Heavenly Bodies

Lawrence Dane (1984)

Csak és kizárólag a 80-as években készülhettek ilyen filmek. Ez is egy kis kultfilm, ahogy a meg nem értett és/vagy félreértett és/vagy lenézett Flashdance is. Ez utóbbit persze sokan ismerik, de kevesen állnak ki mellette úgy, mint egy nem kizárólag guilty pleasure-ként élvezhető film. A lenézés oka abban szokott kimerülni, hogy szemlegeltetés folyik. Nos, ami tény az tény, mindkét filmben fontos szerepet tölt be. De ne legyünk álszentek. Sok más körberajongott filmben hasonlóan fontos szerepet tölt be, csak közben teljesen más koncepciójúak, ezért nem szúrja ki a szemeket. Egy-két jelenetet még elnéznek az emberek feszülős ruhákkal és csöcsökkel, egy olyan filmet viszont, amiben kis túlzással végigtáncolják az egészet, na az már nem megy. A helyzet szerintem sokkal árnyaltabb. A 80-as évek közepe az MTV, a zenei videók elterjedésének azon időszaka, amikor már komoly hatással volt szélesebb körökre, de még javában zajlott a kísérletezés. Ez a két film ennek a kornak a fontos és érdekes terméke. Agyonzenélt, túlnyújtott, dramatizált zenei videóklipek ezek. A legfontosabb, hogy mindkét filmben szuper a soundtrack. Enélkül nem működhetnének. A filmes koncepciójuk roppant hatékony. Erre az iszonyú erős audiovizuális ingerre egyszerű, őszinte és jó szándékú üzenetet húztak rá. Univerzális hangulatfilmek, túlnyújtott videóklipek.

Mai szemmel nézve azért ez nem egy kiforrott, minden szempontból profin elkészített film, de összességében egyben van. A színészi játékban van a legtöbb hiányosság, illetve az egyszerűbb dramaturgiai fordulatok nem mindig sikerültek gördülékenyen. Ez ad egy - csúnyán mondva - amatőr mellékízt a hangulathoz, de ez nem egyértelműen negatív. A pozitív világkép, a lazaság, az energikus, zenétől túlfűtött hangulat pedig szinte mindenért kárpótol. Nem egy megszokott filmélmény, szóval mindenképpen érdemes megpróbálkozni vele. Nálam nem guilty pleasure, hanem inkább feel-good movie és tényleg egy különleges élmény.   7/10