2013. október 31.

Thor

Kenneth Branagh (2011)

Most, hogy jönnek a következő részek, tényleg ideje megnézni az elmaradt Marvel filmeket is. Elvárásoktól mentesen (gulity pleasure), ez most igen pozitívan lepett meg, mert ha jobban visszagondolok se találok ennél jobbat a sorozatból. Hogy mitől jobb, mint a többi?
+ Hát Natalie Portmantől! Valósággal beragyogja a szerepét, mellette mindenki szürke kisegér, még Stellan Skarsgård is. Kikacsintós ál-ügyetlenkedés, nem csinált egyebet, mégis öröm nézni.
+ A fantáziavilág nagyobb szerepétől. Azért ez a szupererős, hősködős baromság mégis csak sokkal jobban mutat távoli, a képzelet szülte világokban, mint a Földön.
+ Az arányos, szép ívű rendezéstől. Kenneth Branagh azért nem ma kezdte a szakmát. A környezettől eltekintve, ez idáig a legföldhözragadtabb Marvel film...
+ ..., mert nem csöpög szanaszét a giccses drámától és mindig idejében érkezik a kizökkentő poén.


És ennyi nekem elég is volt gyenge pillanatomban, hogy elvarázsoljon ameddig tart. Volt persze bőven, ami nem tetszett, de a negatívumokat majd meghagyom a Captain Americara, az sokkal jobban megérdemli a szidalmazást. Ahhoz viszont, hogy még egyszer megnézzem, hát jó időnek el kéne telnie és nagy ürességnek kéne kongnia belül.   6/10

2013. október 30.

El Topo

A vakond
Alejandro Jodorowsky (1970)

Egész biztosan mondhatom, hogy értelmetlen. Spirituális, szimbolikus my ass. Sajnálom azokat, akik képesek ilyen mesterkélt maszlagba is belelátni az értéket. Inkoherens, inkonzisztens, idegesítő (főleg a hanghatások) és undorító. Hát milyen ember az, aki ilyen szörnyetegekről csinál filmet? Még jó, hogy ennyire gagyi a megvalósítás, különben felfordult volna a gyomrom. Ember legyen a talpán aki képes ezt végignézni.   1/10



Smashed

Szárazon
James Ponsoldt (2012)

Mary Elizabeth Winstead és sajnos a rendezés se győzött meg, pedig a téma megérdemelné a bővebb kitárgyalást. Hogy egy alkoholista pár ilyen harmonikusan együtt tud élni, - számomra - már eleve lehetetlennek tűnik. A leszokás, a kis drámák sorozata is végig könnyedre lett hagyva, ami jól láthatóan a szokásostól kicsit eltérő és határozottnak mondható koncepció része. Ez mindenképpen dicséretes. Viszont nem életszerű. Ki-ki le tudja szűrni belőle a kis tanulságokat, és ha nem is túlzottan, de valamennyire mindenképpen bagatellizálja a témát, és ez nem szerencsés. Olyan, mint ahogy egy hipszter (or whatever) elképzeli a szerencsés leszokását a piáról.   6/10



2013. október 29.

The Outsiders

A kívülállók
Francis Ford Coppola (1983) - "The Complete Novel" re-release (2005)

Vajh FFC mégis, hogy gondolhatta ezt komolyan 11 évvel a Keresztfátter után? Mert komolyan gondolta, ehhez nem fér kétség. Annak ellenére, hogy iszonyú nyálas és bárgyú, a történet meg szimplán gyerekes, ő iróniamentesen akarja letolni a torkunkon és én nem értem. Se nem hihető, se nem érdekes, se nem vicces eléggé, a rendezői toldások (2005-ös változat) meg úgy kilógnak a képből, hogy azt is nehezen hiszem el, hogy egy kisregény alapján készült. Mondjuk az sokat elmond, hogy az író 15-17 éves volt amikor írta, viszont ettől a film még nem lesz jobb.   4/10



Deus Ex Musica #9

Aphex Twin - Matchsticks

A Selected Ambient Works Volume II egyébként is egyedülállóan sokoldalú lemez. Elég ha csak arra gondolunk, hogy tulajdonképpen egész - mára terjedelmessé vált - zenei stílusok elindítója. Egy elképesztően színes, majd három órás utazás, olyan világokba, ahol addig még ember nem járt.
A kaland végén ott áll egymagában ez a szerzemény, ami az egész koncepciónak egy mérhetetlenül velős esszenciája. Az ismeretlenbe való vágyakozás, a felfoghatatlannal való találkozás dallamai ezek. Egy olyan élményé, ami megváltoztatja a hátralevő életedet. Ezt még sose éreztem máskor, csak amikor ezt hallgattam. Megközelíthetetlenül, letaszíthatatlanul ül a misztikum trónján.



2013. október 28.

Interiors

Vívódások
Woody Allen (1978)

Woody Allen életéről olvasva, majd filmjeit nézve, mindig rácsodálkozok arra, hogy milyen jó érzéke és intelligenciája van az önreflexióhoz és milyen ragyogóan ragadja meg a pillanatokat, amivel egy várost, egy egész jól meghatározott kort, egy érdekes társadalmi osztály tud ábrázolni, alig pár perc alatt. Az, ahogy itt az üres életű, céltalan értelmiségi osztályt kifigurázza a leheletfinom cinizmusával, az valami mesteri. Sokkal több persze, mint jó ötletek és szituációk, a történet mély, továbbgondolásra késztet és nézeti magát. Bármeddig el tudnám nézni őket, ahogy tehetetlenül vergődnek és csapongnak egymás között.   7/10



2013. október 25.

Wuthering Heights

Üvöltő Szelek
Andrea Arnold (2011)

Nem olvastam a könyvet, ezt előre kell bocsátanom, mert egy igen híres mű feldolgozásáról van szó. Érdekelne amúgy, ugyanis itt épp egy hajszál választja el attól, hogy zseniális legyen. Olyan gyönyörűek a képek és a nagy gonddal kezelt, minden rezdülést felerősítő hangok, hogy már csak ezért is érdemes végigülni a több mint két órát. Nyugodt, megfontolt iramban halad, azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy nincs idő megismerni a szereplőket. Aztán, hogy miképp jutnak el oda, ahova a végére sikerül elérniük, mai szemmel nézve, mégis igen nehezen érthető. Az egyetlen nagyobb időugrás után, furcsa irányt vesz a cselekmény. Eszembe juttatja a Norvég erdő című borzalmat, de szerencsére ilyen mélységbe azért nem ereszkedik a történet. Bár lehangoló és végtelenül szomorú ez is, a túlzó kétségbeesés-romantika nem uralkodik el rajta teljesen. Ha a könyv tovább árnyalja, jobban magyarázza a kilátástalannak egyikük oldalán se nevezhető helyzetüket, akkor sajnálatos, hogy a film e téren lett megkurtítva. De mindegy is. Ez egyrészt csak elmélkedés, másrészt mit sem változtat a film megítélésén. A kettőt összevetni csak távolságot tartva érdemes.   6/10


Ui.: Engem inkább zavart a 4:3 képarány, mint hogy tetszett volna.

2013. október 24.

Drinking Buddies

Joe Swanberg (2013)

Abból a szempontból nagyon tetszik, hogy megerősít a nyugati társadalom "fejlődési" irányáról való vélekedésemben. Mi sem menőbb manapság, mint családias méretű sörfőzőben dolgozni, minden nap haverokkal lógni, kocsmázni és céltalanul tengni-lengni. Gyerek? Család? A közelben sincsenek. Elidegenedés, hedonista élet, ez fantasztikus! A baj ezzel csak az, hogy nem erről akar szólni, hanem a férfi-nő barátságról. A célját egyébként eléri, pillanatokra kicsit sok lesz ugyan, de jók a szituációk, ismerősek. Csak azt nem tudom, hol éltek ezek a 30 körüli szereplők, ha most jutottak el erre a szinte? A mélység, a távlatok, az önreflexió és a szarkazmus hiányzik belőle, amitől mondjuk egy Woody Allen film több.   6/10



2013. október 22.

Postcards from the Edge

Képeslapok a szakadékból
Mike Nichols (1990)

Más világ az ott a tengerentúlon. Hát még az álomgyár szívében! Művi, elrugaszkodott ahogy élnek. Vagy legalább is próbálnak, mert az, hogy szétrombolnak mindent és ebben a rombolásban egymást is megerősítik, semmi jóra nem vezet. Megtehetik. A népek bálványozása épp másnak szól, nem az életvitelnek, de ki tudja ezt már helyrerakni. (Ha belegondolok azóta hol tartunk ilyen Májli Szájruszokkal...)
Olykor le kell szállniuk a földre rendet tenni és akkor jöhet a szembesítés a hétköznapi világgal. Carrie Fisher saját tapasztalatából, többek között a Star Wars készítés közbeni drogfüggőségéről írta a könyvet, amit így utólag azt mondom, szívesen elolvasnék, mert ha már fele annyira szarkasztikus és leleplező, mint Mike Nichols finom és kimért rezüméja, akkor megéri. Benne van a 90-es évek bénasága, de felül tud emelkedni rajta, objektív képet és a bennfentesség érzését adja a nézőnek. Hatásos kórkörkép (!) az angyalok falvából.   7/10



2013. október 21.

Genova

Michael Winterbottom (2008)

Winterbottom rendezési szokásait ismerve, bármire lehet számítani. Jóra, rosszra, stílusban meg az tényleg akármire. Itt az anyuka elvesztése után lábadozó kétlányos, csonka család boldogulását örökítette meg, csak nem amerikai stílusban, mint a Hatalmas szív esetében, hanem autentikus európai módjára. És ez is működik neki. Nagy megfejtések és a hagyományos értelemben vett dráma nélkül, kis misztikum belecsempészésével csinál feszültséget. Sikerül elérnie, hogy átérezzem mindhármuk helyzetét és hogy együtt szorítsak értük. A oda-vissza csapongó vágás az egyszerű jeleneteket is érdekessé teszi. Mindig csak két helyszín között vált, és nagyon jó ritmusban, szóval ahelyett, hogy kizökkentene, egyszerre teszi átélhetővé több szereplő aktuális cselekedetét. Bravúros megoldás, ami sokat dob a nem túl újszerű történeten. Szép munka és azon ritka alkalmak egyike, amikor egyértelműen a rendezőt kell dicsérni. Simán újranéznám.   7/10



2013. október 17.

Gravity

Gravitáció
Alfonso Cuarón (2013)

Magáról a filmről nem igazán érdemes beszélni. Aki szereti a mozit, annak meg kell néznie, ha lehet minél nagyobb vásznon és minél előbb. Pár gondolatot azért idevetek és valahogy megpróbálom megmagyarázni, hogy tökéletlensége ellenére, miért kaphatja meg a tökéletes élmény pontszámát (9/10), de miért nem kaphatja meg sosem az abszolút kedvenc titulust (10/10).
A technikai oldalról minden kétséget kizáróan úttörő. Hemzsegnek az információk netszerte, hogy milyen hiteles, hogy mennyi baki van benne, hogy mi történne másképp a való világban és hogy mi az ami fikciónak tekinthető ebben a - sokak által sci-finek titulált - thrillerben. Nagyon belefolyni nem érdemes, mert nyilván fingunk nincs róla, mennyi mindenre kellett volna még plusz munkát fordítani az igazi maximalizmushoz. Én az asztronauták dicséretét ebből a szempontból mértékadónak tartom, és azt vallom, hogy bőven megfelel a követelményeknek. Iszonyú részletes és alapos; látni, hogy elképesztő munka van benne. Komoly hiba híján szőrszálhasogatás belekötni jelentéktelen dolgokba, vagyis simán kijelenthető, hogy hiteles.


Abban az értelemben hiteles, hogy akár meg is történhetne egy hasonló esemény. Az, hogy ezt az egészet egy elvitathatatlanul hollywoodi drámára húzták rá, egy teljesen más kérdés. És itt a hollywoodi jelzőt - jó szokásomhoz híven - negatívumként említem. Mert Sandra Bullock küzdelme a fizikai világban olykor képtelen és éppen ezért veszettül izgalmas, a lelki vívódása viszont a film minden egyéb területének magas színvonalához mérten közhelyes. Ezt nem is érdemes tovább firtatni. S.B. egyszerűen nincs olyan jó színész, hogy el tudja feledtetni velem, mennyire sematikus az emberi réteg és a háttértörténet.
De mivel ennek jelentősége csekély és a film élményének rovására nem igen válik, megbocsátható. Lelki dráma nélkül nem működött volna, az meg, hogy nekem személy szerint unalmas az efféle színészi játék, az legyen az én dolgom. (Itt megjegyezném, hogy leginkább utólag átgondolva érzem csak ezt, miközben a karfát szorongattam, nem igazán zavart.)
És ennyivel már meg is nyugtattam a lelkemet. A kissé negatív hangvétel ellenére, abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A méltó és becses helyét a filmtörténetben kérdés nélkül elfoglalhatja.   9/10

2014.04.20. szerk.: Valamiért rá akartan erőltetni, de most már látom, hogy hajszál híján ugyan, de ez csak 8/10

2013. október 15.

The Kings of Summer

A nyár királyai
Jordan Vogt-Roberts (2013)

Végre valaki aktuális környezetbe helyezi a "kétjóbarát" típusú kalandfilmet. Nem mentes a hollywoodi kliséktől, de hogy is lenne az, ha tulajdonképpen egy zsáner újragondolása. Annyiból érdekes csak, hogy ezt a fajta filmet jó ideje elfelejtették újra legyártani. De ha már egyszer nekiláttak, meg kel hagyni, alapos munkát végeztek. Frissnek hat, elsősorban a remek poénoknak köszönhetően. A kezdő jelenetekben csak úgy kapkodja a fejét az ember, annyi finom kis utalás van egy-egy szituációban (Will Smith sztori). Az alapból vicces ufo-fejű csatlós, nem csak a rajzfilmekben is annyiszor eljátszott bohóc szerepet tolja, hanem folyamatosan tükröt állít a két barát cselekedetének. Nagy mélységre, komoly drámára és új gondolatokra nem kell számítani, ugyanúgy a tipikus kamasz túlzás az egész és nagyon egyszerű a történet is. Mégis megérdemel mindennemű dicséretet, mert nem félt visszanyúlni egy (sajnálatosan) elfeledett témához, és teszi mindezt átgondoltan és roppant stílusosan. A jó rendezés, a szép képek is sokat tesznek hozzá, szóval le a kalappal. Egy ilyen film már nagyon kellett.   8/10


Csak most ne kezdjék el ezeket is futószalagon gyártani.

2013. október 9.

Maniac

Franck Khalfoun (2012)

A minőségi kivitelezés - mint stílus-alapkövetelmény - mellett a first person nézet okos és ötletes felhasználása, amit fel tud mutatni pozitívumként. Ezen felül nagyon középszerű, sőt, inkább bosszantó. Annyit mondanak neki, hogy "barátnő" és már heves, migrénes fejfájása van. Aha. Egy lakóházak gyűrűjében terpeszkedő parkolóban simán halálra szurkál egy sikoltozó nőt, majd megskalpolja, mindezt anélkül, hogy bárkinek feltűnne. Ahhaaaa... A frusztrációjának eredetét feltáró jelenetek hatásosak, mert pár erős képkockában sokat elmond egy kisfiú felnövéséről. A gyilkosságok pont ezek fényében értelmetlennek tűnnek, mert nem életszerűek, az a pár kis jelenet meg nagyon kevés magyarázatnak. Kicsit emlékeztet a gialloval való küzdelmemre, tehát felesleges is lenne tovább feszegetni a kérdést. Az ilyen előadásszerű koreográfiák nem nekem készültek. De nem megyek messze azzal sem, ha azt mondom, hogy nem haszna az emberiségnek a film elkészülte. Egy érzékeny lélek jellemfejlődésének meg főleg nem.   4/10



2013. október 8.

The Iceman

Ariel Vromen (2012)

Egyvalami ragadt meg igazán ezzel a filmmel kapcsolatban. A következetesen szürke, őszi képek, amik nagyon erős alaphangulatot adnak. Talán kicsit dobott ezen az a tény is, hogy pont ugyanilyen idő volt kint is vasárnap, amikor néztem. A kimért, lassú színészi játék enyhén túl lett erőltetve, bár eleinte tetszik Michael Shannon játéka és főleg Winona Ryderé, később aztán túlzásba fordul. A klasszikus maffiás sémát követi, valamiért mégis úgy éreztem egy idő után, hogy én ezt nem hiszem el. Annyira pontosan, ütemre jönnek a drámák, a gyilkosságok és annyira tipikusak az emberi reakciók, hogy egyszerűen már sok. Túl hollywoodi, túl mű, nem tudom elképzelni, hogy emberek a való világban így viselkedjenek. Persze egy ilyen filmnek nem is az a célja, hogy realista képet adjon, viszont ha valahol kilóg a lóláb akkor mindegy mi is volt eredetileg a szándék. Korrekt zsánerdarab, de semmi több.   6/10



2013. október 7.

Pacific Rim

Tűzgyűrű
Guillermo del Toro (2013)

A védelmembe kell vennem ezt a terméket. Bizonyos - számomra eleddig ismeretlen - ok(ok)ból, mindenki úgy érezte, hogy ekéznie kell és én most szépen szembe megyek ezzel. Sokat nem kell érvelni, mert vállaltan egyszerű és infantilis az egész koncepció, tehát eleve nyilvánvaló, hogy semmi újat nem tud mondani egy 2X éves filmkedvelőnek. Aki bármi komolyat, újítást vár egy olyan filmtől, amiben hatalmas robotok csapnak össze cápafejű, polipfejű stb. godzillákkal az magára vessen. Igaz egy gyenge pillanatomban vettem rá magam a megtekintésre, de nem tudnám azt mondani, hogy megbántam. Amit tudnia kell, azt tudja. Elsősorban látványos, hangos és mozgalmas. A film ezen szintjén abszolút profi munka, kiemelném a részletes és minőségi CGI munkát. Másodsorban harsány, kétdimenziós szereplők jutnak egyszerű konklúziókra, üresjárat nélkül, nem szájbarágósan vagy tenyérbemászó módon, hanem a jelentéktelenség teljes tudatában. Noha kikacsintások, mélyebb értelem nélkül, de működik a történet. Semmi okát nem látom, hogy egy tizen-egynéhány évesnek miért ne jelenthetne legalább közepes élményt.   6/10



2013. október 4.

The Bling Ring

Lopom a sztárom
Sofia Coppola (2013)

Sofia Coppola megint odaver, csak kár, hogy kevesekhez jut el és még kevesebbnek esik le. Az egyik legjobb rendező, aki olyan filmeket csinál, melyeknek témaválasztásába, mondanivalójába és - inkább többé, mint kevésbé - a szerkezetébe sem lehet belekötni, maguk a filmek mégsem számítanak átütő sikernek. Ez egyértelműen a lassú előadásmódnak köszönhető, de mit lehet tenni, ha erős tupírozás nélkül ez jön ki a történetekből? Pedig most is jókor hagyja ott a kamerát. Többször is. Amit csinál, nem öncélú ismétlés. Megint rohadt jók a zenék (nyitójelenet!), finoman cinikusak a beszólások és ami a pláne, brutálisan találóak a záró mondatok. S.C. nem csinál mást, mint halad tovább a hírességek életét körülvevő világ feldolgozásában. Tökéletes kortörténet (párba lehet állítani a Spring Breakers-szel) és többek között az is kiderül belőle, hogy Selena Gomezzel ellentétben Emma Watson megállja a helyét real színésznőként.   7/10



Mud

Jeff Nichols (2012)

Nichols bácsi nekem egyelőre megmarad ígéretnek, annak viszont igen biztató. Ugyanúgy ahogy a Take Shelter, ez is irdatlan jól játszott film és nagyon erős a hangulata. Ha valakinek fekszik ez a környezet, könnyen elejtheti az állát. Meglepetésemre még az elején kiderül, hogy a kiskölök főszereplő, de az még inkább meglepett, hogy ő a legjobb benne és ő is nyújtja a legjobb alakítást. A kapcsolatai sokrétűek és a végére egy komplex felnövéstörténetté áll össze. Profi előadás minden szinten, csupán azt sajnálom, hogy nem nagy vásznon láttam. Egy ponttal biztos több lett volna az élmény. Természetesen Mekkonogíj sokat emlegetett inge is lekerül a végére, de amúgy egy rossz szava nem lehet rá az embernek. Max annyi a kérdés, hogy honnan van ennyi cigije?   7/10



2013. október 1.

This Is The End

Itt a vége
Evan Goldberg, Seth Rogen (2013)

A forgatás biztos nagy muri volt. Az alapötlet frappáns és persze mindig jó ennyi ismert szereplőt együtt látni. Egy pillanatra majdnem el is kapott a hangulat, de sajnos gyorsan rá kellett jönnöm, hogy elfelejtették beletenni az agyat. A poénok minőségi szintjén nagyon középszerű. Fogtam a fejem, de nem azért mert akkor ötletek lennének, hanem mert fájdalmas. Mind többet és undorítóbbat engednek meg maguknak, halmozzák is, de önmagában ez nem sokat ér mondanivaló nélkül. Ja, hát van mondanivaló persze. A barátság mindenek felett. Csak abból amit csinálnak, épp nem az jön le, hogy tényleg így gondolnák. A végére eljutnak az agyonhasznált önfeláldozás drámájához, eljátsszák többször (!) és vége. Láttam, picit nevetgéltem, aztán annyi. Kellett volna írni egy történetet hozzá.   5/10