Fanny och Alexander
Fanny és Alexander
Ingmar Bergman (1982)
Újabb nagy nevet pipálok ki az egyetemes kötelező ismerni ezt a rendezőt listán. Annyit hallottam róla, annyit kerülgettem, hogy most már kénytelen voltam engedni a mindenkori kritikusok sznobságtól sem mentes, megfoghatatlanul hatalmaskodó nyomásának. Kb három éve szereztem be, azóta egyszer megszabadultam tőle és mégis újra előkerült a kis akaratos. Belenéztem vagy százszor (egyáltalán nem lenne szabad) és mégse láttam egy szikrányi momentumot ami miatt kedvem lett volna nekiállni. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, hirtelen beraktam, lesz ami lesz, hadd menjen. Hisz' alig több mint három óra, mi bajom lehet?
Jó fél óra elteltével lopva feltettem a kérdést magamnak: vajon mit nézek, miért nézem én ezt? Annyira életszerű, mintha valós időben zajlanának az események. Lassan kialakul a kép erről a századfordulóbeli svéd világról és konstatálom, hogy rendben, tulajdonképpen élvezem. Kb. másfél óra elteltével, mikorra a külvilágot már teljesen kizártam és belesüppedtem a műélvezetbe, jön a nagy fordulat, az izgalom. Hogy milyen zseniálisan szerkesztett darab, az is mutatja, hogy a misztikum és a fantázia késői bekapcsolódása, a film első, tárgyilagos, bemutató jellegű stílusától merőben idegen ugyan, mégsem tűnik nem helyénvalónak, hanem teljesen beleolvad a történetbe, mintegy természetesen hat. A gyér ám annál hipnotikusabb zene mélyíti és közben a frászt hozza rám. Nem kissé meglepő módon, egy hihetetlenül hatásos, borzongató thriller szerű misztikumba csap át, amire én - megmondom őszintén - egyáltalán nem voltam felkészülve. Mire elérkeztem a végkifejlethez, igazi dermesztő hangulat lett úrrá rajtam és végső csapásként kegyetlenül ott hagyott a padlón, mert nemhogy megnyugtató, hanem semmilyen megoldást nem kínál!
Azért is a furcsa élménybeszámoló, mert ezt még többször látnom kell, mielőtt bármit írni találnék róla meggondolatlanul. Ahogy például a Premiert és az Áldozathozatalt, ezt is körbelengi valami megfoghatatlan, amitől többnek, fontosnak érzem. Majd jó pár év múlva, nagy nyugalomban, érettebben, újra leülök megnézni. Így utólag, könnyen lehet, hogy bevállalnám az öt órás változatot is, mert ilyen tripben még sosem volt részem. Egyben viszont biztos vagyok: ez egy nagyon céltudatos, erős kézben tartott, gyönyörű ívvel megszerkesztett film, csattanóval, fordulattal, remek színészekkel és magával ragadó hangulattal. 9/10
Ingmar Bergman (1982)
Újabb nagy nevet pipálok ki az egyetemes kötelező ismerni ezt a rendezőt listán. Annyit hallottam róla, annyit kerülgettem, hogy most már kénytelen voltam engedni a mindenkori kritikusok sznobságtól sem mentes, megfoghatatlanul hatalmaskodó nyomásának. Kb három éve szereztem be, azóta egyszer megszabadultam tőle és mégis újra előkerült a kis akaratos. Belenéztem vagy százszor (egyáltalán nem lenne szabad) és mégse láttam egy szikrányi momentumot ami miatt kedvem lett volna nekiállni. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, hirtelen beraktam, lesz ami lesz, hadd menjen. Hisz' alig több mint három óra, mi bajom lehet?
Jó fél óra elteltével lopva feltettem a kérdést magamnak: vajon mit nézek, miért nézem én ezt? Annyira életszerű, mintha valós időben zajlanának az események. Lassan kialakul a kép erről a századfordulóbeli svéd világról és konstatálom, hogy rendben, tulajdonképpen élvezem. Kb. másfél óra elteltével, mikorra a külvilágot már teljesen kizártam és belesüppedtem a műélvezetbe, jön a nagy fordulat, az izgalom. Hogy milyen zseniálisan szerkesztett darab, az is mutatja, hogy a misztikum és a fantázia késői bekapcsolódása, a film első, tárgyilagos, bemutató jellegű stílusától merőben idegen ugyan, mégsem tűnik nem helyénvalónak, hanem teljesen beleolvad a történetbe, mintegy természetesen hat. A gyér ám annál hipnotikusabb zene mélyíti és közben a frászt hozza rám. Nem kissé meglepő módon, egy hihetetlenül hatásos, borzongató thriller szerű misztikumba csap át, amire én - megmondom őszintén - egyáltalán nem voltam felkészülve. Mire elérkeztem a végkifejlethez, igazi dermesztő hangulat lett úrrá rajtam és végső csapásként kegyetlenül ott hagyott a padlón, mert nemhogy megnyugtató, hanem semmilyen megoldást nem kínál!
"Nem menekülhetsz előlem."
Azért is a furcsa élménybeszámoló, mert ezt még többször látnom kell, mielőtt bármit írni találnék róla meggondolatlanul. Ahogy például a Premiert és az Áldozathozatalt, ezt is körbelengi valami megfoghatatlan, amitől többnek, fontosnak érzem. Majd jó pár év múlva, nagy nyugalomban, érettebben, újra leülök megnézni. Így utólag, könnyen lehet, hogy bevállalnám az öt órás változatot is, mert ilyen tripben még sosem volt részem. Egyben viszont biztos vagyok: ez egy nagyon céltudatos, erős kézben tartott, gyönyörű ívvel megszerkesztett film, csattanóval, fordulattal, remek színészekkel és magával ragadó hangulattal. 9/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése