azok, akik nem elég törtetőek, megalkuvók és könyörtelenek a bandák kiszámíthatatlan és hirtelen életéhez. Lényegében nem is marad más lehetőségük, mint egész életükben szégyenben és kiszolgáltatottságban élni, illetve elmenekülni a remény világába. De ez a hajmeresztő vállalás csak nagyon kevesüknek sikerül. A hatóságok minden oldalon a saját szabályaik szerint rendezik az ügyeket. Félig szemet hunynak, majd a lelkiismeret leghalványabb gondolatfoszlányát is nélkülözve csapnak le a kétségbeesettekre. Innen a kelet-európai szürkeségből nézve mérhetetlenül más, szinte elképzelhetetlen ami ott történik.
A realitással kacsingató filmek egyik legerősebb ütőkártyája az izgalom. Ennél a filmnél ugyanúgy a torkomban dobogott a szívem, mint egy tetszőleges Dardenne testvérek műnél. Ritkán beszélnek erről, mert nem ez az elsődleges szempont egy ilyen film befogadásánál. De mégis mi lehetne izgalmasabb a valóságnál? Tetőn futkorászás, robbantgatás, látvány-orientált csinnadratta helyett tízből tízszer ezt választanám. Ugyan hagyományos (egyszerű) struktúrát és a végére egész hollywoodi (negatív értelemben) zárást tartogat, mégis van akkora töltete a történetnek, hogy megérintsen, átélhetővé váljon. Méltatlanul elfeledett alkotás.   7/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése