2014. augusztus 11.

The Double

A hasonmás
Richard Ayoade (2013)

Ayoade humorérzékét talán már nem kell bemutatni. Róla én eddig azt szűrtem le (mint emberről), hogy folyamatosan fókuszban van. Mindent nagyon gyorsan felfog és bármikor képes azonnal reagálni. Ironikus poénnal és roppant találóan. Egyelőre úgy néz ki, hogy egész estés filmjeiben, elsősorban nem a humorra koncentrál. Mégis, a nyilvánvalón kívül is, nagyon fontos szerepe van a humorérzéknek.


Mert itt kegyetlen nyomasztás van. Sötétség, szomorúság és kilátástalanság. Ugyanakkor végig ott motoszkál a szatirikus, cinikus humor, ami egy csapásra feloldoz a nehéz teher alól és közben megengedi, hogy komolyan lehessen venni. Roppant labilis egyensúly, de működik, a feszültség megmarad. Az ismeretlenbe való belecsöppenés (nincs semmilyen tájékoztatás, alapfelvetés) első momentumától a legeslegvégéig követ a suspense. Tökéletes ritmusban kapjuk a történetfoszlányokat, mindezt a komolykodó, a hangulathoz mégis maximálisan illeszkedő zene és az erős vizualitás teszi kikezdhetetlenné. Egyre csökken a mozgástér és egyre nő a bezártságérzés. Talán nincs is más a világon csak ez a pár helyszín. Jesse Eisenberg (eddigi legtesthezállóbb szerepe) figurájáért szimpatikusság híján is csak szorítani lehet. Főleg úgy, hogy a küzdelem méltó jutalmaként a királylány Mia Wasikowska ártatlansága lebeg a vásznon.


A film olyan, mint Ayoade emberként. Bármelyik pillanatban lehet számítani valami szellemes, agyafúrt finomságra. Mindfuck ide vagy oda, ezt én szőröstül-bőröstül befogtam. A történet egyben van, a script hibátlan és még a Braziltól eredeztethető díszlethez is mély tisztelettel fordulnak. Ayoade egy zseni. Két ilyen film után ez már egyértelmű. Az utóbbi idők egyik legjobb filmje. Nem csak a csiszoltságának köszönhetően, hanem az eredetiségének is.   9/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése