Clock

Az óra
Alexis Jacknow (2023)

Az egyik legrosszabb trend a szürkés, alacsony kontrasztú kép. Ez egyfajta biztonsági megoldás is lehet az elkúrt fényképezés megmentésére, de jelen esetben csak simán koncepcionális baklövés, mert amúgy minden szempontból igényesen összerakott film. Itt inkább a technikai oldalra gondolok. De maga a sztori is működik, csak azzal meg személyes gondom akad. Már megint ez a triviális, egyetlen nagy szimbólumra felépített horror. Ezt annyira kiismerték már a készítők, hogy becsukott szemmel is összeraknak belőle egy filmet úgy, hogy nem lehet érdemben belekötni. Azon kívül, hogy lagymatag lesz a végeredmény. A mondanivaló helyeslendő, de mivel hiányzik belőle a lélek, erőltetetté válik. És így hiába van profi szakember által megtámogatva, végül csak szétesik az élmény.   5/10

Megjegyzések