Talpuk alatt fütyül a szél

Szomjas György (1976)

Íme, a magyar western, vagyis az eastern alapkőletétele. Amire csak kevesek emlékeznek, mert közben kiderült, hogy nincs pénz a felépítésére és csak úgy ott áll magában, a puszta közepén. Még a por is befedte, a gaz is benőtte. Véletlen?


Hát sajnos nem. Több ponton is fájdalmasan gyenge film. Van ami csak mai szemmel problémás, mint például a fényképezés jellegtelensége és gyatra minősége, vagy az akciók ritmustalan vágása, de van olyan oldala is, ami alapvetően kérdőjelezi meg a hozzáértés minőségét, illetve az elkészítés körülményeit és lehetőségeit. Az alapok, vagyis a szemben álló felek, az ő indítékaik, a korban való elhelyezésük és ezáltal az egész közeg roppant érdekes, bőven lehetne benne akár tucatjával történeteket elképzelni. A tényleges cselekmény viszont sajnos időben nehezen elhelyezhető/értelmezhető, kizárólag komoly nézésekről és jobbra-balra lovagolásokról szól. Minden szituáció valami kényszerűnek tűnő ármánykodással és fegyverropogással végződik, és ez repetitívvé, egy helyben toporgó érzetűvé teszi. Pedig amúgy Gyurka és a csendbiztos egymással való szimpatizálása, az egyikőjük által sem igazán kivánt küzdelmük, szintén bő kibontást érdemelne. Sebő Ferenc zenéje nem rossz, de nincs jól kihasználva. A nők szerepe bár valószínűleg autentikusan elnagyolt, de azért mégis szomorú.

Összességében, sajnos simán beigazolódott amit már előre sejtettem. Csak érdekességnek jó ez a remake érett, szuper alapanyag.   5/10

+ Halálosak a dumák! A huncut szó jelentése pl. érdekes, hogy ennyire leszűkült mára.

Megjegyzések