Breathless

Kifulladásig Los Angelesben
Jim McBride (1983)

Kiváló double billt lehetne csinálni a két filmből. Meg jó nagyot veszekedni rajtuk! Mert az eredeti nagy tiszteletnek örvend, sokan rajonganak érte, ez viszont egy kurvajó film. Meglepően jó. Számomra minden összeállt ebben, amit Godard verziójában csak sejteni véltem. Richard Gere egy fékevesztett, tomboló isten. Kb. mindenki nevetségessé vált volna ebben a szerepben, de rajta egyszerűen nem fog semmi. Voltak kiváló periódusai a karrierjében, de amit a Days of Heaven, American Gigolo, Breathless trióban lenyom, az minden elismerést megérdemel. És Valérie Kaprisky is fantasztikus. Nem játszik jól, legalábbis a klasszikus értelemben véve semmiképpen. De megbabonázó jelenléte van és a film épp ezt követelte meg. Tökéletes erre a tétova, naiv, okos, fiatal nő szerepére... Csodás tempója van a filmnek. Meg-megállnak évődni pár percre, aztán bumm! Bele a lecsóba, pörgés ezerrel. Aztán megint egy kis civakodás, szerelmeskedés, majd hirtelen váltás üldözésre, miegymásra. Nincs tétovaság, és ráadásul ez a történet egy kerek egész. Egy negatív spirál, az élet habzsolásának, a felelősség elutasításának szobrot állító film, tökéletes megvalósításban.

Godard-ral ellentétben Jim McBride számára minden eszköz adott volt, és mindet a mű hasznára is tudta fordítani. A fényképezés időtlen és mesteri, de a ruhák, a helyszínek, a kameramunka is mind inspiráló még így laza 42 évvel később is. És ott van a zene! Philip Glass túlvilágian szép témája áthatja a film nagy részét, de a popdalokkal körbeölelt kavalkád is nagyon egyben van... Szexi és vad, ahogy nagyon kevés film a filmtörténelemben. Egy igazi kuriózum. Egy ambivalens, nehezen beskatulyázható film, amin nem fog a kor. Hovatovább mindezt egy lenézett remake-ként, egy legendás francia film újragondolásaként. Emelem kalapom, ez most tényleg meglepett. Óvatos osztályzat.   8/10