Avengers: Endgame
Bosszúállók: Végjáték
Anthony Russo, Joe Russo (2019)
Kész csoda, de a Russo tesók másodjára is összetartják, érthetővé, sőt, szórakoztatóvá teszik ezt a gigászi történetet. Ráadásul úgy, hogy nem zavarodnak bele a sok karakterbe, a bullshit science-be, a dráma fokozásába és még a poénok mennyiségében sem tévesztenek arányt. Utóbbi a film talán legnagyobb erénye. A sok melodráma feloldozására üdítő, feloldozó humort használnak, igen jó érzékkel tálalva. A rengeteg korábbi filmhez való kapcsolódást is javarészt ezeken keresztül emelik be. Visszautalgatnak teljesen felesleges dolgokra is akár. Ez a felkészültségüket, az anyag kidolgozottságát és az elvakult fanok kielégítését szolgálja. És működik.
Ha az impulzusok mennyiségét és az emberes játékidőre jutó történet szervezési összetettséget nézzük, komoly kihívásnak tűnik. De itt érdemes megállni egy pillanatra és átgondolni, hogy ha a történet gerincét nézzük, ez valójában csak egy 4. rész. A többi apróság csak ímmel-ámmal kapcsolódik, és nyilván nem ketten voltak ezek átgondolására. Feige, az írók meg gondolom sok kis geek-fejű egyéb beosztott mind hozzátettek ehhez. Persze ezzel nem akarom levonni a film és a készítői érdemeit. Csak azt mondom, hogy ha lebontjuk a rétegekre, egyből kezelhetőbbnek tűnik. Nem nagyon van példa arra, hogy egy ennyire várt film ilyen kiválóan teljesítsen a kritikai és a pórnép oldaláról is. Szóval az érdem azoké, akik összefogták, átlátták és átverték az akaratukat egy hatalmas gépezeten, stúdióstul, Disney-stül.
A mi dolgunk meg annyi, hogy élvezzük. Élvezzük, mert ahogy pl. az én korábbi írásaim alapján is várni lehetett: ennek nem lett volna szabad jól sikerülnie. Nem jellemző. Ha magát a stílust, a művészeti értékét nézzük, nem is valami nagy dobás. Szerencsére a cgi most a legszebb, a legvalósabbnak megélhető az összes filmjük közül. Nem kis szó ez, mert irdatlan mennyiségű munkáról van szó és bőven volt honnan fejlődni. A zene szokás szerint túl lett használva és a már jól ismert, visszatérő dallamokon kívül nem nyújt semmi emlékezeteset. A színészek viszont végre hálásan hozni tudták a nevük által várható szintet, mert most volt valódi tét és lehetőség érdemi játékra.
Végeredményben pedig a lényeg az, hogy három óra a moziban ritkán megy el ilyen gyorsan. Szuper kikapcsolódás mindenkinek, aki legalább a Bosszuállók filmeket látta vagy a harmadik fázis filmjeivel ismerősi viszonyban van. Én se láttam mind a 22 filmet, nyilván nem is volt meg minden hivatkozási pont. De ez nem igazán érdekes. Nem is fogom bepótolni őket, és megmondom, hogy miért nem. Mert ezzel a filmmel a 19 látottból egész pontosan 3-ra emelkedett az MCU remeknek mondható filmjeinek száma. És ez azért nem valami jó arány. 8/10
Anthony Russo, Joe Russo (2019)
Kész csoda, de a Russo tesók másodjára is összetartják, érthetővé, sőt, szórakoztatóvá teszik ezt a gigászi történetet. Ráadásul úgy, hogy nem zavarodnak bele a sok karakterbe, a bullshit science-be, a dráma fokozásába és még a poénok mennyiségében sem tévesztenek arányt. Utóbbi a film talán legnagyobb erénye. A sok melodráma feloldozására üdítő, feloldozó humort használnak, igen jó érzékkel tálalva. A rengeteg korábbi filmhez való kapcsolódást is javarészt ezeken keresztül emelik be. Visszautalgatnak teljesen felesleges dolgokra is akár. Ez a felkészültségüket, az anyag kidolgozottságát és az elvakult fanok kielégítését szolgálja. És működik.
Ha az impulzusok mennyiségét és az emberes játékidőre jutó történet szervezési összetettséget nézzük, komoly kihívásnak tűnik. De itt érdemes megállni egy pillanatra és átgondolni, hogy ha a történet gerincét nézzük, ez valójában csak egy 4. rész. A többi apróság csak ímmel-ámmal kapcsolódik, és nyilván nem ketten voltak ezek átgondolására. Feige, az írók meg gondolom sok kis geek-fejű egyéb beosztott mind hozzátettek ehhez. Persze ezzel nem akarom levonni a film és a készítői érdemeit. Csak azt mondom, hogy ha lebontjuk a rétegekre, egyből kezelhetőbbnek tűnik. Nem nagyon van példa arra, hogy egy ennyire várt film ilyen kiválóan teljesítsen a kritikai és a pórnép oldaláról is. Szóval az érdem azoké, akik összefogták, átlátták és átverték az akaratukat egy hatalmas gépezeten, stúdióstul, Disney-stül.
A mi dolgunk meg annyi, hogy élvezzük. Élvezzük, mert ahogy pl. az én korábbi írásaim alapján is várni lehetett: ennek nem lett volna szabad jól sikerülnie. Nem jellemző. Ha magát a stílust, a művészeti értékét nézzük, nem is valami nagy dobás. Szerencsére a cgi most a legszebb, a legvalósabbnak megélhető az összes filmjük közül. Nem kis szó ez, mert irdatlan mennyiségű munkáról van szó és bőven volt honnan fejlődni. A zene szokás szerint túl lett használva és a már jól ismert, visszatérő dallamokon kívül nem nyújt semmi emlékezeteset. A színészek viszont végre hálásan hozni tudták a nevük által várható szintet, mert most volt valódi tét és lehetőség érdemi játékra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése