2014. július 16.

The Descent

A barlang
Neil Marshall (2005)

Na, letudtam ezt is. Már nagyon kényelmetlenül éreztem magam miatta, muszáj volt megnézni. Tényleg jó, tényleg durva, tényleg működőképes, viszont ugyanúgy el fogom felejteni mint a többi hasonló vackot. Most, pár nappal miután megnéztem, már kezdenek a ködbe veszni a részletek. Inkább a túlerőltetett csajos társalgások maradtak meg az elejéről, meg hogy mennyire komolyan próbálja venni magát minden apró mozzanata a filmnek. Egynél többször semmiképpen.   5/10



2014. július 11.

Vi är bäst!

Mi vagyunk a legjobbak!
Lukas Moodysson (2013)

Házi Moodysson projekt. Az asszonykúlság-győztes Coco Moodysson képregényéből, férje és ura megfilmesítette az utóbbi idők legcukibb filmjét. A kiskamaszkort tisztelettel, iróniával, hálával és nosztalgiával közelíti meg. Szerepet kap benne a lázadás esetlensége, a kiszolgáltatottságuk nevetségessége, én meg már a film elején elolvadok, annyira tökéletes pillanatokat filmesítenek meg. Telitalálat a punk lecsengésének időszaka és telitalálat a három kiscsaj is.
Moodysson - egy film erejéig már biztosan - visszatért a könnyedebb műfajhoz és újra ugyanolyan jól áll neki, mint az undorító magyar című Redvás Amal idején. Sokan söprik félre az ilyen filmeket érdektelenségre hivatkozva, nekem meg pont ezek válnak legkönnyebben a kedvenceimmé. Garantáltan jókedvre derítenek, nincs bűnös élvezet érzése az embernek utána, mert érvényesen, okosan reflektálnak a társadalom változásaira, ugyanakkor érzékenyek és meghatóak. Instant kedvenc.   8/10



2014. július 9.

The Selfish Giant

Clio Barnard (2013)

Haragszom a készítőkre. Szemétség így összetörni emberek szívét. Ez önmagában gyenge érv, viszont annak ismeretében, hogy ez egy végletekig kiszámítható, csupán újrahasznosításból építkező film, már más megvilágításba kerül. Hiába tudom már a legelején, hogy mi fog történni, mégis megüt érzelmileg. Nagyon keserű, de szépen felépített, jól játszott, erős kézben tartott dráma a ostobaságról, a szociális problémákról, a szegénységről és elsősorban a barátságról.   7/10



2014. július 8.

Under the Skin

A felszín alatt
Jonathan Glazer (2013)

Kezdjük egyből a ScarJo jelenséggel. Jó. Ő azért még mindig jó. Az utóbbi időben egy alternatív, a pórnép számára könnyebben elérhető ideállá nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan és természetesen kötelező érvénnyel, nagyon nagy lett az arca. Nem feltétlen lenne ezzel baj, de az ő girlnextdoor image-éből egy lépésben átugorva, egyáltalán nem hiteles. Ugyanakkor tovább erősíti bennem a gépezet azon visszatetsző oldalának gondolatát, miszerint mindenkit meg lehet csinálni.
A jó hír viszont az, hogy közben nem szűnt meg színésznőnek lenni. Fejlődése szempontjából erősen megkérdőjelezhetőek a filmválasztásai, de felvillanásai azért mindig vannak. Még nincs teljesen elveszve. Ebben a filmben egyértelműen a pozitívumok közé sorolható a játéka. A fogalom nélküli földönkívülit igen meggyőzően adja. És persze nem lehet elmenni a merészsége mellett sem. Tetőtől talpig közszemlére teszi magát és ez tényleg bátor cselekedet (meg ostoba, de ezt az oldalát most hagyjuk). Mert hát az adottságaihoz képest tényleg tökéletes az alakja, csak hát az adottságai a hivatalosan elfogadott ideálhoz képest nagyon messze vannak.


Nagyon vártam már ezt a filmet. Glazer előző darabjai egyediek és nagyon elvetemültek. Most se ismétli önmagát, teljesen más irányt vesz, csupán az extremitás maradt meg. Szerencsére. Sajnos a felfokozott elvárásoknak nem tudott megfelelni, ahogy általában ez lenni is szokott. Pont az ellenkezőjéért szoktam sírni, de Glazer túl sokat bíz a fantáziára. Kicsit céltalannak tűnik. Főleg az ismétlődő, eseménytelen jeleneteknek köszönhetően; egyúttal lehetne rövidebb is. Más hibát nem igen lehet találni, talán a zenehasználat következetlensége volt még furcsa számomra. A fényképezés gyönyörű, a vizualitás minden téren első osztályú, értem ezalatt az extrém helyszínek és a hétköznapiság keveredését.
Hibái ellenére nagyon izgalmas és érdekes élmény, amit egyszer mindenképpen látni kell. Idővel lehet, hogy jobbá érik, és könnyen lehet az is, hogy újranézve, az ismeretlen kizárásával jelentősen többet tud adni. Tényszerű Zoltánt hallották.   7/10

2014. július 3.

Srpski film

(Serbian film)
Srdjan Spasojevic (2010)

Nagyon ügyes. Meg kell dícsérnem mindenkit aki még ezen túlmenően is kapcsolódik a ragyogó kezdeményezéshez. Licitáljunk rá! Ki tud még nagyobb durvaságokat kitalálni? Ki tud még töményebb undort kelteni? Keressük meg hol van a legalja! A newborn-porn szerintem már azért elég közel lehet, bár nem mernék fogadni rá, a fantázia határtalan. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan jutott végig ez a förmedvény a filmkészítés teljes procedúráján. Azt gondolnám, legalább minden második ember elhatárolja magát, hogy részt vegyen ilyesmi elkészültében. Úgy látszik tévedtem. Filmként nem lenne rossz, a kivitelezés ok. Itt a tartalommal van baj, azzal viszont nagy. Több szóra nem érdemes. Mondjuk egy 1-est kap, mert az elején elhitette velem, hogy ebből még lehet valami.   1/10



Only Lovers Left Alive

Halhatatlan szeretők
Jim Jarmusch (2013)

Furcsa, hogy vámpírtémához nyúlt Jarmusch, de ha már így tett, lássuk mit tudott kihozni belőle az öreg. Elsősorban semmi komolyat. Átgondolt, szellemes, kifinomultan ízléses. Ilyesmik jutnak eszembe, ha dicséretről van szó. A zenés nyitány az utóbbi idők egyik legjobb filmkezdése. Egyébként is rohadt jó zenékkel van telepakolva, bár ez nem annyira meglepő. Finom apróságok (pl. Jack White téma) az ínyenceknek, határozott és jól működő vizuális koncepció a nyálcsorgatóknak. Összességében mégis kicsit csalódott vagyok, annak ellenére is, hogy ebből a témából ennél többet nem igen lehetne kihozni. Sajnos nem egy hosszabb távra szóló élmény, viszont ennek tudatosítását követően kellemes szórakozást nyújt.   7/10



2014. július 2.

Mr. & Mrs. Smith

Mr. és Mrs. Smith
Doug Liman (2005)

Poénosnak gondolt adok-kapok, ami valójában szánalmas erőlködés. Egydimenziós szereplők, jellemfejlődés nincs, még csak szimpátia se tud kialakulni irányukba. Történet nincs, csak lazán összefogott ötletek. Céltalan, hosszú, unalmas és nagyon nagyon fárasztó az akciódömping a végén. Gyalázat.   3/10



2014. július 1.

The Grand Budapest Hotel

A Grand Budapest Hotel
Wes Anderson (2013)

Ezt a bejegyzést legszívesebben üresen hagynám, de a lelkiismeretem nem engedi. Wes Andersonról rengeteget hallani, minden műve után ódákat zengnek. Lerágott csont. Röviden: ő abba a kevés tagot számláló rendezői csoportba tartozik, akiket ciki nem szeretni. Van ilyen. Sajátos humora nekem is ínyemre van, nagyon sok agy van benne. A rengeteg ismert színész is mindig sikeresen viszi vászonra ezeket a furcsa karaktereket, mégis egyre kevésbé kötnek le a munkái. Minden kameramozgás, a díszletek, a folyamatosan reflektálódó poénok (azok mennyisége!), az eseménydús történet mind-mind azt láttatja, hogy elképesztő munka van benne. Pont ezért érzem úgy, hogy a legfontosabb, a lelke hiányzik. Nem új keletű a véleményem, ugyanez a helyzet az összes korábbi filmjével is, csak mostanra kezdek tényleg ráunni. Bántani semmiképpen nem akarom, még mindig egy üde színfolt a tucatok között, viszont nem nagyon akar rácáfolni arra az egyre erősödő gondolatomra, hogy ő lesz az a rendező, aki húsz év múlva még mindig kétévente gyártja ezeket a filmeket, az előző háromra már senki nem emlékszik, azért a fesztiválokon persze körberajongják, de igazából már senkit sem zavarna, ha végre abbahagyná.   7/10