2013. december 29.

Les enfants du marais

A lápvidék gyermekei
Jean Becker (1999)

Gyönyörű történet az életről és a barátságról. Hiba nélkül abszolválja a rendkívül nehéz koncepciót, vagyis az elsőre infantilisnak és banálisnak tűnő mondandóját úgy sikerül elmondania, hogy kerüli a komoly drámát és az abszolút negatív szereplőket, mégsem válik túlontúl behízelgővé és giccsessé. Arányos, gördülékeny a rendezés, a kellően túljátszott színészi munka éppen annyit segít, hogy maguk a karakterek könnyedsége társra leljen benne. Egyszerűségével jó szándékú, jó indulatú és megható. Egy tökéletes kikapcsolódás karácsony idejére és bármikorra a jövőben, amikor egy kis erőre van szükség, vagy ha vissza kell nyerni az emberekbe vetett hitet.   9/10



2013. december 26.

Resolution

Justin Benson, Aaron Moorhead (2013)

Lehetnék kíméletesebb, mert jó az ötlet, de hazudnék ha azt mondanám, hogy a vele töltött időt élveztem volna. Mintha a hülye dumáikkal csak húznák az időt, ahelyett, hogy kitaláltak volna valami rendes sztorit. Nem elég hatásosak a csepegtetett infók se, mivel semmi konkrét nem derül ki. A vége mondjuk poén, de nem üt nagyot, ezerszer láttunk már ilyet. Jobbat is.   5/10



2013. december 23.

Haute Tension

Magasfeszültség
Alexandre Aja (2003)

Ha nem lenne benne az a pár bosszantó amatőr hiba, akkor is csak az elfogadható átlag színvonalat hozná. Az elején egyből megmutatják a "gonoszt", ezért nyilvánvaló, hogy lesz valami fordulat. Már lépéselőnyben a néző, ez sose jó. A fordulat ami eljön, a miniatűr, tessék-lássék felvezetés után megalapozatlan, inkább furcsán hat, minthogy megdöbbentene. A technikai megoldások, az utószinkron (vagy mi) az olcsóság érzetét kelti. Azért néha egész jól működik a feszültségkeltés, de gyenge az alapanyag, nincs ezen mit cifrázni. Aja trancsírozni szeretett volna, ezért trancsírozott. Ha történetet akart volna mesélni, annak sokkal jobban örültem volna.    3/10



2013. december 18.

A Field in England

Ben Wheatley (2013)

Nem tudom mi van ezzel a Ben Wheatley-vel, de hogy mi nem leszünk nagy cimborák az biztos. A Vérturistáknál még csak óvatosan, itt viszont már erőteljesen érzem a csak azért is különc hozzáállást, ami nekem nagyon nem tetszik. Nem értem a jeleneteket, nem érdekelnek a szereplők és nem áll össze a kép később se. Legalábbis addig amíg bírtam, addig nem. Ismerkedés berekesztve Beni fiú.   2/10



Tutta la vita davanti

Előtted az élet
Paolo Virzì (2008)

Talán húsz percet ha bírtam belőle. Ismerem minden rezdülését az ilyen kiszámítható, fárasztó, feel good movienak szánt katyvaszoknak. Csak azt nem értem minek álltam neki.   3/10



2013. december 17.

Play

Play - Gyerekjáték
Ruben Östlund (2011)

Az elején direkt többször otthagyja a kamerát behúzandó az embert a filmbe, mint egy kis Tarr Béla. Csak sajnos nem érzem funkcionálisnak. Ha egyébként is a 100%-os realitásra játszik, felesleges és lehet, hogy épp ennyi az a játékidő, amit sokallok tőle. Ezen túl fantasztikus a megvalósítás, mintha tényleg a valóságot látnám. És ez a valóság roppant elgondolkodtató.
A gyerekek olyanok amilyenek. Jó őket nézni és noha ők csinálják és miattuk, értük történik az egész hercehurca is a zárásban, de amivel a játékidő 95%-a telik (vagyis jó 100 percben), mind csak a felvezetés az igazi, felnőtt konfliktushoz. Kicsit más nézőpontból, tehát ők a probléma gyökere, de a társadalomban a felnőttek szintjén lehet elkezdeni konfliktuskezelést. Erre akar itt Ruben Östlund remek meglátással rávilágítani. Lehet, hogy én érzem csak bele a rendező mondandójába, de nekem nagyon gyorsan kinyílt a végén a bicska a zsebemben, mikor a nő rákezdett a liberális gyerekvédő dumára. Komoly állásfoglalás nincs, szerintem jobb is, de a kérdésfelvetés mesteri. Erről tényleg hosszasan lehet és érdemes beszélni.   7/10



2013. december 16.

The Hobbit: The Desolation of Smaug

A hobbit: Smaug pusztasága
Peter Jackson (2013)

Biztos én vagyok a kifordított és kövezzetek meg érte, de egyszerűen nem vágom a nagy elégedetlenkedést. Ahogy egy gyerekmeséből a hazájukért küzdő csoportot varázsolnak és összekapcsolják egyszerű, de logikus lépésekkel a grandiózus Gyűrűk Ura történettel, szerintem több, mint kielégítő.


Mindenki tudja, hogy csak a pénzért nyújtották el három részre, mindenki tudja, hogy Tolkien egyéb történetei mellett saját kútfőből is írtak hozzá jócskán, és ezt - szerény véleményem szerint - sokan nem bírják megemészteni. Szó ami szó, bizonyítanom se nagyon kell, én is ellene vagyok az efféle kontár tevékenységnek és a céltalan akciódömpingnek. Ám, ami jó az jó, dacból nem fogom nem elismerni az érdemeit. Bard háttértörténete és Tauriel egész karaktere ugyanúgy a félig-meddig újrakreált világ szerves részét képezik. És igen, rengeteg az akció, sokszor tényleg tét nélkül, a cselekmény szempontjából feleslegesen gyakják egymást, a látvány és a koreográfia viszont mindenért kárpótol. Martin Freeman jópofáskodása, Smaug fantasztikus karaktere és látványa, az egyszerre izgalmas, vicces és ötletes akciók, Tóváros kidolgozottsága és még sorolhatnám a pozitívumokat. Ugyanazok a történetelemek kerülnek elő, ugyanolyan típusú karakterek ismétlődnek, ha ezek egyszer már olyannyira el tudták varázsolni a népeket, akkor most vajon miért váltanak ki ennyi ellenszenvet? Összetett kérdés és nem én leszek aki megválaszolja. Nem megyek végig a hülyébbnél hülyébb kifogásokon se. Annyit viszont mondok, hogy ennél kereshetnének jobb tárgyat is a gyűlölködésükhöz a hozzám hasonló önjelölt megmondóemberek, mert ha valami, hát ez nem érdemli meg.
Csak ismételni tudom magam: nehéz lesz kivárni a következő részt.   8/10
szerk. 2014. szept. közepe: Megnéztem újra, most angolul és jelentősen több hibát (leginkább ismétlést) véltem felfedezni. Sajnos ez csak 7/10.



2013. december 13.

Le pére de mes enfants

Gyermekeim apja
Mia Hansen-Løve (2009)

A film felénél bekövetkező fordulópontig egy fantasztikus élmény. Remek érzékkel emeli ki azokat a jeleneteket, melyek egyszerre viszik tovább a cselekményt, erősítik a kíváncsiságomat és jellemzik fantasztikusan a család egyes tagjainak helyzetét. Egy profi átfogó képet kapunk, a felvezetés egyszerűen tökéletes és pont a csúcspontján jön a fordulat is. Nem csak a történetben. Lehet, hogy az én személyes problémám, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy történhet meg egy ilyen tragédia. Az élet sajnos azt igazolja, hogy van ilyen, engem valamennyire mégis kizökkent és utána már sajnos nem ugyanaz az élmény. Másodszorra lehet, hogy élvezhetőbb lesz. Hagyom ülepedni, aztán meglátjuk. A tisztánlátás érdekében és hogy félreértés ne essék: ez egy komoly, érett, elgondolkodtató film, igazi élmény.   7/10



2013. december 12.

An American Werewolf in London

Egy amerikai farkasember Londonban
John Landis (1981)

Nem lehet komolyan venni. Amíg a főszereplő a színészi játék legalacsonyabb szintjét se tudja hozni, addig nem. Végig olyan, mintha hangyányit mosolyogna, mintha azt látnám rajta, hogy "Benne vagyok a filmben jeeeeeee!!!". A cselekmény szögegyenes és üres, az egyébként is poénosra vett hangvétel és Jenny Agutter menti meg csak valamennyire. Éppen ezért haragudni sem lehet rá, de ettől még ugyanolyan rossz film.   4/10



2013. december 11.

Spoorloos

Nyomtalanul
George Sluzier (1988)

Tényleg üt a vége. Ennyit írnék, ha egy mondatban kéne jellemeznem. Vagy találóbb megfogalmazásban: Sajnos csak a vége üt. Egészen addig, amíg sikerül eljutni a ledöbbenésig, pusztán a kíváncsiság hajt, hogy vajon mégis mi történt. A főszereplő lelki és fizikai bolyongása - ami a játékidő nagy részét kiteszi - cseppet sem élvezetes. Sivár a képi világ és a rossz arcú szereplők amatőr játéka se tölti meg tartalommal. Minden afelé a gondolat felé terel, hogy itt volt egy ötlet, amihez aztán írogattak ezt-azt, hogy talán majd elmegy.   5/10



2013. december 10.

To Rome with Love

Rómának szeretettel
Woody Allen (2012)

Egy a könnyebbek sorából. Amikor Woody rákezd a repülőn a szokásos dumájára, megmosolygom, mint egy rég látott ismerőst. Később azért mégis kicsit sok lesz belőle, de hát csoda? Összeszámolni is nehéz lenne, hogy hány filmben játszotta már el ugyanezt. Mégsem bírok haragudni rá. És magára a darabra sem, pedig oltári hülyeségekkel van tele. Nagy kuszaság az egész és semmi összetartó erőt nem érzek benne a helyszíneken kívül. Az olyan jópofa alakítások és figurák, mint az Alec Baldwin féle, valahogy mégis pozitívnak érzem az eltöltött időt. Ki érti ezt?   6/10



2013. december 9.

The Hunger Games: Catching Fire

Az éhezők viadala: Futótűz
Francis Lawrence (2013)

A bizottság a bő lére eresztett elemzés végkövetkeztetése okán, hosszú szerződést tol Francis Lawrence orra alá. Ő úgy tesz mintha olvasná, de különösebben nem érdekli mit írnak. Tudja mi áll benne, tudja mit várnak tőle. Őt csak a szám érdekli a sok nullával. Aláírja, nekilátnak, megcsinálják, megnézzük, örülünk, ők számolják a pénzt és minden rendben van. Biztonsági munka. Az kellett nekik, mert a nép már be van etetve. Ha nem vállalnak semmi felesleges kockázatot és nem riasztják el őket (minket), nyert ügyük van.
És tényleg, mert a történet hordoz magában annyi izgalmat, hogy élvezetes legyen. Pedig a vizuális megjelenés nem épp a szám íze szerint készült, a színészi játék semmi izgalmasat nem rejt magában és Jennifer Lawrencenek is borzalmasan áll ez a sötét haj (nagy gond). Aztán amikor vége lett, csak néztem, hogy hohó, most akkor már vége is? Pedig több, mint két óra. Most megadom neki a hetet, élveztem, de fél év múlva ránézek, elborzadok és már repül is vissza a hatos. Így megy ez.   7/10   6/10 (Mondtam én.)



2013. december 6.

Jutalomutazás

Dárday István (1974)

Talán nem megyek messze azzal, ha a román újhullám őseként tekintek rá. Sajnos a románé és nem a miénk, azon egyszerű és roppant szomorú oknál fogva, hogy nálunk ilyen nem létezik. Hát mit lehet tenni, ha mi ebben is töketlenebbek vagyunk. A humorérzék kicsit más és kevésbé direkt, a filmes mechanizmusok kevésbé kiforrottak, de ez mind a korából ered. Más nézési állapotot igényel, egy sokkal szabadabb, kötetlenebb helyzet az ilyen realista korkép. Nem lehet úgy elveszni benne, mint egy mai általános mozifilmben, legalábbis nem úgy, mert folyamatosan sokkol a nosztalgia. Meglepő módon nem csak hiteles, de ma is érvényes minden egyes képkockája. Az ihletettség rendkívüli, áldott időszakában, sikerült azon emberi tulajdonságokat, azon társadalmi kapcsolatokat elkapni, amik kapásból visszarepítenek az időben és egyben ragyogóan jellemzik a politikai rendszer közéletre való hatását is. Sokkal többet ad, mint amire számítani lehet.   8/10



2013. december 5.

Filmek optimális lejátszása

tl;dr >>> Ugorj ide: "Jöjjön a lényeg!" vagy még tovább: "Installálás!"
Utoljára 2017.02.10.-én aktualizálva.

Rendhagyó cikk következik. Közvetlenül nem kapcsolódik az itt taglaltakhoz, közvetetten azonban elég komoly befolyással is élhet a filmes szekciót illetően. Bizony, a filmlejátszásról van szó. Az új, elég meggyőző képminőséget előállítani képes televízióberendezés (Panasonic TX-P42ST60E szerk.: lecseréltem TX-P50ST60E-re Jéééjj!!) beszerzését követően, jobban is elgondolkodtatott a filmezés helyes megvalósítása. Vajon mennyire számít, hogy mit, mivel, miként játszunk le a drága fémdobozon? (megjegyzés: tényleg nagy része fém)


Beleástam magam a témába és kiderült, hogy ezek egyenként is legalább annyira fontosak, mint maga a készülék, majd gyorsan konstatáltam, hogy ezt boncolgatva igen könnyen el lehet veszni. Hát így jött az inspiráció eme szösszenet megírására. Egyrészt most összeszedem az ismereteimet, másrészt többeknek kapóra jöhet, ha érdeklődik efelől.

A három kérdés közül a MIT a legkönnyebben megválaszolható: minél nagyobb felbontás vagy és minél kisebb veszteségű tömörítés. Nincs benne semmi ördöngösség, a jó készülék minden apró lépcsőfokot meg fog hálálni a minőség ranglétráján.

A MIVEL-re három egyszerű válasz adódik:
1. A TV lejátszója. Amit én gyorsan el is vetettem, mert már a tesztekben se dicsérték agyon. Se a formátumok támogatottságát, se a képminőséget >>> Gyors lapozás. A legtöbb mai TV-re sajnos ez jellemző.
2. Médialejátszó. Ez egy plusz eszköz, amit én köztudottan helytelenítek. Nem hemzsegnek itthon a blu-ray lemezek se, a számítógép viszont itt van, ráadásul alapból összeköttetésben a TV-vel. Folyamatosan fejlesztve, jelentősen több lehetőség van beállítási lehetőségekből is...
3. ...úgyhogy a győztes egyértelműen a HDMI kábellel (és nem mással!) összekötött számítógép lett.

Médialejátszó: Itt azért megjegyezném, hogy a legtöbb embernek a médialejátszó egy bőven elegendő megoldás lehet. Ha nem az egyszerűbbek közül választunk (és khm, jó mélyen a zsebünkbe nyúlunk), akkor jó eséllyel nem kell bajlódnunk a kadenciahelyes lejátszás rejtelmeivel (erről bővebben később), nem lesz gondunk a formátumok támogatottságával sem, jelentősen egyszerűbb a beállítása is az itt bemutatottnál és valószínűleg a képminősége sem rossz. Na de mi nem azért vagyunk most itt, mert nem rosszat akarunk, hanem mert nagyon jót akarunk.

A végére maradt a MIKÉNT kérdés, amiről tulajdonképpen ez a cikk szólni fog. Amolyan erős közepes szinten. Az egészet útmutatókból, fórumozásból és sok teszteléssel szedtem össze. Mindenesetre ezzel a módszerrel egy majd mindenki számára könnyen alkalmazható lejátszót lehet összehozni, már csak épp neki kéne látni.

Először is meg kellett találni a célnak megfelelő lejátszót. Rövid kutakodás és próbálgatás után (VLC, XBMC, JRiver, Kodi...) kikötöttem a Media Player Classic - Home Cinema-nál, ami elképesztően jól konfigurálható és rengeteg információ áll róla rendelkezésre az interneten. Győztem gyorsan elveszni benne.


A legjobb megoldás után kajtatva egyre többször került elő Madshi neve és fő műve, a MadVR renderer. Hosszabb utánajárás eredményeképp, úgy néz ki, hogy képminőségben semmi sem veszi fel a versenyt egy jól beállított madVR-rel. A legtöbben persze ezt nem igen veszik észre, csak akkor ha egymás mellett látják a különbséget. Most itt a lehetőség!

A MadVR főoldalán található egy igen impozáns példa a felskálázás jelentőségére (hint: a kastély), vagy itt is van sok hasznos összehasonlítás a különböző szintekre, többféle használat mellett. De berakok pár képet én is, amik a képminőség javulást hivatottak prezentálni, hétköznapi használat közben. Ez persze csak egy része a képletnek, hiszen a mozgókép minőségét lefényképezni nem lehet, működés közben kell látni. Mindenesetre így is van szembetűnő változás, főleg régi, alacsony felbontású film felskálázásánál, az árnyékos, sötétebb képeken esetén, de igazából minden összevetésnél.

– Blade Runner (HVC1 1920x800) VLC / MadVR super-xbr 75
– The Duke of Burgundy (HVC1 1920x816) VLC / MadVR super-xbr 75
– Bullitt (DivX5 704x400) felskálázás MPC-HC default / MadVR super-xbr 75
– Samsara (blu-ray h.264 1920x1080) MPC-HC default / MadVR super-xbr 75
– The Brøken (HVC1 720x436) felskálázás MadVR bilinear / MadVR super-xbr 75
– All the Real Girls (Xvid 720x320) felskálázás MadVR bilinear / MadVR super-xbr 75

Egyszerre két lejátszóval lejátszva ugyanazt, majd a képernyőt váltogatva lehet csak igazán meggyőződni arról, hogy mire is képes. Aki veszi a fáradságot és végigfut a beállításokon, majd összeveti, nem hiszem hogy megbánja. Az algoritmusok elég gyors ütemben fejlődnek, úgyhogy érdemes figyelemmel követni a fejlődést a későbbiekben is. És akkor még nem beszéltem a kadenciahelyes és a képkockadobás-mentes lejátszásról, amik már önmagukban megérik a fáradságot. Azt meg mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mennyire mélyen szándékozik belezuhanni.

3D filmlejátszás: Annyit még érdemes hozzátenni kis kitérőként, hogy ez a lejátszó kombináció most már 3D-s anyag lejátszására is jó lehet, mert a TV-s trendekkel szembemenve (az új csúcs TV-k már nem 3D képesek), elég sokat fejlődött. Én viszont ezt egyáltalán nem teszteltem, mert egész egyszerűen nem érdekel.
Meg még annyit tudok hozzátenni, hogy a netszerte fellelhető béna 3D-s filmek félmegoldások. Ez nagyon gyorsan kiderül, miután az ember először rápillant egy rendes 3D-s blu-ray-re. Szóval blu-ray lemez kell és egy blu-ray lejátszó, de mivel a legtöbb ember ezek híján van, a blu-ray iso + a jó öreg PowerDVD páros is megteszi. Egyszerű és működik, de ha valaki el szeretne veszni a madVR 3D-s beállításaiban, én nem beszélem le.

Jöjjön a lényeg!

Alapanyagok (x86 ajánlott mindenből a kompatibilitási problémák elkerülése végett):
0. DirectX 9 kompatibilis videokártya. Az ajánlott viszont DirectX 11 kompatibilis. Érdemes megjegyezni, hogy az AMD kártyákkal kevesebb probléma van a funkciók támogatását illetően, illetve a jobb algoritmusokhoz minimum középkategóriás (újonnan 30-50e Ft) kártyák kellenek.
1. MPC-HC Nightly - Maga a lejátszó.
2. madVR - A rendszer lelke. Állítólag, és a tapasztalat szerint is, jelenleg ez a legjobb elérhető renderer.
3. ReClock (opcionális) - Pontosítani lehet vele a lejátszást. Az eldobált képkockák minimalizálása okán, erősen ajánlott. Senki se szereti az ugráló videót (Youtube, anyone?). Tapasztalatból mondom, hogy már észre sem veszik az emberek, mert megszokták. Egy egyenletesen lejátszott filmet végignézve azonban felfele fog görbülni a szájuk széle, biztosíthatom.
4. XySubFilter (opcionális) - Van belső is a lejátszóban, de ez egy igen jól konfigurálható feliratozó. Sajnos jó ideje nem fejlesztik.

0. Windows beállítások:
Vezérlőpult > Hang: A használni kívánt hangkártya, rendelkezésre álló rendszernek megfelelő beállítása. 16/24 bit, 44/48/96 kHz, 2.0/5.1, stb. De ezek normális esetben már be vannak állítva.
– Érdekes lehet még ugyanitt az Eszköz kizárólagos kezelésének engedélyezése, ami például a WASAPI exkluzív módhoz kell és az ehhez kapcsolódó Prioritás adása a kizárólagos módban levő alkalmazásoknak, ha valami probléma lépne fel.
Kijelzőbeállítások (Vezérlőpult > Képernyő > Képernyőfelbontás > Speciális beállítások): Intel, Nvidia és AMD esetén is más. A lényeg, hogy minden "képjavító" funkciót ki kell kapcsolni, ami a képminőséggel, színekkel vagy a videolejátszással kapcsolatos. Ha van lehetőség állítani, a Pulldown mindenképpen maradjon bekapcsolva. Az alább látható beállítások az újabb AMD illesztőprogramoknál már nem találhatóak meg, mert rettenetesen leegyszerűsítették és összekuszálták a kezelőfelületet, de azért itt hagyom, hátha lesz haszna. (Ha az újnak amúgy se lenne.)


Ezek általános beállítások, tehát amiket itt beállítunk, azok a Windows-ból kimenő összes jelre érvényesek. Hacsak mást nem írnak. A Catalyst Control Centerben a Video beállítások a videolejátszókra értendőek, ám ezek is csak korlátozottan érvényesek. Pl. ha a madVR-ben külön beállítok egy korlátozott RGB range-t, akkor itt hiába állítom teljesre, a Windows jel teljes lesz, de a madVR kép nyilván a korlátozott értékeket fogja mutatni. Teljes képernyős lejátszás esetében ilyenkor értelemszerűen az egész kép korlátozott lesz.

RGB range: Ahogy említettem, madVR-ben külön be kell majd még állítani, de ha itt is van opció, akkor abból nem lesz baj ha itt is beállítjuk. Illetve abban az esetben mindenképpen be kell állítani, ha más lejátszót is használunk. Nade melyiket?! Két lehetőség van:
     1. Full / PC / Teljes / 0-255 - Új kijelzők esetében és RGB 4:4:4 esetén.
     2. Limited / TV / Normal / Korlátozott / 16-235 - Ha biztosra akarunk menni.
Mint látható, szorosan összefügg a képpont formátum kérdésével, ezért kis plusz információ és segítség a keretes kiegészítésben is van.

HDMI képpont formátum: Itt valószínűleg 4 lehetőség van és fontos, hogy csak HDMI esetén érhető el ez a beállítás. DVI, DVI-HDMI összekötés esetén elesünk az itt adódó lehetőségektől.
     1. Y'CbCr 4:4:4 (vagy csak YCC 4:4:4)
     2. Y'CbCr 4:2:2 (YCC 4:2:2)
     3. RGB 4:2:2
     4. RGB 4:4:4

Képpont formátum: Nagyon mélyen nem ástam bele magam, de a lényeg az, hogy szinte minden videó YCC 4:2:0-ban van tárolva (erről később még lesz szó részletesebben). Tehát minden képpontnak van fényerőssége, a színe viszont horizontálisan és vertikálisan is fele-fele akkora felbontással kerül tárolásra. Gondolnánk naivan, hogy akkor ilyesformán kéne továbbítani is, de amint látható, ilyen opció nincs, ha pedig arra is kitérek, hogy egyébként a számítógépen minden RGB-ben működik, nem pedig YCC-ben, ráadásul előbb vagy utóbb konvertálásra kerül egyikből a másikba akár többször is, drámai gyorsasággal ébredek rá: ebbe bizony nem érdemes jobban belefolyni. Az viszont nyilvánvaló, hogy a több konvertálás több adatvesztést jelent, tehát, ha nem is jelentősen, de romlik a kép.


Más irányból kell megközelíteni a kérdést. A megoldás a kijelzőben rejlik, amin a filmeket szeretnénk megnézni. Ha például kizárólag egy blu-ray lejátszóval használnánk, akkor YCC-n menne, mert annak ez a kimenete. Egy jobb médialejátszónál valószínűleg lehet választani a kettő közül, PC-ről nézve viszont általában az RGB 4:4:4 a jó. A régebbi kijelzők esetében azonban lehetnek anomáliák, mert nem mindig tudják jól kezelni a teljes RGB-t. A legtöbben éppen ezért az YCC 4:4:4-et szokták ajánlani. Ha több eszközt is rá szeretnénk kötni, a közös keresztmetszetet kell megkeresni, hogy elég legyen egy fajtára kalibrálni a kijelzőt. Ilyenkor mindenképpen javasolt az YCC, mert a PC kivételével általában ez a kimenet.

Ha a HDMI-n YCC-t továbbítunk, akkor értelemszerűen a kijelzőn nem tudunk választani a korlátozott és a teljes RGB közül, de ha az RGB-nél maradunk (ahogy én is), akkor ott a lehetőség a választásra. A lényeg, hogy mindenhol ugyanaz legyen beállítva. A madVR-ben, a videokártya beállításoknál és a TV-n is.

Teljes mértékben érthető bizonytalanságunk eloszlatására itt egy tesztkép. 100%-os méretben megtekintve kiderül, mire is jutottunk. Egyébként ennél a Panasonic TV-nél még a 1080p képpont közvetlen (Puredirect) módot is külön be kell kapcsolni, hogy 4:2:2, helyett 4:4:4 legyen.

És már el is értünk odáig, hogy felinstalláljuk a csodálatos lejátszónk még csodálatosabb összetevőit, miután gyorslépésben uninstalláltuk a korábbi MPC-HC verziókat, codeceket, codec pakkokat meg amit csak érünk és köze van a videolejátszáshoz. (Ha valami bosszantó probléma lépett fel és teljesen tiszta lappal akarunk indulni, érdemes lefuttatni egyszer a Guru3D Display Driver Uninstallerét (korábban Driver Sweeper) és aztán kezdeni elölről a videokártya illesztőprogramjával.)

Igyekszem fogyasztható terjedelemhez tartani magam, ezért egyéb beállításokat nem fogok taglalni, csak aminek közvetlen köze van a megjelenített képhez vagy érdekes, hasznos lehetőség. Nem minden beállítást írok le külön, a csatolt képeket is nézni kell, mert sok az információ!

Installálás!

1. MPC-HC:
Az installálás során nem nagyon van opció. A legegyszerűbben az [O] gomb lenyomásával jutunk el a beállításokba. Itt van minden, mi szemnek, szájnak ingere lehet, kényelmi lehetőségek, miegymás, csemegézzen mindenki kedvére, de ezekre figyeljen oda:
– Beállítások > Lejátszás > Teljes képernyő: Use Autochange Fullscreen Monitor Mode legyen kikapcsolva. (Most már elvileg alapból ki van kapcsolva.) Ezt majd a madVR fogja megoldani.
– Beállítások > Feliratok > Alapstílus: Ha XySubFilter helyett maradunk a belső feliratozónál, akkor azt itt lehet beállítani.

LAV Filters:
Ameddig a legújabb LAV alapból benne van az MPC-HC-ban, addig nem érdemes külön feltelepíteni (innen). Ám ha mégis kedvünk szottyan, akkor csak az x86 verziót. Ha külsőként feltelepítettük, akkor így lehet működésre bírni:
1. Beállítások > Belső szűrök: Mindent kikapcsolni.
2. Beállítások > Külső szűrők > Szűrők kiválasztása: Hozzáadni LAV Splitter, LAV video decoder, LAV audio decoder.

Ebben az esetben a beállításokat a Start menün keresztül tudjuk elérni, ha maradtunk a belsőnél (ajánlott), akkor: Beállítások > Belső szűrők > LAV Splitter / LAV video decoder / LAV audio decoder:


LAV video decoder:
– Deinterlacing mode: Agressive mehet, de jó automatikuson is. Ez azoknak érdekes inkább, akik célzottan olyan tartalmakat néznek, ahol előfordul interlacing. Aki mozizásra fogja használni, annak nem igen lesz jelentősége. (Interlaced video)
– Output formats: Majd az összes be van jelölve és ez így jó is.
– RGB output levels for YUV-RGB conversion: Ahogy az korábban is beállításra került. Nálam 0-255.
– Hardware Acceleration: A legideálisabb, hogyha nem használunk hardveres gyorsítást, mert a többi módszer (a DXVA2 copy-back kivételével), a kép minőségét tekintve, gyengébb kontrollálhatóságot eredményez.
     1. None, tehát abban az esetben, ha a legjobb képminőségre akarunk törekedni.
     2. CUVID, Nvidia kártya esetén, a CUDA kihasználására. Manapság már nem ajánlott, de egyébként gyors, erőforrás-hatékony módszer.
     3. Intel QuickSync az újabb Intel procik esetén. Nem ajánlott.
     4. DXVA2 (native), ha a legkisebb teljesítmény befektetésével akarjuk megoldani a dekódolást. Egyébként nagy különbséget nem fogunk észrevenni a képminőségben, ha ezt választjuk. (Én konkrétan nem láttam különbséget, pedig teszteltem.)
     5. DXVA2 (copy-back), ha a legjobb képminőségre akarunk törekedni, és mindenképpen hardveres gyorsítást szeretnénk. Ezt azért mondom, mert ez a módszer szinte csak a nevében gyorsítás, ugyanis átmásolja a rendszermemóriába az anyagot, majd vissza a GPU memóriájába. Tehát erőforrás-igényes, ellenben ugyanazt a képminőséget hozza, mint a szoftveres dekódolás.

LAV audio decoder:
Bitstreaming kikapcsolása. (AC-3, DTS...) Mivel nagyon szeretnénk ReClock-ot használni és az bitstreaminggel nem működik, kénytelenek leszünk mindet kikapcsolni. Ha viszont mindenképpen szükséges, akkor le kell mondani a ReClock áldásos hatásáról. Ha bekapcsolva marad, HDMI-n az összes mehet, SPDIF-en az AC-3 és a DTS.
Mixing tabon belül, külön be lehet állítani, hogy milyen csatornakiosztásra keverje le. Ez abban az esetben érdekes, ha a Windows alapbeállításait megkerülve jut ki a hang (Pl. WASAPI Exclusive).
Don't mix Stereo sources pipa.

2. madVR:
v0.91.5

Puritán telepítés, de a szépségét részben ennek is köszönheti. Ki kell csomagolni valahova, figyelembe véve, hogy ez bizony ottmarad. Rendszergazdai jogosultsággal install.bat, majd:
MPC-HC > Beállítások > Lejátszás > Kimenet > Directshow Video: madVR.
Amikor lejátszásra kerül valami, megjelenik a tray-ben egy újabb, könnyen észrevehetően furcsa ikon. Ezen belül edit madvr settings és elérkeztünk a rendszer velejéhez. A fő menüpontokon végigmegyek, hogy kitáruljon a világ.

Devices:
Itt minden kijelzőre külön beállításokat lehet, és kell is eszközölni.


Properties:
RGB range. Talán már nem kell mondanom. Egyébként, ha az említett helyeken nincsen szinkronban, könnyen észrevehetően túl világos, illetve túl sötét lesz a videó.
Native Display Bitdepth: 8 bit, ez is mindenhol szinkronban OK. Nagy baj nem lesz amúgy, ha valahol véletlen rosszra állítjuk, mert több feltételnek is teljesülnie kell, hogy sikerüljön összehozni a 10 bitet. (Kijelzőnek, videokártyának támogatnia kell, videokártyabeállításoknál és madVR devicesben is be kell lőni, valamint full screen exclusive mode és DirectX 11 módnak is teljesülnie kell. De ez még hagyján, AMD videokártyán csak korlátozott RGB-n megy... Véleményem szerint felesleges hercehurca, mert:)

Színmélység: A közeljövőben lesz nagyobb jelentősége, mert szépen lassan talán átáll az ipar egy jobb szabványra (UHDTV és rec.2020). Egyelőre azonban nehéz előcsalni a 8 bitnél mélyebb beállítást, és ugyan az új TV-k paneljei már támogatják, de legelsősorban azért felesleges, mert a hagyományos blu-ray filmek 8 biten vannak tárolva, úgyhogy egyelőre ezt a kérdést itt le is zárom. Amúgy arról van szó, hogy az RGB mindhárom komponense 8 biten, azaz összesen 24 biten tárolja a színmélységet, így jut 256 árnyalat mindre (16.777.216 szín). A 10 bit minden komponensre 1024 árnyalatot tesz elérhetővé, tehát jelentős előrelépés. Lenne, de ennek a gyakorlatban a jó dithering algoritmusoknak köszönhetően nem lesz akkora haszna, mint gondolnánk.

– 3D format: Most írom le utoljára, ezentúl következetesen ki fogom felejteni a 3D beállításokat. Ez van.

Calibration:
– Ha nem volt a kijelző műszeresen kalibrálva, akkor Disable calibration controls for this display. Ha igen, akkor a kalibrálást végző szakemberrel való konzultálásnak megfelelően kell beállítani.
– A Disable GPU gamma ramps még több kijelzőre kerülés előtti képmókulást zár ki (ha minden igaz).

Display Modes:
A kadenciahelyes lejátszás kulcsa. Magyarul, ha az adott kijelző képes kezelni, a lejátszott videó képkockaszámához igazítja annak frissítését. Ennek nem lehet eléggé hangsúlyozni a jelentőségét.
Első körben itt azon kell túlesni, hogy mikor váltson nézetet. A lejátszás kezdetén (when playback starts) vagy teljes képernyőre váltáskor (when player goes fullscreen), illetve ugyanez visszafele. Kinek melyik szimpatikusabb, de ajánlott a képen látható választás a rengeteg képmódváltás elkerülése végett.
És ezen belül a lényeg: List All Display Modes. Itt lehet felsorolni, milyen módba engedje átállni a kijelzőt. A lehetséges videók fps-e szerint érdemes megadni, de nem kell kísérletezni, a következő sor szinte mindenhez megfelel. Nálam is így néz ki, és ezzel idáig az összes film kadenciahelyesen jelent meg. Elég innen bemásolni és kész is: 1080p23, 1080p24, 1080p50, 1080p59, 1080p60
Persze érdemes előtte tájékozódni, hogy mit támogat az adott kijelző, mert különben nem sokat ér.

Color & Gamma: Csak kalibrált készüléknél érdemes babrálni.

HDR: Majd pár év múlva visszatérünk rá, ha emberi áron lesznek a HDR TV-k és ki lehet igazodni a szabványokon, valamint tartalom is elérhető lesz rá.

Processing:


Deinterlacing:
Automatically activate deinterlacing when needed, if in doubt deactivate deinterlacing. Én maradtam az automatánál, de megfelelő képi anyag esetén ennek ugye nem lesz nagy jelentősége.
Disable Automatic Source Type Detection kikapcs és Force Video vagy Force Film: Kétféle deinterlacing van. A lejátszott anyag típusának függvényében lehet ráerőszakolni az egyiket vagy a másikat, ha nem tetszik az eredmény.

Artifact removal:
Kis teljesítményért cserébe csökkenti a műalkotások (sic!) számát.
Default debanding strenght az erősségét állítja, lehet medium.
Strenght during fade in/out az elsötétülésnél/előtűnésnél viszont érdemes megturbózni kicsit (high), nyilván mert ilyen esetben jelentkezik legtöbbször a bosszantó kockásodás és egyéb jellemző képhiba (műalkotás, tényleg mulatságos kifejezés).

Image enhancements:
Ha valaki nagyon kényes az élességbeállításokra, itt különböző algoritmusokat tesztelhet kedvére. Szerintem a kicsit lejjebb taglalt Scaling Algorithms beállításain túl teljesen felesleges jobban belenyúlni a képbe. Mindazonáltal ha valaki erre adná a fejét, akkor itt tegye, mert ugyanezek az algoritmusok használhatóak a Scaling Algorithms > Upscaling Refinement szekcióban is, de ezeket a műveleteket érdemesebb a felskálázás előtt elvégezni.

Zoom control:
– Disable scaling if image size changes only by: Szabvány méreteknél nincs jelentősége. Ha kicsit kellene zoomolni, akkor inkább hagyja az eredeti méretet, hogy ne torzuljon és ne kerüljön felesleges energiába.
– Move subtitles: Ha az alábbi opcióval mókulunk, akkor szükség lehet a feliratot eltolni hozzá.
– Automatically detect hard coded black bars: A filmek fekete sávjával lehet bűvészkedni. Nem hiszem, hogy gyakran lenne haszna, de elég jól be lehet állítani, ha erre van igény.

Scaling Algorithms:
Az átméretezési algoritmusok minőségi beállításai. Rendkívül fontos tényező. Erősen teljesítményfüggő, ezért érdemes eljátszadozni a beállításokkal. De előbb pár fontos információ, hogy tudjuk is, hogy mit állítgatunk:

Szín mintavételezés: Ahogy korábban erről már szó volt, a legelterjedtebb szabványok Y'CbCr 4:2:0-ban tárolják a videókat, ismertebb nevén ez a chroma subsampling. Az emberi szem adottságait - vagy ha úgy tetszik, épphogy a korlátoltságát - kihasználva, ez egy sávszélesség-hatékony módszer. Csak épp a mi dolgunkat nehezíti meg.
A szem a legrészletesebben a fényességet érzékeli, ezért a teljes felbontáson csak ez kerül megjelenítésre. Az Image (madVR-ben így szerepel) vagy más néven Luma ezt a "fekete-fehér" képet jelenti. Az Y'CbCr-ből ez az Y'. A Chroma görögül színt jelent, ez az Y'CbCr-ből a Cb (blue-difference) és a Cr (red-difference) vagyis maga a színes kép.
Az Y'CbCr képmegjelenítés a rétegeket egymásról leolvasztva így néz ki:


Képméretezési algoritmusok:
– Upscaling: Felskálázás. Egy alacsonyabb felbontású, pl. 720p (1360x720) videó fullHD-s TV-n (1080p - 1920x1080) való lejátszása esetén.
– Downcaling: Leskálázás. Pl. egy blu-ray lemez (1080p) lejátszása egy 1680x1050 felbontású LCD monitoron.
– Doubling: Kép duplázás, négyszerezés. Emlékezzünk csak a madVR főoldalán található példára. És ennek egyre fontosabb szerepe lesz az UHD TV-k, más néven a 4K elterjedésével (2160p, tehát a fullHD felbontás duplázása vertikálisan és horizontálisan, így jön ki a négyszeres felbontás). De alternatív megoldásként rá lehet erőltetni akár minden felskálázásra. Ebben az esetben a duplázásnál használt algoritmus után a leskálázó/felskálázó algoritmus is használatra kerül, annak függvényében, hogy a duplázás a célmérethez képest mekkora felbontást jelent. Erőforrásigényes és feleslegesnek tűnhet, de érdemes kipróbálni, mert nem feltétlen lesz rosszabb a kép, mint egy egyszerűbb felskálázó algoritmus esetében. Sőt!

Megközelítőleg mindegyik ablakban felülről lefelé haladva növekszik a teljesítményigény és persze javul a képminőség is egyben. A nearest neighbor és a bilinear semmiképpen nem ajánlott. Mondjuk az se túl valószínű, hogy egy mai videokártya csak ezekkel birkózna meg. Szóval ki kell próbálgatni őket, van segítségnek jobb felül egy táblázat is, ami jelzi, hogy melyik milyen eredménnyel használható. Azért mindenhol megadok több lehetőséget, amikkel érdemes foglalkozni.
A komolyabb lehetőségekről kis információ:
- Super-xbr: Kis erőforrásigény, élesség szempontjából jól beállítható és összességében igen eredményes.
- NNEDI3: A legjobb videokártyákat is megizzaszthatja, de jelenleg talán ez a legszebb képet adó algoritmus. Véleményem szerint mondjuk nem feltétlen éri meg a befektetett energiát.
- NGU: A legújabb fejlesztés. Elég jól működik, én most átálltam erre a Super-xbr-ről.


Chroma Upscaling: Szín-felskálázás. Ez az egy, ami minden esetben használatra kerül, hiszen a színek felbontását mindenképpen legalább a duplájára kell növelni. Viszont az összes használandó algoritmus közül épp ez az, aminél a legkevésbé fogunk észrevenni különbséget. Ilyen a szemünk, köszönjük a természetnek.
Biztos megoldás: Jinc + Anti-ringing
Jó, kis teljesítmény igénylő kép: Super-xbr, sharpness: 75 + Anti-ringing vagy NGU + low
Legjobb: NNEDI3, minél több neuronnal. (32 környékén még a GPU is bírja talán)

– Image Downscaling: A felhasználói szokásoknak megfelelően ez kerül legkevesebbet használatra. Kivéve ha kényszerítetten image doubling-ezünk.
Biztos megoldás: Lanczos vagy Spline. Ha van Scale in Linear Light vagy Anti-ringing opció, akkor kapcsoljuk be.
Jó kép: Jinc + Anti-ringing + Linear Light vagy SSIM

Image Upscaling: A legtöbben azt javasolják, hogy végig kell próbálgatni és amelyik tetszik, azt kell választani. Csak támogatni tudom ezt a gondolatmenetet.
Biztos megoldás: Jinc
Jó, kis teljesítmény igénylő kép: Super-xbr, sharpness: 75 vagy NGU+ low
Legjobb: NNEDI3, minél több neuronnal. (azt még megjegyezném, hogy magát a NNEDI3 algoritmust elvileg az nVidia kártyák nem kifejezetten szeretik)
- Algorith, to use after doubling:
upscaling: Jinc AR
downscaling: use "image downscaling" settings

Upscaling Refinement: Itt nagyjából ugyanazok a lehetőségek vannak, mint a már említett Processing > Image enhancements résznél, és ahogy ott is írtam, a Processingnél lehet, itt nem érdemes használni őket. Kivéve a SuperRes-t, amit mindenki nagy szeretettel ajánl internet szerte. Kipróbálva, ehhez én is csak csatlakozni tudok.

Az utóbbi időben rengeteget fejlesztettek az algoritmusokon, úgyhogy várhatóak még további okosságok. Stay Tuned!

Rendering:


General Settings:
Enable Automatic Full Screen Exclusive Mode: Exkuzív prioritást kap a lejátszás, tehát nagyobb teljesítményből gazdálkodhat, mint amit alapból enged neki a Windows. Én inkább bekapcsoltam (ugrált a kép), minthogy a minőségből adtam volna alább. A lejátszó kinézete megváltozik tőle, csak egy csúszka lesz teljes képernyő módban, szóval hasznos a billentyűkombinációkat is megtanulni. Ha lejátszás közben egy másik kijelzőn is akarunk valamit csinálni, akkor ne sok jóra számítsunk ott. (Rá fogsz jönni miről beszélek.)
Use Direct3D 11 for Presentation: Ha tudjuk, kapcsoljuk be. + Present a frame for every VSync
Use Separate Device for Presentation: Ideális esetben legyen bekapcsolva.
Use Separate Device for DXVA processing: Ideális esetben legyen bekapcsolva.

Exclusive Mode Settings:
– Csak egy dolgot érdemes babrálni: How many video frames shall be presented in advance. Ha furcsa beugrásokat tapasztal az ember, vagy más módon nem megmagyarázhatóan dobál el képkockákat, lejjebb lehet menni. Nekem volt olyan (bár később kiderült, hogy windows probéma volt) hogy lementem egészen 2-ig. A lényeg, hogy ha minden stimmel és a ReClock is azt írja, hogy nem kéne dobálnia a kockákat, ám mégis megtörténik, erre érdemes gyanakodni először, aztán egyéb dolgokra.


Smooth Motion:
Ez abban az esetben hasznos, ha a játszott anyag semelyik megadott frissítéssel nem passzol (25 fps lehet ilyen, ha a kijelző nem ismeri az 1080p50-et vagy 24p is, ha a kijelző csak 60 Hz-et tud). Illetve ha előfordul, hogy ablakos módban nézünk valamit, akkor az Only if there would be motion judder without it kapcsolóval együtt bekapcsolhatjuk és 60 Hz-es ablakos módban is folyamatos(abb) képet kapunk, ugyanakkor teljes képernyőn kikapcsolva marad. Nem helyettesíti a rendes kadenciahelyes lejátszást, de jó, hogy ilyen is van.

Dithering:
Opciók a dithering javítására. Error Diffusion - option 1 vagy 2, use colored noise, change dither for every frame. Nincs ezen mit cifrázni, olyan sok opció itt nincs is, nem érdemes alább adni, mert a jó képhez mindenképpen szükség van rá.

Árnyalás, zajmoduláció, ditherelés: Egyszerűen és érthetően, a képhez kis mennyiségű zajt ad, hogy a hibákat elfedje. Persze itt is rengeteg múlik az algoritmuson. Durva megközelítés, de egyszerűen nem létezik szemléletesebb példa erre, mint a wikipédiás macska. A két kép ugyanannyi színárnyalattal rendelkezik, csak a jobb oldali ditherelt:


Trade Quality for Performance:
Egyesével ki lehet kapcsolgatni a funkciókat, ha több teljesítményre van szükség vagy egyéb gond van. Normális esetben tehát mindegyiknek kikapcsolt állapotban kell lennie. Érdemes arra figyelni itt, hogy alaphelyzetben a két Use DXVA chroma upscaling lehet, hogy be van kapcsolva és akkor fújhatjuk a korábban beállított algoritmusunkat.

3. ReClock:
A telepítésnél csak a Program Files és a DSound /Wave kell. Az MPC-HC indításakor fel is tesz egy kérdést, hogy szeretnénk e használni vele: mehet mindig. Emlékeztetőül: a bitstreaming nem megy vele.
– MPC-HC > Beállítások > Lejátszás > Kimenet > Directshow Audio: Reclock Audio Renderer

Ezután a Start menüben érjük el a beállításokat:


Javarészt jók az alap beállítások, nem sokat kell átállítani.

Audio Settings:
– Audio Interface to Use for: DirectSound / WASAPI Exclusive
Aki nem tudja mi az a WASAPI, az maradjon is csak a DirectSoundnál, aki meg tudja annak nem kell mondani.
Devices to use with: Az aktívnak szánt hangkártya kiválasztása.
– Sound pre-buffer: 500 ms. PCM 20%, Bitstream 5%
– PCM Output:
Sampling rate: Same as input
Format: 24 bit int padded to 32
Quality: Best Sinc Interpolation
Output mono sources to both front channels: Nem valószínű, hogy sokszor aktiválódik majd, de legyünk felkészülve a mono anyag fogadására.
Set matching speaker configuration: Bekapcs.
Time Stretching: Kikapcs. Ha nem muszáj, ne legyen bekapcsolva.

Video settings:
– Hardware interface: Directdraw. Mindenképpen.
– Frame Rate Determination: Maradhat minden az ajánlotton (recommended).
Assumed frame rate when not found: <unknown> Media és DVD esetén is. Ez amolyan vészmegoldás, ha nem menne a belső, automatikus képkocka/másodperc meghatározás, de remélhetőleg nem kerül használatra. A 23.976 a leggyakoribb egyébként.

Advanced settings:
– VSync Correction: Csak a Use with all other renderers kell.
– General: Csak a Force Reclock to be loaded instead of other renderer kell.
– Hasznos funkció a Restore default settings, ha valamit elbarmoltunk volna. Én már használtam.

Lejátszás közben a ReClock ikonja eleinte zölden-pirosan villog, majd ha megtalálta a megfelelő beállítást, zölden illik világítania. Egyébként hasznos információkat is kiír és pár beállítás is van, ha ráklikkelünk.


Ellenőrzésre a legegyszerűbb lejátszás közben a Ctrl+J billentyűkombináció. A képernyő bal felső sarkában jelenik meg temérdek információ. Ha mindent jól csináltunk, akkor a 1 frame drop/repeat every X-nél egy folyamatosan növekvő, jobb esetben több órához vagy naphoz tartó értéket kell kapnunk. Képernyőváltáskor, pörgetésnél generálódnak dobált kockák (dropped, repeated, delayed frames), de egyébként nem szabad nőnie a számlálónak. Ha arra gyanakszunk, hogy a gépünk nem bírja a tempót, akkor az average stats alatt található rendering értéket vessük össze a vsync és a movie frame interval értékével. Ha nagyobb valamelyiknél, akkor valamilyen beállítással spórolnunk kell az erőforrással.


4. XySubFilter:
Installálás a madVR szisztémája szerint, tehát kicsomagolni oda érdemes, ahol a végleges helye lesz. Rendszergazdai jogosultsággal install, utána az MPC-HC-ban:
– Beállítások > Lejátszás > Kimenet > Felirat renderelő: XySubfilter.

Ha mindent jól csináltunk, mostanra valahogy így kell kinéznie ennek a szekciónak:


A beállításait lejátszás közben a szűrők között vagy a tray-ben található kis zöld nyílra kattintva lehet állítgatni.
Settings > Main > Text Styles: A szokásos kinézeti beállítások.
– Settings > More: Nagyon sok részletbeállítás. Nagyon sok. Nagyon. 


Hát ennyi lenne. Persze ezen kívül még tengernyi lehetőség van és biztos akadt fontosabb dolog is, amit sikerült kihagyni, de megközelítőleg ennyinek elégnek kell lennie ahhoz, hogy az ember rácsodálkozzon, milyen sötétségben élt eddig.

Jó filmezést!


La fille seule

Magányos lány
Benoît Jacquot (1995)

1. Egy zavarodott lány összeomlás előtti real-time ámokfutása.
2. Realista, személyes vélemény a szingli életről, a 2000-es évek eleji legitimálását/dicsőítését megelőzően.
3. Óda Virginie Ledoyen törékeny szépségének.
4. A hülye franciák 1995-ben is épp olyan hülyék, mint korábban voltak c. művészettörténeti bejegyzés.
5. Kávéházi élet és munkahelyi szokások a nagyvárosi életben, Franciaországban.

És lehetne folytatni akármeddig. Ez mind egyszerre és közben kicsit több, meg persze kevesebb is. Nem értem ki mit csinál, miért csinálja és mégsem bosszant fel - mint általában az ilyesmi -, hanem egyenesen rátapadok a képernyőre. Na ezt csinálja utánuk valaki.   6/10



2013. december 4.

Elysium

Elysium - Zárt világ
Neill Blomkamp (2013)

Az alapok felépítése jó. Vagyis inkább nem rossz. A vizuális megjelenés első osztályú. Szinte érezni a kosz szagát, de ahelyett, hogy engedne belesüppedni, felráz, mert túl gyors az iram. Annyi minden történik hirtelen, hogy egy szép folyású, karakterközpontú dramaturgiával legalább 2 óra kellene ahhoz, hogy ezt fel lehessen vezetni. A nagyobb baj viszont az, hogy mint egy mű, inkonzisztens. Jodie Foster figurája a levegőben lóg. Mi a motivációja? A fenti világról egyébként se tudunk semmit, csak azt, hogy csúcstechnológiájuk mellett elfelejtettek biztonsági rendszert építeni. És ki a fene ez a Kruger? Vagy aki fentről jött, az mindenki a világ ura akar lenni? Nincs különösebben nagy gond vele, csak most kiderült, hogy Blomkamptól nem kell csodát várni, mert ennyit tud. Szereti az akciót, de nem tudja mesteri fokon csinálni. Az emberek már elfelejtették, hogy a District 9 vége is egy unalmas akciódömpingbe fulladt. Felvet helyénvaló kérdéseket, de elfelejti megválaszolni, a félkész termék érzetet hagyja maga után.   5/10



2013. december 3.

Lola Versus

Daryl Wein (2012)

Greta Gerwig a kulcs a filmhez. Ha nem ő játszotta volna a főszerepet, valószínűleg halálra idegesít. Azon kevesek közé tartozik, akik észrevehetően mindig saját magukat és saját maguktól csekély mértékben eltérő alteregójukat játsszák és ez mégsem zavar. Sőt. A köret a szellemesen jópofa és az átlagos szinten hullámzik, végül az asszisztálás inkább lejjebb húzza az egészet, a nem túl ötletes lezárás miatt. Gerwig nélkül megmaradt volna egy frusztráló nagyvárosi first world problem filmnek, vele viszont üde kikapcsolódás. Csak ne menjen bele senki a mondandó elemzésébe, mert könnyen ronthat az utólagos megítélésen.   6/10



2013. november 29.

The World's End

Edgar Wright (2013)

Ezzel hivatalosan is megerősített, hogy a sok ismert színész együtt poénkodik kikacsintgatva alapkoncepciójú filmek, nem működnek jól. Ez már a sokadik próbálkozás, de most is ugyanarra a következtetésre kell jutnom, hogy megfelelő történet nélkül az egész semmit sem ér. Egy-egy poén beüt, mert tényleg annyira szellemes vagy épp övön aluli, de nagy része a történetre nem reflektál és érdektelenné válik. Az akciók nem illenek a képbe, túl sok időt vesznek el és túl is vannak koreografálva. A háttértörténet, hogy ki, kivel, hogyan és miért, a végére teljesen elbagatellizálódik. Rosamund Pike még ígéretes üde színfoltnak tűnik, de ő meg keveset szerepel. Szóval csalódás. Cornetto trilógia ide vagy oda, ebből a három filmből csak a Haláli hullák ér valamit, de az szerencsére nagyon sokat.   5/10



2013. november 28.

Prisoners

Fogságban
Denis Villeneuve (2013)

Érdekes amikor valaki (Denis Villeneuve - Felperzselt föld) egy lépésben nyergel át amerikai területre és témára. Ilyen nagy ugrásban nehezen válik egy film autentikussá, bár ebben a thriller zsánerben nem is igen várja ezt el az ember. Itt elsősorban nem a közeg, hanem az emberek, a köztük levő feszültség és a személyes drámák a lényegesek. Amik többnyire jól is működnek, végig van feszültség és izgalom. A két és fél óra nem unalmas, de picit talán lehetett volna még vágni belőle. Az átütő erőt a mélyebb karakterek hiányában nem érzem, de arról szó sincs, hogy megbántam volna. Jake Gyllenhaal csak néz és pislog, Jackman viszont jó, a szó hollywoodi értelmében. Ha valaki a kevésbé személyes, de izgalmas filmeket szereti, azért elég jól belesüppedhet.   7/10



2013. november 27.

The Wolverine

Farkas
James Mangold (2013)

Csinálhattam volna valami értelmesebbet ahelyett, hogy ezt néztem. Na de legalább annyi haszna volt, hogy ki tudtam próbálni az új - egyébként fantasztikus - TV 3D-s funkcióját. Nem csodálkoznék rajta, ha két év múlva nem jutna eszembe az sem, hogy egyáltalán láttam e. Kíméletlenül nem említek meg még egy apró negatívumot se, csak elsuhanok mellette, mint ahogy a gondolataim is elsuhantak messze, a film középszererűsége láttán.   4/10



2013. november 26.

Oh Boy

Jan Ole Gerster (2012)

Enyhén cinikus hangvétellel, viccesen meséli el a felnőni, felelősséget vállalni sosem akaró, harmincon éves semmirekellő (hát ha egyszer tényleg az) pár napjának történetét. Ami persze remek, mert a berlini színtér nem megszokott (jó régen láttam már német filmet), rá lehet ismerni saját hiányosságainkra (restség különböző szintjei) és tényleg mulatságos (gyors, szenvedélyes numera még gyorsabb szétrombolása). Csak sajnos a végén nem ér el oda, ahova jó lett volna ha elér. Van tanulságos zárás, de visszafogottságával nem vált ki belőlem komoly érzelmeket, csak annyi maradt meg, hogy ez bizony többre lett volna hivatott.   6/10



2013. november 25.

J'ai tué ma mère

Megöltem anyámat
Xavier Dolan (2009)

Nem tudom a valóságban milyen arc lehet Xavier, de itt borzasztóan irritáló. Pont olyan, mint egy szabados, liberális világban apa nélkül felnövő, homoszexuális kamasz, aki csapong az extrovertált, introvertált énje között, a legönzőbb embernél is önzőbb és mindent szétrombol maga körül. A mindenen belül leginkább az anyjával való kapcsolatát, pedig nyilván ő az, aki a legkevésbé érdemelné meg az egészet. Szóval tényleg olyan, mint amilyennek a ma felnövő középiskolás korú, túlontúl szabadjára engedett fiatalokat látom. Ennél sokkal többet nem is igen lehet kérni egy ilyen filmtől. Aki 19-20 éves fejjel egy ilyen filmet megír, megrendezi és a főszerepét is eljátssza legalább közepesen meggyőzően, arról nem jogos feltenni a kérdést, hogy tehetséges e. Irritáló, de igaz. Nyers, de őszinte. Hangos, de amikor kell akkor csendben marad. Le a kalappal fiatal, értelmiségi barátom.   7/10



2013. november 22.

The Details

Jacob Aaron Estes (2011)

Ha nem lennének benne a viccesen túljátszott karakterek és persze nem lennének ilyen remekül eljátszva, akkor nem sok szart érne ez a film. Laura Linney egyszerűen zseniális. Nem találok szavakat. Egyébként bármelyik filmben, de itt is ő éri a legtöbbet. A történet legnagyobb gondja, hogy hiteltelen. Hiába szatirikus, az ilyen veseátültetős, pénzszórós, olcsó, hatásvadász jelenetek miatt - amik egyébként a későbbi eseményekre semmilyen hatással nincsenek - inkább meseszerűen hat, a mondanivaló meg jelentéktelen hozzá. Simán kihagyható.   5/10



2013. november 19.

The King of Comedy

A komédia királya
Martin Scorsese (1982)

Fájdalmas nézni. Ebben az esetben, ez egyben dicséret is. Vannak ilyen emberek, szóval érdemleges amit mondani akar, csak én úgy vagyok ezzel, hogy inkább távol maradnék ettől az egész őrülettől amíg lehet. Remek előrevetítése a média folyamatos térnyerésének és züllésének, mégsem érzem azt, mint a Network esetében, mert kevésbé direkt. De Niro se győzőtt meg és a rendezés se különösebben. Megállja a helyét ma is, de sose ez jutna eszembe ha ajánlani kéne a témában.   5/10



2013. november 15.

The East

A Kelet
Zal Batmanglij (2013)

Ontja magából a filmeket Brit Marling és úgy néz ki, hogy ezzel inkább jól járunk, mint rosszul. Egyre jobban érzi mitől működhet egy mozi. Közel se tökéletes, de a környezetkárosítás, a gyógyszeripar és a nagytőkések elleni küzdelem szimpatikus téma, most elkaptak jó néhány ismert színészt is és egész hihető kis sztorit kalapáltak össze Batmanglij úrral. A kelleténél kicsit jobban vonzódik az elszigetelt, furcsa rítusos közösségekhez, de épp ettől kap egy vonzó, sajátosan misztikus alaphangulatot. Kíváncsi vagyok összejön e neki egy igazán jó film.   6/10



2013. november 14.

The Loneliest Planet

Julia Loktev (2011)

Haragudtam erre a filmre miután megnéztem, de minél többet töprengek rajta, annál jobban tetszik. Elsősorban a főszereplőnő viselkedése zavart (ellenszenves teremtés), viszont ez természetesen szubjektív dolog és semmit nem von le a ragyogóan felépített szerkezetből. Vannak olyan váratlan pillanatok, bármilyen rövid idő alatt következik be (és bármilyen jelentéktelennek is tűnhet más szemében), melyek átélése után megakadályozhatatlanul megváltozunk, illetve megváltozik az, ahogy a másikra tekintünk. Tulajdonképpen egy ilyen eset rövid előéletét és kicsivel hosszabb utóéletét láthatjuk. Talán hangyányit hosszabb, mint kellene, de egyéb hibát csak a szereplők személyiségében látok. Emiatt sajnos nem tudok lelkesedni érte, pedig megérdemelné.   7/10



2013. november 13.

Cum mi-am petrecut sfarsitul lumii

Hogyan éltem túl a világvégét
Catalin Mitulescu (2006)

Egy szegény kis falu aszfaltot nélkülöző, rettentő hepehupás útján közelít az öreg, bömbölő, pöfögő busz. A kép előterében a buszra várakozók tobzódnak. Mikor a jármű a kamerához közeli fordulóhoz ér és lassan fordulni kezd, már szélesen vigyorgok, mert látom, hogy nem fog elférni. És a busz csak fordul és fordul, én meg már szakadok a röhögéstől, mert ahogy a kis falusi niemandok némán oldalazgatnak, a busz meg a maga otromba tehetetlenségével arrébb kényszeríti őket, az valami fantasztikusan ábrázolja kelet európai, volt szocialista országok életét. Akár nálunk is történhetett volna, ugyanilyen hatásos és morbid módon életszerű lett volna. De nálunk ilyet, vagy hasonlóan szép, egyszerre vicces, művészi és okos jelenetet filmen még azóta se lehetett látni. Még a béka segge alatt se vagyunk, ha a múltunkkal való elszámolásról van szó. Illetve dehogynem. Vissza a moziba! - Nézzünk magyar filmeket! :(
Egyébként sajnálom, hogy nem került nagyobb fókusz az egyik testvérre (valamelyikre), mert így kicsit szétszórt hatást kelt a film, ezen kívül viszont roppant érdekes néznivaló. Nosztalgikus, vicces, okos, izgalmas egyszerre, ami azért nem kis dolog.   6/10



2013. november 12.

The Great Gatsby

A nagy Gatsby
Baz Luhrmann (2013)

Egyszer. Összesen egyszer jött össze Baz Luhrmannak, hogy a csiricsáré őrület - amiért annyira odavan - olyan anyaggal párosult, amiből - majdhogynem szükségszerűen - egyből remekmű született. És az rohadtul nem ez a film. A két órányi szenvedés után ennyit tudok nyilatkozni a történetről:
Hogyan élte meg egy enyhén értelmileg visszamaradott álmodozó, két szerencsétlen szerelmes szenvedését és hogyan tette tönkre magát miattuk teljesen érthetetlen módon.
Ha erről szól a könyv is, akkor oké. Mármint nem oké, mert ez siralmas. (Egyébként mások se jutottak sokkal többre.) A narrálás egy tinédzser értelmi szintjéhez mérhető, a karakterek kidolgozási hiányosságának elfedésére szolgáló ultrabrutális vizuális kényeztetés, pedig simán a visszájára fordul és nemhogy hozzáadni nem tud, hanem épp ezzel fordított arányosan, az élmény olcsóság érzetét erősíti, a tartalom pedig végleg elsatnyad miatta.   4/10


Megjegyezném, hogy a színészek nem igazán tehetnek a kudarcról.


2013. november 11.

Barney's Version

Barney és a nők
Richard J. Lewis (2010)

Előfordul néha - de nem gyakori - hogy maga a történet viszi el a hátán az egyébként teljesen középszerű rendezéstől "szenvedő" filmet. Persze meg kell jegyezni, hogy milyen mestermunka lehetett volna belőle, ugyanakkor az is igaz, hogy ez a fajta életrajz-szerű mesélés nem éppen egy kedvenc filmnek való, kult-típusú mozi. Szóval korrekt a jó szó rá, mégis eszembe jut nap mint nap az élő, elgondolkodtató életképeivel. Paul Giamatti az egyik legalulértékeltebb színész, sajnos nagyon ritkán kap főszerepet a karakteres fizimiskája miatt. Hogy itt mekkorát alakít, azt a film kvázi jellegtelensége miatt kevesen veszik észre megint, pedig igazán kitett magáért. Tanulságos, jó történet, végig leköt, majd napokig elgondolkodtat. Amolyan köszönöm, hogy megnézhettem típus.   7/10


Rosamund Pike szívrabló.

2013. november 8.

The Conjuring

Démonok között
James Wan (2013)

Teljesen átlagos a történet, Wan ugyanazokat a fogásokat használja, amiket már unalomig ismer minden horrorkedvelő, és mégis működik. Egyszerűen annyiban jobb, hogy nem lövi le idő előtt a poént, végig ritmusban marad és megspórolja a felesleges hatásvadászatot (azért persze van benne bőven így is). Átlagosnak mondanám a színészi játékot is, a képi világ korrekt, a zene és az effektek sem kiemelkedőek, viszont mind egyszerre hozza azt a szintet, ami már régen nem állt együtt egy filmben. Egy jobban sikert verziófrissítés, amolyan Ördögűző 2.0. Ha utóbbi évekből kéne egyet mondani, hogy mit nézzek meg, valószínű ez lenne. Ment is a lámpakapcsolgatás este.   7/10



2013. november 7.

The Graduate

Diploma előtt
Mike Nichols (1967)

Következetlen és túlzásokba esik. Akár az élet, mondhatnám, de nem mondom, mert inkább tűnik valószínűtlennek, mint jópofának. Egyébként jelen van a mindössze egy évvel korábbi Nem félünk a farkastól c. remekműben is a színházhoz közeli, túljátszott, magával ragadott szabályrendszer, csak ott a brutális alakítások miatt nem zavart. Na, de azért még most is vicces és vannak emlékezetes momentumok szép számmal. Ennek egyik oka a vágás. Meglepő módon frissnek hat, pl. az elején a medencés jelenet, de a kameramozdulatok se a megszokottak. A zene viszont túljátszott. Ez mondjuk nem mindenkit zavar, de engem igen. Majd 50 év és rengeteg film után, elsőre nem tűnik olyan jelentősnek, mint ahogy a híre sugallja.   5/10



2013. november 6.

Reality Bites

Nyakunkon az élet
Ben Stiller (1994)

A Greenbergben nagyon bírtam, a Walter Mittyre kívácsi vagyok, de tényleg, ki a fene gondolta volna Ben Stillerről, hogy egy ilyen fantasztikus generációs filmet rendez? Első nagyfilmjeként talán kicsit hangsúlytalanul halad, de ami történik az nagyon (nagyon!) 90-es évek. Roppant érzéke volt megragadni, hogy mi az, ami kor-jellemző és változásra érett. Elég csak a zakójára nézni. Szinte fáj. Ha ezt a filmjét látom (és persze jóval korábban), másképp ítélem meg. Most elég nagyot nőtt a szememben, ez nem vitás. Winona Ryder és Ethan Hawk első fénykorukban (előbbinek talán most jön a második, utóbbinak meg talán sose ért véget), mindketten magával ragadóak. A karaktereik nagyon emlékezetesek, már magában elvinnék a filmet egy közepes szintig. Ez azonban jóval több annál. Egy életérzés, ami nem csak amerikában volt releváns, hanem itt nálunk is. Én ugyan kicsit lecsúsztam erről, mert nem a hetvenes évek végén születtem, de van bennem is még ebből az MTV generációs mihaszna népből valamennyi. Ez tényleg hiánypótló volt.   7/10



2013. november 5.

Iron Man 3

Vasember 3
Shane Black (2013)

Az óriási pénzt tojó tyúk második utófejése. (A minek a milye?) Shane Black is back, for sure, de nekem ne mondja senki, hogy bármi változott Favreau rendezése óta. Már másodszorra is unalmas volt ez az erőltetett, reszponzív poénkodás. Elcsépelt és sematikus, amire a legjobb példa - a megint remek - Gwyneth Paltrow és a - váratanul gyenge - Rebecca Hall beszélgetése, ami egy ordító nonszensz. Elsiklik az ember felette, de jobban belegondolva nagyon mulatságos, hogy mivel telik az idő egy ilyen filmben. Irtózatos akciótúltengés van, über-effektek, soha nem látott képtelenségek (és azok megszorzás 15.000 milliárddal) meg erőltetett kapcsolások a többi Marvel filmmel. Ilyen a szórakoztatóipar na. Nézhető, de csakis kiégett agyú sztahanovisták rekreációjára javallott.   5/10