Power Ballad

Életem legjobb száma
John Carney (2026)

Az egyik nagy gondom vele, hogy John Carney zenéi nemcsak hogy nem túl jók, de egy idő után kifejezetten idegesítővé is válnak. Ebben a középutas, jellegtelen popzenében kéne valahogy meglátni a csodát, ami nagy meglepetésre egyáltalán nem megy. Legalábbis nekem. De most tényleg ott tartunk, hogy ilyen agyonhajlítgatottan kornyikált, ÉRZELMES dalokat kéne elismertnek és menőnek elhinni? Na ne vicceljünk már! Távolabbról nézve meg az a baj, hogy az egész zenéhez való hozzáállás ábrázolása fals és káros. Állnak emberek és 10 másodpercnyi hallgatózás (és sokatmondó nézés) után azonnal véleményt nyilvánítanak és szakmáznak és megy az üzlet, satöbbi. Nem lenne ezzel baj, ha nem a zene szeretetére és fontosságára lenne kidomborítva a mondanivaló. De a zene egyáltalán nem így működik. Ez felszínes és félrevezető. Hol van ebből a szenvedély, a mélység, a magical moment, az érdemi művészet? A sztori is erőltetett, főleg a sztárcsávó pálfordulásai nem igazán érthetőek. Nem sikerült hitelesre írni, ami ilyen szintű filmnél azért elég nagy horderejű probléma. Egyébként jópofa élmény, van pár tényleg vicces jelenet és szerencsére kellően rövid. A bennem élő zeneőrült mindenesetre nagyon nem ért egyet itt semmivel.   5/10