2014. október 6.

The Last Emperor

Az utolsó császár
Bernardo Bertolucci (1987)

Érdekes egy ilyen történelmi dráma, mert Kínáról nagyon keveset tudunk. Tudjuk, hogy elárasztják a világot magukkal és a termékeikkel, hogy borzalmasan hangosak és nagyon más a kultúrájuk. Hogy hogyan alakult ki mindez az ősi országból, arról általában nem sok fogalmuk van az embereknek (nekem legalább is biztos nem volt). Itt kicsit a kultúrát is megismerhetjük, kicsit a történelmet is, de a hangsúly inkább az utolsó császár visszás helyzetéről, kiszolgáltatottságáról és tehetetlenségéről szól. A történelem jól kicseszett vele, mert a visszás helyzetről ugyan semennyire nem tehetett, de kiszolgáltatottságáról és tehetetlenségéről már korántsem ilyen könnyű ezt kijelenteni. A trónra kerülése utáni nevetségesen abszurd helyzet nyilvánvalóan tarthatatlan volt hosszú távon és mivel leginkább erre lett helyezve a hangsúly, a filmet nézve törvényszerűnek tűnt a radikális szocialista váltás. Innentől tulajdonképpen csak az ármánykodás és a rendszer sötét oldala kerül képbe, amit nekünk magyaroknak nagyon nem kell bemutatni. Csak náluk minden sokkal nagyobb, minden sokkal intenzívebben megélt. Lényegében tetszik, hogy Bertolucci az emberi szinten közelíti meg a szocializmus romboló mechanizmusát, mert így tudja legjobban megmutatni a működését. Stílusában mégsem tetszik annyira, mert a személytelen ábrázolás miatt elidegenített a néző és így a dráma nem elég hatásos. Bemutatásként, elrettentő példaként remek, de amolyan unott történelemóra jelleggel. Mint szórakoztatóipari termék, nem működik megfelelően.   6/10



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése