Thelma
Joachim Trier (2017)
Azt a mindenit neki! Korábbi filmjeihez képest elég érdekes témaválasztás ez Joachim Triertől, ám ezt a kijelentést semmiképpen sem negatív felhanggal mondom. A természetfelettit ilyen átgondoltan és finoman beleintegrálni egy aktuális és mélyen drámai felnövéstörténetbe, azt hiszem példa nélküli. Spielberg meg a többi kutyautő csak álmodhatnak ilyesmiről.
Be kell vallanom, kicsit nehezen barátkoztam meg vele, de ez csak annak tudható be, hogy fogalmam sem volt, hogy mivel van dolgom. Már előre látom, hogy másodjára fog igazán beérni az élmény, mert mióta láttam, rohadtul nem tudom kiverni a fejemből. Nagyon erős képekként villan fel a szemem előtt (gyönyörűen fényképezett), de ahogy a dramaturgiáján és Thelma karakterének alakulásán töprengek, csak még inkább megerősödik bennem a gondolat, hogy egy igazi mesterművel van dolgunk. Érzékeny, intim, a történet erősen megérint. A főbb szerepekben olyan lányok és nők játszanak, akik teljesen természetesen és roppant gazdag érzelmi spektrummal gazdálkodnak. Egy családi tragédia feldolgozását, a bigott vallásos kötelékek alóli felszabadulást, a másságra való ráébredést, mindennek a családi vonatkozását és a szunnyadó természetfeletti képesség térnyerését egy erős kohéziójú történetté sikerült egybegyúrni. Semelyik oldalról sem sikerül szétcincálni, ezen a köteléken nincs gyenge pont. Legnagyobb örömöm, hogy ezt az úgynevezett szuperképességet, aminek Thelma a birtokában van, Joachim Trier a lehető legérettebb módon kezeli. Nincs indokolatlan használat, örömködés és infantilis megközelítés, elkerülve a lealacsonyító, egyszerűsítő húzásokat, helyüket a filmkedvelő legjobb barátjának számító kiszámíthatatlanság és a komoly következmények veszik át. Minden momentumnak súlyos jelentősége van, a cselekmény részei és a karakterek nem lógnak ki a koncepcióból. Az összképet lehet metaforikusan és a maga valójába is értelmezni, úgyhogy már csak annyi maradt, hogy kimondjam: Fuck Yeah! 8/10
Azt a mindenit neki! Korábbi filmjeihez képest elég érdekes témaválasztás ez Joachim Triertől, ám ezt a kijelentést semmiképpen sem negatív felhanggal mondom. A természetfelettit ilyen átgondoltan és finoman beleintegrálni egy aktuális és mélyen drámai felnövéstörténetbe, azt hiszem példa nélküli. Spielberg meg a többi kutyautő csak álmodhatnak ilyesmiről.
Be kell vallanom, kicsit nehezen barátkoztam meg vele, de ez csak annak tudható be, hogy fogalmam sem volt, hogy mivel van dolgom. Már előre látom, hogy másodjára fog igazán beérni az élmény, mert mióta láttam, rohadtul nem tudom kiverni a fejemből. Nagyon erős képekként villan fel a szemem előtt (gyönyörűen fényképezett), de ahogy a dramaturgiáján és Thelma karakterének alakulásán töprengek, csak még inkább megerősödik bennem a gondolat, hogy egy igazi mesterművel van dolgunk. Érzékeny, intim, a történet erősen megérint. A főbb szerepekben olyan lányok és nők játszanak, akik teljesen természetesen és roppant gazdag érzelmi spektrummal gazdálkodnak. Egy családi tragédia feldolgozását, a bigott vallásos kötelékek alóli felszabadulást, a másságra való ráébredést, mindennek a családi vonatkozását és a szunnyadó természetfeletti képesség térnyerését egy erős kohéziójú történetté sikerült egybegyúrni. Semelyik oldalról sem sikerül szétcincálni, ezen a köteléken nincs gyenge pont. Legnagyobb örömöm, hogy ezt az úgynevezett szuperképességet, aminek Thelma a birtokában van, Joachim Trier a lehető legérettebb módon kezeli. Nincs indokolatlan használat, örömködés és infantilis megközelítés, elkerülve a lealacsonyító, egyszerűsítő húzásokat, helyüket a filmkedvelő legjobb barátjának számító kiszámíthatatlanság és a komoly következmények veszik át. Minden momentumnak súlyos jelentősége van, a cselekmény részei és a karakterek nem lógnak ki a koncepcióból. Az összképet lehet metaforikusan és a maga valójába is értelmezni, úgyhogy már csak annyi maradt, hogy kimondjam: Fuck Yeah! 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése