F1

Joseph Kosinski (2025)

Szemérmetlen reklámfilm. Nem ez az első és nem ez az utolsó ilyen a filmtörténelemben. De mint ilyen, épp a legnagyobb hibát követték el, amit elkövethettek. Ugyanis ordít róla, hogy miért készült. Azt azért túlzás lenne állítani róla, hogy lelketlen, de a magával ragadóan drámai és érzelmes élményt, amit Kosinski az előző filmjénél abszolvált, sajnos tényleg hiába keressük. Technikailag persze nagyon rendben van. Váratlanul realista a filmtechnika, látszik, hogy a modern F1 minél élethűbb megjelenítése volt a cél. Ez ebből a szempontból egy nagy pipa, csak sajnos más területen nem sikerült ennyire megragadni a sportág szépségét.

Itt meg kell jegyezni, hogy én eléggé odavagyok a Forma 1-ért, ez az egyetlen sport amit egészen pici korom óta követek. Kenem vágom a témát, szóval nem tudom nem kritikus szemmel nézni. Nagyon ügyesen ültették bele a hollywoodi dramaturgiába bizonyos részeit a sportnak, de egy csomó iszonyú fontosat teljesen ignoráltak. Féloldalas lett ezáltal, de a nagyobb baj, hogy nem nagyon látni koncepciót benne, hogy mit hagytak ki és mit nem. A modern F1 egyik legizgalmasabb része az időmérő, amit pár odavetett mondaton kívül meg sem említenek. A fejlesztés bemutatása kicsit bagatellizáló ebben a formában, ebbe jobb lett volna inkább nem is belekezdeni. Az ütközések meg túl nagy szerepet kaptak, ehhez a filmesek valamiért mindig nagyon vonzódnak... A reklámérték az egekben, hogy egy csomó versenyző szerepel benne. De arra már nem bírták rávenni őket, hogy színészkedjenek, vagy egyáltalán hogy megszólaljanak, úgyhogy ebben a formában néma, súlytalan ellenfelek tudtak csak lenni. Ez is egy komoly baklövés szerintem. A főszereplő páros dinamikája sablonos és bármiféle inspirációtól mentes. Érdekes módon a sokak által fájlalt szerelmi szál, szerintem sokkal jobban működik... Hans Zimmer autopilot üzemmódban, a popdalok szintén elég középszerűek. Brad Pitt-től én egy kicsit többet vártam, bár ebből a karakterből nem tudott volna kihozni szerintem senki többet... Szóval arra a célra amire készült, nem rossz. De a filmtörténeti jegyzetekben nem lesz kiemelt helye.   6/10

Megjegyzések