Edge of Tomorrow

A holnap határa
Doug Liman (2014)

Folyton azon kapom magam, hogy mennyire fárasztanak az akciójelenetek. Nem csak mostanában, de egyre inkább. A legtöbbször (ahogy itt is) összevissza rángatják a kamerát és hipergyors a vágás, aminek következtében a jelenetek nagy részében csupán bámul az ember és csak körvonalakban tudja, hogy éppen mi történik. Van amikor jól működik ugyan, én mégis a nyugdíjas pártot fogom és szívesen megnézném egyszer pl. ezt a filmet állókamerás kivitelben. Illetve érdemes lenne végigpásztázni pár momentumot full HD-ben kockáról-kockára, mennyit sunyítanak a CGI huszárok.


Merthogy ez egy akciófilm, ráadásul elég jó. Mégis pont az akció az, ami a legkevésbé érdekel benne. Több Emily Bluntot (mert úristen), több poént (mert jók voltak), kevesebb happy endet (kicsit erőltetett), kevésbé tökéletes Tom Cruise-t és bevállalósabb zenét jobban szerettem volna ugyan, de nem vagyok telhetetlen. Jó ritmusú, hagyományos, ám töretlen ívű a rendezés, ötletes a történet és vérprofi a technikai megvalósítás. Kb ezt tudja most Hollywood, amikor a jobbik lábával kel föl. Erre azért simán vevő vagyok, bármennyire is fújok a gépezetre.   7/10

Megjegyzések