Miracle
Csoda a jégen
Gavin O'Connor (2004)
Hét évvel eme klasszikus stílusú sportfilm elkészülte után, Gavin O'Connor megrendezte a Warriort, minden idők egyik legjobb sportdrámáját. Így utólag ez maximum egy főpróbának tekinthető, egy tesztnek, amiben kipróbálja magát, hogy hogyan is működik ez a filmkészítés dolog (igen, tudom, hogy nem az első filmje). Noha, azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy rossz lenne, de azért több ponton hagy kívánni valót maga után.
A legfontosabb ezek közül a legmegfoghatatlanabb. Az a fantasztikus arányérzék amiről az utód tanúskodik, itt teljes mértékben hiányzik. Elindul a csapat bemutatása, de később erre nem építkezik és teljesen az edző kerül a középpontba, hanyagolva a többi szereplőt. A megjelenített mérkőzések aránya is furcsa, és bár nyilvánvaló, hogy a szovjeteken aratott győzelem az igazi dráma, a kihagyott küzdelmek nem segítenek az átélésben. Még sok apró dolog lenne, de ezek nem fontosak, illetve megbocsáthatóak lennének, ha nem lenne náluk komolyabb zavaró tényező. De sajnos van. Nem tudom mennyire hiteles Kurt Russell játéka, de az általa eljátszott Herb Brooks maga a megtestesült edző-klisé, akivel egyszerűen képtelenség együtt érezni. Most nézze végig valaki a filmet és mondja azt, hogy ezek a társalgások, beszédek és monológok elképzelhetőek a valóságban. Na ugye. Az egyébként mindig remek Patricia Clarkson, ha lehet, még nála is klisésebb edzőfeleség-klisé, szóval az ellensúlyozásra ő se éppen jó, a sportolók meg a végére teljesen súlyukat vesztik. Azért szerencsére a sportfilmek legidegesítőbb típushibáit sikerül elkerülni, úgyhogy élvezhető marad még a bosszantó karakterhibák ellenére is. 6/10
Gavin O'Connor (2004)
Hét évvel eme klasszikus stílusú sportfilm elkészülte után, Gavin O'Connor megrendezte a Warriort, minden idők egyik legjobb sportdrámáját. Így utólag ez maximum egy főpróbának tekinthető, egy tesztnek, amiben kipróbálja magát, hogy hogyan is működik ez a filmkészítés dolog (igen, tudom, hogy nem az első filmje). Noha, azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy rossz lenne, de azért több ponton hagy kívánni valót maga után.
A legfontosabb ezek közül a legmegfoghatatlanabb. Az a fantasztikus arányérzék amiről az utód tanúskodik, itt teljes mértékben hiányzik. Elindul a csapat bemutatása, de később erre nem építkezik és teljesen az edző kerül a középpontba, hanyagolva a többi szereplőt. A megjelenített mérkőzések aránya is furcsa, és bár nyilvánvaló, hogy a szovjeteken aratott győzelem az igazi dráma, a kihagyott küzdelmek nem segítenek az átélésben. Még sok apró dolog lenne, de ezek nem fontosak, illetve megbocsáthatóak lennének, ha nem lenne náluk komolyabb zavaró tényező. De sajnos van. Nem tudom mennyire hiteles Kurt Russell játéka, de az általa eljátszott Herb Brooks maga a megtestesült edző-klisé, akivel egyszerűen képtelenség együtt érezni. Most nézze végig valaki a filmet és mondja azt, hogy ezek a társalgások, beszédek és monológok elképzelhetőek a valóságban. Na ugye. Az egyébként mindig remek Patricia Clarkson, ha lehet, még nála is klisésebb edzőfeleség-klisé, szóval az ellensúlyozásra ő se éppen jó, a sportolók meg a végére teljesen súlyukat vesztik. Azért szerencsére a sportfilmek legidegesítőbb típushibáit sikerül elkerülni, úgyhogy élvezhető marad még a bosszantó karakterhibák ellenére is. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése