Hurry Up Tomorrow

Az éjszaka határán
Trey Edward Shults (2025)

Kifejezetten vártam ezt a filmet, mert Trey Edward Shults legutóbbi filmje, a Waves, egy igazi mestermunka, amiről méltatlanul kevés szó esik. Persze ilyenkor mindig ott lapul a gyanú, hogy kétszer valószínűleg nem talál be egymás után, de bizakodni azért lehet... Aztán kijöttek a kritikák és vélemények, melyek kíméletlenül lesújtóak mind a mai napig, én meg kezdtem megijedni. Pedig nem kellett volna. Nagyon messze van a mestermunkától, de a hírétől is. Felettébb furcsa manapság ez a virális, negatív spirál, amibe bekerülnek egyes filmek. Megtörténik, akár megérdemlik, akár nem. Ez szerintem egyáltalán nem érdemelte meg. De ahogy a rövid kis véleményeket olvasom, leginkább The Weeknd személye, az ő zenei és korábbi színészi tevékenysége alapján kialakult megítélése volt a fő kiváltó ok. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a tiszta lapot már kevesen tudják elővenni... Ha az egyébként teljesen értelmetlen összevetést erőltetem, a Waves egy minden pillanatában átgondolt, csodásan építkező, lehengerlő audiovizuális támogatással készült, modern, aktuális dráma. Ez pedig egy akadozó dramaturgiai koncepciójú, lázálom-érzetű, zavaros létkérdéseket feszegető izé-dráma. Szóval van gond bőven, de az ócsárolást semmiképpen nem érdemli meg. Látszik benne a munka, az igyekezet. Érthető és élhető, csak túl nyilvánvaló, túl átlátszó technikákkal operál. Nem áll össze egy egésszé, elcsúsznak egymáson a rétegei, melyek amúgy külön-külön mind működőképesek... Mondjuk 2025-ben nem tudom, mit csodálkozok azon, hogy valamit érdemtelenül hordanak le az interneten. Az, hogy valaki saját magát játssza és a saját zenéi vannak egy filmben, ráadásul még íróként is tevékenyen részt vett a film elkészültében, egyszerűen szétrobbantja a fejeket.   6/10