Searching for Bobby Fischer
A bajnok
Steven Zaillian (1993)
Érdekes megfigyelni, hogy eme film rottentomatoes értéke 100%-on áll. Igazából nem is nagyon lehet szembeszállni vele, hiszen ki ne ajánlana egy ilyen ismeretterjesztésre alapuló, gördülékenyenre egyengetett, minden ízében ismerős, korrektül eljátszott figurákkal telepakolt, valóságra épülő felemelkedéstörténetet? (Itt be is csukhatnám a bejegyzést, mert leírtam a filmet...) Mindenesetre ez ragyogóan rávilágít a paradicsomos oldal működési szisztémájának nagy hibájára. Ugyanis törvényszerű, hogy rendre a szépen kivitelezett, középutas zsánerfilmek kapják a legjobb értékeléseket. Holott, a valóságban - egyáltalán nem véletlen módon - egy ilyen középutas, tipikusan tv-be való film, már régen feledésbe merült. (Engem eddig messziről elkerült a létezésének híre.)
Érdekes szempont még, hogy az elkészültét nyilván a '92-es Fischer-Spassky visszavágó inspirálta. Fischert istenítve, az ő népszerűségét meglovagolva, a történet körítéséként felhasználva, kissé ambivalens érzésem támadt, miután beleolvastam Fischer életébe. Elég meredek kijelentései voltak és egészen biztos vagyok benne, hogy pár évvel később ebben a formában ez a film már nem készülhetett volna el. A főszereplő Joshua Waitzkin viszont szintén kivételesen érdekes figura.
A filmmel amúgy tényleg nincs komoly baj. Igazi lélektani mélysége nincs, csak a gyereknevelés felszínét karcolgatja pár kérdésfeltevéssel. Válaszként szokás szerint általános, csöpögős életbölcsességeket ad. (Nagyon köszönöm, biztos sok hasznát fogom venni.) (Nem.) Kicsit bánt, hogy minden szereplő egy ordas nagy sablon, de ennek ellenére is, szerintem érdemes megnézni, mert végül minden összepasszol benne és helyén van a szíve. Ritka eset, mert nem nagy szám, de sikerül szimpátiát ébresztenie azzal, hogy tipikussága ellenére a készítők bölcsek és mértéktartók tudtak maradni. Nem tolták túl semmilyen szempontból, nem lóg ki belőle semmi. 6/10
• Joan Allen a Kristin Scott Thomas-i módon szép. Vonzónak nehezen lehetne mondani, de mégis gyönyőrű.
Steven Zaillian (1993)
Érdekes megfigyelni, hogy eme film rottentomatoes értéke 100%-on áll. Igazából nem is nagyon lehet szembeszállni vele, hiszen ki ne ajánlana egy ilyen ismeretterjesztésre alapuló, gördülékenyenre egyengetett, minden ízében ismerős, korrektül eljátszott figurákkal telepakolt, valóságra épülő felemelkedéstörténetet? (Itt be is csukhatnám a bejegyzést, mert leírtam a filmet...) Mindenesetre ez ragyogóan rávilágít a paradicsomos oldal működési szisztémájának nagy hibájára. Ugyanis törvényszerű, hogy rendre a szépen kivitelezett, középutas zsánerfilmek kapják a legjobb értékeléseket. Holott, a valóságban - egyáltalán nem véletlen módon - egy ilyen középutas, tipikusan tv-be való film, már régen feledésbe merült. (Engem eddig messziről elkerült a létezésének híre.)
A filmmel amúgy tényleg nincs komoly baj. Igazi lélektani mélysége nincs, csak a gyereknevelés felszínét karcolgatja pár kérdésfeltevéssel. Válaszként szokás szerint általános, csöpögős életbölcsességeket ad. (Nagyon köszönöm, biztos sok hasznát fogom venni.) (Nem.) Kicsit bánt, hogy minden szereplő egy ordas nagy sablon, de ennek ellenére is, szerintem érdemes megnézni, mert végül minden összepasszol benne és helyén van a szíve. Ritka eset, mert nem nagy szám, de sikerül szimpátiát ébresztenie azzal, hogy tipikussága ellenére a készítők bölcsek és mértéktartók tudtak maradni. Nem tolták túl semmilyen szempontból, nem lóg ki belőle semmi. 6/10
• Joan Allen a Kristin Scott Thomas-i módon szép. Vonzónak nehezen lehetne mondani, de mégis gyönyőrű.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése