2012. október 30.

Skyfall

007 - Skyfall
Sam Mendes (2012)

Tény, hogy jobban tetszett, mint az utóbbi James Bond filmek, de én óvatosan bánnék a nagy, dicsérő szavakkal. Semmi meghökkentő vagy reformáló nincs benne, csak végre árnyalatnyit emberibbé varázsolták a szereplőket, aminek már - valljuk be - rég itt volt az ideje. Na meg kapott hozzá egy jó rendezőt, aki magáévá tette a koncepciót és szépen végig is vitte a gigantikus játékidőn. Merthogy jóval hosszabb, mint lennie kéne. Egyszerűen nincs benne annyi történés, hogy hiányérzet nélkül végigüljem, ahhoz pedig túl konvencionális akció-kalandmozi, hogy valamilyen mögöttes értelmet adó, alternatív irányba induljon el. A csajok jók, a színészek jók, a fényképezés jó, a zene jó, a történet jó, a poénok jók, a helyszínek is jók, de egyik se kimagasló. Arra viszont épp elég, hogy ne nagyon lehessen belekötni és ezzel már ki is emelkedik a mai felhozatalból. Ez inkább a többire nézve és a jövőre gondolva tölt el baljós gondolatokkal.   6/10



2012. október 29.

This must be the place

Helyben vagyunk
Paolo Sorrentino (2011)


Ez akkor működött volna, ha... Így akartam kezdeni. De nem, ez akkor se. Hangulatfilm akar lenni, de csak összekuszálja a szálakat és a végén semmi nem áll össze benne. Ahhoz, hogy roadmovie legyen, túl későn kapcsolódik be a holokauszt szál, pont akkor, amikor már kezd érdekessé válni, hogy mi alakul ki az otthoni eseményekből. Arról nem is beszélve, hogy az egész addigi cselekmény megy a levesbe, mert még csak vissza se térünk a kiinduláshoz. Szentségtörés, de bosszantó David Byrne keserédes zenéje is, ami a meseszerűen varázslatosan kék-sárga fényképezéssel párban, túl valószínűtlenné és kommerszé teszi a tálalást. Mindezek után hiába próbálnám értékelni Sean Penn egyébként érdekes, vagy Frances McDormand poénkodós, helyzetidegen alakítását, nincs értelme. Már a forgatókönyvvel elrontották az egészet. Követelem vissza a címadó szám tisztaságát!   3/10

2012. október 26.

Kasi az gorbehaye irani khabar nadareh

Perzsa macskák
Bahman Ghobadi (2009)


Az iráni életbe mindig érdekes bepillantani. Most is az volt, pedig nem annyira jó a film. Valahol a dokumentarista zenei korkép és a fiatalokról szóló bénácska dráma között lebeg. Csak sajnos nem tudták eldönteni melyik fele húzzanak, így végre láthattam egy elhibázott iráni filmet. Egyébként abszolút worth watching, mert ugyan a zenék teljesen középszerűek, de annyira egzotikus az egész a mi szemünkkel nézve, hogy már csak a tájékozódás és a politikai helyzet fiatalok szemével való megismerése miatt megéri ezt az alig több mint másfél órát.   5/10

2012. október 24.

Arbitrage

Nicholas Jarecki (2012)

Amolyan elfogadható iparosmunka. Néha jó ilyen kiszámítható filmet nézni, én nem csalódtam benne. Tele van tök jó színészekkel (Susan Sarandon, Tim Roth, Brit Marling) és Cliff Martinez visszahúzódó zenéje szintén pozitívnak tekinthető, annak tudatában, hogy teljesen történet központú az előadás. Ez a legnagyobb előnye és az égbekiáltó korlátja is egyben. Merthogy semmi kiemelkedő nincs benne. Viszont tetszik Gere aránylag antipatikus szerepe és a zárás, ami hangsúlyossá teszi az író (és egyben rendező) nem túl merész, de azért helyeslendő mondanivalóját. Ennyi.   5/10



2012. október 19.

Metropolitan

Azok a New York-i báléjszakák
Whit Stillman (1990)


90-es évek eleje, Manhattan, arisztokrata huszonévesek. Pénzük, idejük dögivel és persze fingjuk sincs mit kezdjenek magukkal. És mégis, akkor mit csinálnak? Hát beszélnek és beszélnek. Egyfolytában! Senki nem tud olyan párbeszédeket írni, mint Whit Stillman. Kultúra, filozófia, szerelem és ármány töménytelen mennyiségben. Úgy, hogy végig hitelesen hangzik a szájukból. Az évődés, a szájtépés, a jazz, a sok szereplő és a cinikus hozzáállás talán mind Woody Allenhez vezethető vissza, az imádnivalóan béna, esetlen fiatalok pedig John Hughes karaktereit juttatják eszembe. Belterjes kis baráti társaságuk ismerős lehet, hiszen mindenki átesik a zárt közösség élményén saját barátaival. Elég egy új tag és máris borul a beton stabilnak tűnő viszonyrendszer. Viccesek és szánalmasak, ugyanakkor nagyon szerethetőek, mert látjuk, hogy ugyanolyan emberek, mint mi. Még ha a közeg meglehetősen távoli is a hazai viszonyokhoz képest. A rendező zsenialitása, a fokozatosan elgyengülő távolságtartás. Bemutatja őket, a generációjuk és közegük problémáit. Egy korrajz, ami semmiféle ítéletet nem mond felettük. De nincs is rá szükség, mert a végére már a zsebében néző. Lebilincsel, odaszegez, megvesz kilóra.   8/10

2012. október 17.

Oldboy

Chan-wook Park (2003)

A remake miatt került elő a téma fluxuséknál, és mivel ott 10/10, hát kénytelen voltam újranézni. Már az meglepett, hogy mennyire nem ragadtak meg a jelenetek. Azt azért nem mondanám, hogy olyan volt, mintha új filmet néznék, de hasonló. A véleményem viszont csak határozottabb lett és most már egyértelműen az elutasítás felé hajlik.


Olyan nagyszerű megoldások tömkelege javítja az élményt, mint a folyosói verekedés, az idióta koreai poénok, az idősíkok kezelése (ami egyenesen mesteri szintű) és a csavar, ami erős morális nyomás alá helyezi az embert. De. Megint ott a de. Mit ad ez az emberiségnek? Kinek a fejéből pattan ki ilyen beteg történet? Adhat ez valamilyen lelki, erkölcsi pozitívumot vagy csak a mindenkiben ott lappangó perverzió kielégítése miatt jelent élvezetet (egyeseknek)? Egyáltalán elképzelhető az, hogy emberi lények ilyen módon viselkedjenek, mint a film főszereplői? Ha nem, és ez csak egy fikció, akkor mivégre? Milyen céllal ír valaki ilyen indokolatlanul erőszakos történetet? Miért érzem azt, hogy ezzel rombolják a lelki békémet?
Ilyen kérdések vetődnek fel bennem, de tudom, hogy úgyse lesznek megválaszolva. Ez a film nem nekem készült, mert szerintem inkább káros, mint hogy szórakoztató és hasznos lenne. Ami biztos, hogy nem lehet elmenni mellette. Ez olyan, amit egyszer minden filmkedvelőnek látnia kell. Én most már kétszer is láttam, de egyszerűen nem vagyok képes azt mondani rá, hogy jó. A filmes technika, a remek rendezés és az egzotikus stílus azonban van annyira profi, hogy nem rontsam le az osztályzatot 5/10-nél jobban.

2012. október 16.

Rosetta

Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne (1999)

Az áttörést jelentő Dardenne mű. Sokan esküsznek erre, mint A műre a testvérektől. Nekem az A gyermek marad, de lehet hogy csak azért, mert azt láttam először. Egyébként nem időrendben, hanem összevissza nézem a filmjeiket, és most, hogy ezt is láttam, a korábban már a zenére és a filmre egyaránt kiterjesztett mester-elméletem ismét bizonyosságot nyert. Dióhéjban arról van szó, hogy közel sem mindegy, milyen sorrendben kerülnek befogadásra az adott alkotó művei, de erről majd egyszer máskor...
Meg mégis mit számít ez, amikor az ember csupán szórakozás céljából elindít egy filmet. (A szórakozást itt erősen idézőjelesen alkalmazva.) Nekem nem tetszett annyira, mint a későbbiek, de ez is lebilincselő, meghökkentő és letaglózó. Garantált a fél óra agonizálás, mire visszatér az emberbe a tettvágy és az életkedv. Kell ennél jobb kedvcsináló?   7/10



2012. október 15.

The Expendables 2

The Expendables - A feláldozhatók 2.
Simon West (2012)


Kis agyatlankodásra vágytam, megnéztem végre én is. Sejtettem, hogy nem lesz a szívem csücske, mert az első rész sem tetszett, ez viszont borzasztó gyenge. Persze az elején még nagy az öröm, hogy csúcsokat döntöget az akcióhős/filmkocka arány, de gyorsan lelomboznak a tákolt forgatókönyvvel meg a nulldimenziós, elő- és utóélet nélküli karakterekkel. Ahelyett, hogy piedesztálra emelnék a klasszikus akciófilmeket, egyszerűen kifigurázzák saját magukat.
Először is elég lett volna egy egyszerű régi történetet modernebb köntösbe öltöztetni és ráutazni a zsigeri élvezetekre. Majd meg kellett volna támogatni egy normális rendezővel, aki képes az azóta klisékké alakult stílusjegyeket végigvinni a koncepción, mert ezek az akciók álmosítóak (kicsit belealudtam amíg lőttek, bevallom), Schwarzi és Chuck meg kb annyi színészi teljesítményt nyújt, mintha én álltam volna oda felolvasni a szöveget. (Most különösen érdekes megfigyelni ezt, mert pár napja néztem meg a Terminátor újramaszterelt változatát és ott Schwarzi jelenléte egyszerűen hátborzongató. Igaz, akkor mögötte volt James Cameron.) Pedig itt pont a szereplőknek kéne brillírozni. Bruce Willis és (meglepő módon) Jean-Claude Van Damme jó, de a többiek mind felejthetőek. Az egyetlen női szereplőnek is sikerült megtalálni a legjellegtelenebb ázsiai színésznőt... Ja igen! És ki a tököm az a Randy Couture és miért ilyen béna?
A koncepció pedig tetszik. Az újra-felfedezésnek, ahogy a zenében, a filmekben is van értelme és divatja. Csak jól kell csinálni. Amit Refn a Drive-val, Corbijn Az amerikaival meg tudott csinálni, az itt Stallone-éknak nagyon nem megy. Gyorsan összedobált fércmunka, ami csak a nosztalgiára épít és még csak meg se próbálja aktualizálni a karakterek, az ideálok létjogosultságát. A film létezésének ebben formában semmi értelme. Na de majd a 3. rész!   3/10

2012. október 10.

Oslo, 31. august

Oslo, augusztus
Joachim Trier (2011)


Nagyon bírtam a Szerzőket, mert érdekes egyveleg volt. Vicces, okos, drámai és az egészet körbelengte egy újszerű hangulat. Joachim Trier második filmje azonban hiányérzetet hagyott bennem. Itt is megvan ugyanaz a sajátos hangulat, csak eltűntek a poénok és a könnyedség. Nehezebb a téma ugyan, de nem ez a baj, hanem, hogy nem bírtam beleélni magam a tragikus főszereplő személyébe. Pedig Anders Danielsen Lie mesteri szintén játszik, minden ott csücsül az arcán, mégse látom az indítékát a cselekedeteinek. Egy önsajnáló szerencsétlent látok, aki nem veszi észre, hogy majd mindenki segíteni próbálja. Vagy most akkor mi volt a mondandó? Ne legyél elkényeztetett ficsúr, mert nem éled túl az élet viszontagságait? Vagy csinálhatsz bármit, a heroin úgyis legyűr? Azt az ürességet ami rákényszeríti a borzalomra, valahogy nem sikerült belelátnom. Aztán lehet, hogy csak én kaptam el rossz passzban a filmet...   5/10

2012. október 9.

Snow White and the Huntsman

Hófehér és a vadász
Rupert Sanders (2012)

Nem értem a sok fikázást. Minden szinten teljesen elfogadható. A látvány tetszetősen sötét, grandiózus (kicsit túlságosan is), részletes a kidolgozás és rendben van rendezés is. A történet az már más kérdés, de itt nem ez volt a fő szempont. Hanem a szereplők, akik között megint Charlize Theron viszi a prímet, mint minden filmjében. És igen, Kristen Stewart is teljesen elfogadható. Szegény cséplését egyébként is túlspilázottnak és egyszerű divatnak tartom. Két perc alatt fel tudnék sorolni annyi, nála sokkal rosszabb, ismert, fiatal színésznőt, hogy elfogyjanak az ujjak mindkét kezemről. Még egyszer azért nem nézném meg.   5/10



2012. október 8.

Moonrise Kingdom

Holdfény királyság
Wes Anderson (2012)

Most már ki kell mondanom: Wes Andreson túlértékelt. Iszonyúan bírom az egyedi látásmódját, az aprólékos részletezettséggel kidolgozott koncepcióit és a furcsa humorát... De rendezőnek nemhogy kiemelkedő, még csak azt se jelenteném ki egyértelműen, hogy jó lenne. Nincs meg a fókusz, a legtöbb filmje szétcsúszik útközben és csak a jól megírt történetek végére kerül a helyére minden. Az Édes vízi élet kivételével minden filmjével volt valami bajom. Itt most konkrét hibát nem is nagyon tudnék említeni, csak simán középszerűbb az eddigieknél. Persze azért a karakterek és a tucatnyi remek színész megmenti ezt is és sikerül a végeredményt pozitív irányba lendíteni. Ártatlan kis geekeskedés ez, nem több, de nemsokára a divatja is lecseng és akkor halálra lesz ítélve.   6/10



2012. október 5.

Monsieur Lazhar

Lazhar tanár úr
Philippe Falardeau (2011)

Jó sokan lefeküdtek neki, gondolom az Oscar felhajtásnak meg néhány lelkendező kritikának köszönhetően. Nincs is ezzel baj, mert végül is jó, csak a helyén kell tudni kezelni. Érdekesen szembeállítja a modern, liberális társadalom oktatását egy hétköznapi apuka nevelésével. Persze van szembetűnő különbség meg tanulság belőle, de olyan mélységet, mint Lauren Cantet 2008-as remekművében, ne keressünk. Ennek ellenére értelmes szórakozást keresőknek bármikor fogyasztható. Egyszer.   6/10



2012. október 4.

Once were warriors

Egykoron harcosok voltak
Lee Tamahori (1994)

Felnőtt ruhába öltözött gyerekek. Elsőre ez ugrott be. Durvák, agresszívek és ezer fokon égnek. Elsöpörnek mindenkit, csak saját magukkal törődnek. A film maga egyszerű szerkezetű, hiteles 90-es évek érzés és tulajdonképpen hatásos. Az ég világon semmit nem tudnék kiemelni, a rendezéstől az összes színészig minden közepes, de maga a sztori és a majom (maori) a ketrecben effektus működik annyira, hogy jónak mondható. Persze utólag mindenkinek csak annyi marad meg, hogy nem szeretne ilyen népekkel sötét utcában találkozni. Ha ezt akarták elérni, akkor szép munka, ha valami mást, akkor ez nagyon félrement.   6/10



2012. október 2.

Opening Night

Premier
John Cassavetes (1977)


Ez az a típusú film, amit oldalakon keresztül lehetne elemezni, de bármit is talánék írni róla (vagy bárki más), az csak elvenni tudna az egész jelentőségéből. Be is kéne tiltani, hogy erről földi halandók értekezhessenek. Csak nézni kell és figyelni. Jól figyelni, mert ez A MŰVÉSZET. John Cassavetes a Férjek és az Egy hatás alatt álló nő után, végérvényesen előlépett a top kedvencek közé.   9/10

2012. október 1.

Babycall

Pål Sletaune (2011)

Pszicho-thrillerhez méltóan, szépen fokozatosan derül ki, hogy merről fúj a szél. Az elején sok misztikummal, nehezen kiszámíthatóan, korrektül, egy szép stílusgyakorlat lehetne belőle - gondoltam közben -, de a film erőssége nem a csattanóban van. (Nyilván, mivel ezt a fajta fordulatot már évente többször ellövik, mint amennyit az ember egész élete alatt képes befogadni belőle.) Egy következő szintre emelték a gyermekét elvesztő anya, felfoghatatlanul keserű szenvedésének ábrázolását. Köszönhető Noomi Rapace elidegenítő alakításának és az újszerű megközelítésnek.  Fantázia ugyan, de sajnos roppant életszerű és lelombozó, úgyhogy a végére nagyon rossz érzés fogott el. Nem kínál semmiféle megoldást, ezért szépen benne is maradtam, hagytak vergődni a készítők és tulajdonképpen jól is tették, mert így serkentően hatott, sokat gondolkoztam rajta. Persze nem jutottam messze, csak az egyértelműen ordító tanulságot szűrtem le, de azt meg már tudtam korábbról is. :P   7/10