Kimi no na wa.

(Your Name)
Makoto Shinkai (2016)

Feleségem reakcióiból ítélve, kívülről, csak a hangokat elkapva vagy bele-belenézve nevetségesen szentimentális, de ezt simán lehet érezni még úgy is, hogy én normális körülmények között néztem. Rendesen megadtam a módját (mindig igyekszem, de kivételesen most minden feltétel adott is volt) és az elejétől belesüppedve, teljesen rabul ejtett. Mi több, a központi misztériumával és az overwhelming romantikusságával egyenesen megbabonázott. A végére szinte együtt lélegeztem velük és szorítottam értük.


Nem beszélve arról, hogy mekkora csavar már az, ami a film derekán található?! Teljes őszinteséggel mondhatom, hogy nem láttam jönni. Nem nagyon volt ilyen mostanában. Elhasznált szó, mert túl sokszor mondjuk olyasmire, ami csak úgy simán tetszik és elismerjük, de ez itt kérem tényleg zseniális forgatókönyvi húzás. A legnagyobb pláne pedig az, hogy még ez után sem válik kiszámíthatóvá. Összességében, ezen felül is minden pillanata élményszámba megy, még a gagyi sorozatokat idéző dalbetétekkel együtt is. A lebilincselő történet mellett pedig nem mellesleg ott a tény, hogy soha nem látott részletességgel kidolgozott, fantasztikusan kreatív módon modernizált, de mégis 100%-ig anime-hű a látványvilág. Elképzelni sem tudom, hogy mennyi munka lehetett ez és milyen sokan dolgozhattak rajta. Talán ezek után nem kell mondanom, hogy tényleg felér a hype-hoz és a híréhez. Vicces, romantikus, rejtélyes és elkerül minden béna klisét. Csodálatos film!   8/10

Megjegyzések