The Grand Budapest Hotel

A Grand Budapest Hotel
Wes Anderson (2013)

Ezt a bejegyzést legszívesebben üresen hagynám, de a lelkiismeretem nem engedi. Wes Andersonról rengeteget hallani, minden műve után ódákat zengnek. Lerágott csont. Röviden: ő abba a kevés tagot számláló rendezői csoportba tartozik, akiket ciki nem szeretni. Van ilyen. Sajátos humora nekem is ínyemre van, nagyon sok agy van benne. A rengeteg ismert színész is mindig sikeresen viszi vászonra ezeket a furcsa karaktereket, mégis egyre kevésbé kötnek le a munkái. Minden kameramozgás, a díszletek, a folyamatosan reflektálódó poénok (azok mennyisége!), az eseménydús történet mind-mind azt láttatja, hogy elképesztő munka van benne. Pont ezért érzem úgy, hogy a legfontosabb, a lelke hiányzik. Nem új keletű a véleményem, ugyanez a helyzet az összes korábbi filmjével is, csak mostanra kezdek tényleg ráunni. Bántani semmiképpen nem akarom, még mindig egy üde színfolt a tucatok között, viszont nem nagyon akar rácáfolni arra az egyre erősödő gondolatomra, hogy ő lesz az a rendező, aki húsz év múlva még mindig kétévente gyártja ezeket a filmeket, az előző háromra már senki nem emlékszik, azért a fesztiválokon persze körberajongják, de igazából már senkit sem zavarna, ha végre abbahagyná.   7/10

Megjegyzések