The Way Way Back

Az első igazi nyár
Nat Faxon, Jim Rash (2013)

Sokszor láttam már ugyanerre a sémára épülő filmet, de nem kockáztatok nagyot, ha azt mondom, hogy ennél profibban még senki nem csinálta meg. Annyira fájdalmas igaz és ismerős, annyira találó minden fucking kép és minden motherfucking mondat, hogy képtelenség nem beleszeretni az első öt perc után. Nem volt egy pillanat se amikor ismétlésnek éreztem volna vagy unalmasnak. Modern szellemiségű, életközeli és aktuális. Akárhol játszódhatna. A humora pörgős, intelligens és szerencsére messze elkerüli az újabban mindenhol felbukkanó közönséges és obszcén vonalat. A zseniálisan válogatott, egytől-egyig végtelenül szimpatikus színészek mindegyike maximálisan hiteles. A kisebb-nagyobb szerepek egyensúlya, a történetvezetés íve makulátlan.


Most ezek jutottak így elsőre eszembe, de valójában ez nem mond el semmit a filmről. Az a helyzet, hogy mikor vég lett, legszívesebben elsírtam volna magam, majd kezdtem volna egyből az elejéről, annyira eltalált bennem valamit. Minden benne van a felnövésről, a családról és a barátságról, szóval egyszerűen ellenállhatatlan. Biztos lehetne hibát találni benne, de mivel mérhetetlenül jó szándékú és régen látott mennyiségű poént is sikerült belezsúfolniuk, értelmetlen lenne bármibe belekötni. Nagyon rég szórakoztam már ilyen jól filmen.   9/10

Megjegyzések

  1. Csak csodálni tudlak, hogy a hétköznapokban ennyi figyelmet tudsz szentelni a filmeknek. Tudod én is igyekszem, aztán mégsem megy mert eluralkodik az internetesagymosottőrület rajtam, azaz képtelen vagyok két órát rászánni, már nekem is az addmegIstendeazonnal kell. Jóformán marad a zene lélekfürdőnek. De változtatok, mert ez a post egy kicsit elgondolkodtatott: marha irigy vagyok az élményért. Én pedig egyszerűen meg bőgni szoktam, no de más a szerkezetem. Ez is felkerült a megnézendők listájára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De te is tudod, hogy mindennek több oldala van. Az időt alapból rohadt nehéz beosztani. Sosem elég, de nekem, amikor kicsit több időm van véletlenül, akkor meg hirtelen nem tudok mit kezdeni vele. Pedig ott sorakozik a film, a zene lista és akkor még csak a kulturális dolgokról beszéltem... Valami egyensúlyt kell megtalálni, miközben folyamatosan ott marad az emberben a nyughatatlanság, ami viszi előre. Ha ezt sikerül kombinálni egy jól fizető, egzisztenciálisan kielégítő állással és a családi élet is klappol, akkor asszem boldog ember lehetsz. :D
      Az internetesagymosottőrületre: igyekszem kigyomlálni az értelmetlen, repetitív "szórakozást" az internetteken, mert sosem lesz vége. Nem azt mondom, hogy sose nézek meg egy lajhárbébinyávogás összeállítást vagy nem olvasok el néha teljesen értelmet bulvárhíreket, de szűrni kell erősen, különben kicsinál. :)

      Törlés
    2. "Ha ezt sikerül kombinálni egy jól fizető, egzisztenciálisan kielégítő állással és a családi élet is klappol, akkor asszem boldog ember lehetsz" na ez nagyon bejön, a velejébe hatoltál, ez megérne egy agymenést :) Szólok ha minden feltétel adott :) A viccet félretéve tényleg az egyensúly a lényeg, az pedig egyszerűen ostobaság amikor azt hallom, hogy csak azért kellenek a kultur dolgok, hogy a nem megélt élményeket megélhessük....ettől kiakadok. Mint ahogy a bejegyzésed is sugallja az élményeket a kultúra által is újraélhetjük, csak akkor vált ki valamit ha valahogy részese voltam, máskülönben hogyan is jut el hozzám?....na kell egy jó film az egyensúlyomhoz asszem....

      Törlés
  2. Na ebben a kritikában most nagyon egyetértünk. Nálam is telitalálat a film, és a vége nálam is katarzis volt, szinte én is elsírtam magam. Alig várom már, hogy megvegyem Blu-rayen és kristálytiszta minőségben lássam újra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon helyes! Méltatlanul mellőzött film. A hatására most éppen legszívesebben újranézném a Billy Elliotot, olyan szentimentális hangulatban vagyok azóta. :)

      Törlés
    2. Na a Billy-t nekem is újra kell néznem hamarosan, mert jó rég láttam már. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése