2014. szeptember 30.

Michael Kohlhaas

A lázadás kora: Michael Kohlhaas
Arnaud des Pallières (2013)

Autentikus középkor. Ilyet miért nem látni más filmen? Utoljára talán a Valhalla Rising volt ilyesmi, de az ugye egy teljesen más tészta, mert az egy helyenként szürreálisba hajló vízió (vagy mifene) volt. Érdekes módon abban is és itt is Mads das übermesch Mikkelsen a főszereplő. Nem igazán lehet szavakban kifejezni, amit Mikkelsen színjátszás címszó alatt művel. Nem elég, hogy a korral egyre férfiasabb és egyre jobban néz ki, de mára mesterségében is ott tart, hogy elég csupán néznie a távolba és kapásból mindent megért belőle az ember.
A film legnagyobb erénye egyértelműen a korhű (vagy legalábbis annak sejtett) környezet és a primitívség szabad színészi ábrázolása. Amerikai filmekben az ilyesmi teljesen elképzelhetetlen, európaiakban meg én nem hallottam még ilyenről. Ismét egy olyan újdonság, amire simán vevő lennék ezer féle szemszögből. Maximalizálni a korhűséget ilyen középkori vidéken nem is olyan drága mulatság, szóval lehet startolni, én megyek, fizetek, beülök a filmre. Ezt veheti mindenki fenyegetésnek.


Ehhez a világhoz illik a szótlanság és a szemet gyönyörködtető táj hosszas méltatása. Valamennyire a történet is indokolja az elnyújtott és igen hatásos jeleneteket, mégis kicsit soványnak érzem az anyagot a két órás játékidőhöz. Mikkelsen mindent megtett, hogy megpróbálja felvázolni Kohlhaas morálisan erősen megkérdőjelezhető cselekedeteit, de sajnos ehhez még ő sem elég. Ugyanakkor belepillantva az eredeti történetbe, könnyen lehet, hogy a névadó figura is ugyanilyen visszás volt. Rendben van, ilyen módon, filmként mégsem működik megfelelően. Valahogyan ábrázolni kellett volna részletesebben, hogy értelmet nyerjen ez a különös, eleve halálra ítélt lázadás. Távlatokba kellett volna helyezni a vívódását, a cselekedetei miértjét, mert így egy erősen eltévedt figurának sikerült beállítani. Mondom még egyszer, lehet, hogy igazából is tényleg az volt. Nade.   6/10

2014. szeptember 29.

Constantine

Constantine - A démonvadász
Francis Lawrence (2005)

A vallással kapcsolatos őrültségekben mindig van egy plusz adag izgalom. Ez az ismeretlen feltárásának élvezete. Nagyon rá lehet cuppanni, hiszen vallási neveltetés hiányában a mai fiataloknak 21. századi embernek oly távoli az egyház világa, mint ide a norvég életszínvonal. Még ha tudatos illúzió is, amibe fészkeli magát ilyenkor a néző, nagy eséllyel bele tudja élni magát és bele tudja látni az egyébként hihetetlen nagy sületlenségeket a vallás misztikus világába. Hangvételével szerencsére eléggé elüt a mostani (túlnyomórészt Marveles) filmektől. Kicsit hosszabb a kelleténél és kicsit nehezen átélhető, mert túlságosan eltávolodik a valóságtól (és így nem érvényesülnek az említett vallási pozitívumok). A poénok egész jók, teljesen elfogadható a ritmus és a karakterek, csak a történet ami igazából nem nagy szám. Egynek jó kategória.   5/10



2014. szeptember 26.

Utóélet

Zomborácz Virág (2013)

Éled a magyar mozi, nekem is ott a helyem a 9. sor közepén. Akármennyire lelkes a sajtó és hiába nem született még épkézláb negatív kritika a filmről, engem nem tudott egyértelműen meggyőzni. Előtte elkezdtem hallgatni Varga Feri podcastját és a két élmény így együtt még inkább arra enged következtetni, hogy nálam az igazság szent veleje.


Azt már előtte is tudtam, hogy a ragyogóan nyökögő Varga Feri kb. szerelmes Virágba (illetve a munkásságába), de ezen kívül érdemleges információk is kiderültek a műről. A beszélgetésben előre haladva egyre inkább az a kép alakult ki bennem, hogy hiába készült összességében 5-7 évig a film, elég sok minden múlt a véletlenen, nem egy kifejezetten erős kézben tartott koncepció az egész. Ez hangsúlyozottan nem feltétlen gond, de a moziban ülve megerősödtek ez irányú gondolataim. Nagy rajongója vagyok a furcsa helyen, elgondolkodtatóan véget érő filmeknek és a sehova se tartó hangulatfilmeknek is. Itt valamennyire mindkét verzió érvényesül, de egyik sem eléggé. Történet nem igazán van, csak egy felvázolt keret. Nem érzem, hogy rendes karakterfejlődés lenne. Derült égből kerülnek elő jelenetek (pl. póni+lufik), amikről nem derül ki, hogy miért történnek. Talán a vágásnál keresendő a hiba, túl sok anyag került ki a filmből és így nem minden egyértelmű.


Viszont van egy csomó pozitívum is benne. Példás értékű a soundtrack, mert bátran nyúl gagyi, mégis fantasztikusan a környezetbe illő szerzeményekhez. Nagyon tetszik, hogy teljesen időtlen, ezzel ragyogóan rávilágít a magyar valóságra, ami mára tényleg úgy tetszik sohasem fog megváltozni. A színészek is végre inkább a filmszínészet fele hajlanak (anyuka kivételével). Ez egyértelműen rendezői dicséret, mert ennek hiánya magyar sajátosság, de a jó rendezőknél nem jelentkezik (Pálfi György, Hajdu Szabolcs). A poénok nagy általánosságban jók, bár a szellem kezdeti agyalágyultsága kicsit túl van erőltetve.
Mindent összevetve ügyes próbálkozásnak mondható és moziélménynek mindenképpen pozitív. Kérdés, hogy a rendezői gyengeség csak kezdeti avagy később is felemásak maradnak az eredmények.   6/10

2014. szeptember 24.

Afflicted

Derek Lee, Cliff Prowse (2013)

Főszerepben: Derek Lee és Cliff Prowse. Írta: Derek Lee és Cliff Prowse. Rendezte: Derek Lee és Cliff Prowse. Rendben van. Ügyes fiúk. De tényleg, pedig láttam már ilyen found footage filmet, nem egyet. Ha nem láttam volna, most valószínűleg ujjonganék örömömben. Objektivitásra törekedve, be kell ismernem, hogy az elődökhöz képest szinte tökélyre fejlesztették a stílust. Nem lépnek túl a műfaji kereteken a világért se (sajnos), de amit csinálnak azt jól csinálják. Hibának - méghozzá nem is kicsinek - felrovom, hogy túl komolyan veszik magukat. Nyoma sincs önreflexiónak, kikacsintásnak, túl direkt minden, teljesen steril és érzelemmentes az egész. Egy pillanatig se tudok együtt érezni velük. Ennek ellenére, mégis egy csomót gondolkodtam rajta és minél többet teszek így, annál jobban sikerül meggyőznöm magam, hogy ez bizony jó. Mégpedig a technikai megvalósításnak, a pontos forgatókönyvnek köszönhetően. Lehet látni, hogy rengeteget dolgoztak vele, hogy szívük lelkük benne van. Jó, hogy ilyen messze elviszik a történetet, néhol teljesen magával tudott ragadni. Ha valakinek sikerül úgy néznie, hogy nem szabja feltételül a realisztikus karakterábrázolást (mindig minden filmben ugyanazokat a hülyeségeket csinálják), annak jó móka lehet.   6/10



2014. szeptember 23.

The Giver

Az emlékek őre
Phillip Noyce (2014)

Hiba a gépezetben. Megannyi előd, a teljesen kiforrott filmgyártási mechanizmus, egy tapasztalt rendező, egy valag elismert színész és egy híres történet dacára simán hozzák az amatőrfilmes hibák zömét. A fiatal színészek csak simán tehetségtelenek, Jeff Bridges viszont egyenesen katasztrofális. Valódi meglepetés, hogy mennyire túljátssza - az egyébként nem túl mély - karakterét. A technikai megvalósítás olcsó érzetet kelt, gyengék a nagy hatást kiváltani hivatott bevágások az érzelmekről, szóval van miért dorgálni. Átjön a mondanivaló, de annyira feszülten didaktikus, hogy kényszerűen átcsap bénázásba. Hát nem ezt fogom mutogatni az utódaimnak.   4/10



2014. szeptember 19.

Biztonsági mentés egyszerűen

tl;dr >>> Ugorj az ábrához!

Én egy gyűjtő vagyok. Aki ismer gyűjtőt vagy talán saját maga is az, tudja, hogy milyen borzasztó dolog ez. A lelki oldalára most nem térnék ki, mert terjedelemben kissé túllőne a célon és egyébként sem a folyamatos újrarendszerezésről, a kényszeres információéhségről és az együttélés nehézségeiről szeretnék beszélni. Maradjunk a gyakorlati oldalon. Ha mondjuk zenéről van szó és kapcsolódik hozzá egy kövér birtoklási vágy is, akkor megemészthetetlen mennyiségű pénzbe kerül és rengeteg hely kell hozzá (bakelit pl.). A hellyel egyébként mindenképpen gond van, akármilyen gyűjtésről van szó. Viszont a 21. században élünk, az internet korában. Haladni kell, szóval minek fizetnénk bármiért, ami hasonló minőségben elérhető ingyen, nem igaz? A hely azonban még így is probléma, csak nem annyira a fizikai méretekben mutatkozik meg.

Amióta az eszemet tudom, koptatom a billentyűzetet. Amióta létezik mp3, gyűjtöm a zenéket. Amióta elfogadható minőségben lehet filmet tárolni PC-n, gyűjtöm a filmeket. Ja, igen. Volt egy rövid, elkeseredett kísérlet CD-n meg DVD-n való filmgyűjtésre, de szerencsére idejében rövidre zártam ezt a szélmalomharccal felérő hóbortot. A gyenge megbízhatóság, a fizikai megnyilvánulás problémája együtt túl sok, más módszerrel kiiktatható problémát okozott. Az adatsűrűség áldásos növekedésével, mára a zene még nagyon nagy mennyiségben sem jelent komoly problémát. A filmek esetében az utóbbi pár évben rengeteget javultak a tömörítési algoritmusok. Viszonylag kis helyen (2-5 GB) elférnek a full HD filmek, az eredetivel közel azonos minőségben. 2-3 TB-os winchesterek már teljesen elfogadható áron vannak, úgyhogy anyagilag sem vágja a földhöz az embert, ha össze akarja gyűjteni a kedvenceit.

Itt azért még kitérnék a mennyiségi kérdésre, mivel én olyasfajta gyűjtő vagyok, aki gyakorlatilag csak a nagyon jónak értékelt műveket tartja meg. Az alábbiakban taglalt módszer nagyon nagy mennyiségű adat folyamatos mentésére, tárolására nem nevezhető kifejezetten hatékonynak. Emberi léptékkel azonban kifejezetten egyszerű és működőképes. Természetesen minden egyéb adat mentésére használható, én is használom mindenféle családi dologra, emlékekre, miegymásra.

Lássuk az alapokat!
– Bent figyel a vinyó a gépben. Tönkremegy. Mindennek annyi, borzalom. Hogyan előzhettük volna meg? Veszünk még egy vinyót és rámásoljuk arra is amit féltünk. (A RAID-del felesleges bonyolultsága okán ebben a cikkben nem foglalkozom.)
– Megvan minden adat két vinyón. Betörnek, ellopják a gépet. Katasztrófa, gyötrelem. Hogyan előzhettük volna meg? Biztonságos országba költözünk és/vagy egy másik épületben is tartunk egy másolatot az adatainkról. Na ez azért már nem annyira könnyen kivitelezhető. Egyik meghajtóról a másikra könnyen lehet szinkronizálni az adatokat, de a fizikai távolság kihívás elé állít. Folyamatos szinkronizációról szó se lehet, mit lehet hát tenni? A válasz nyilvánvaló. Internet. Széles sáv van, csak úgy röpködnek a megabájok fel és le egyaránt.

Hosszú évek során kipróbáltam megannyi biztonsági mentésre használatos programot, keresve valami szimpla, de mégis hatékony megoldást. A legtöbb ilyen szoftver valamilyen saját tömörítést használ (nem kereshető, nyitható gyorsan), saját módszert az adatok válogatására (hadd döntsem el én, hogy mi kell), sok erőforrást emészt fel, feleslegesen túlhasználja a vinyókat és tényleg végtelenül sorolni lehetne, hogy mennyi minden zavart bennük. A megoldás megint az egyszerűség irányában keresendő.

Dropbox, OneDrive, Google Drive stb. Van egy csomó jobbnál jobb, de elsősorban megbízható felhőszolgáltatás. Kinek melyik tetszik, választ egyet. Nekem a Moto G-nek köszönhetően 65 gigás a Google Drive-om (+50 GB a 15 ingyenesen kívül) úgyhogy ennél maradtam. Meg persze a többi Google szolgáltatás is sokat nyomott a latba. Egyébként 100 GB 500 Ft (2$) havonta a Google-nél. (Lassan be lehet építeni ezt is a rezsibe.)

Ami nagyon fontos, jobban mondva pótolhatatlan számomra (családi dolgok), az egyértelműen a folyamatosan szinkronban levő Google Drive könyvtárba megy. Ez nálam 10-20 giga körül van egyébként, szóval bőven nem használom ki a lehetőségeket. Ezeken felül lényegében a gyűjteményem az, ami az adatok nagy részét kiteszi. A maradék az installáló programok, játékok, ideiglenes dolgok. A lehetőségekhez mérten mindent megteszek, hogy ezek se sérüljenek, de egy betörés vagy villámcsapás esetén lehet, hogy igyekezetem teljesen hiábavaló.

A gépemben jelenleg heverészik:
– 1 db 120 GB-os SSD (C) - Rendszer
– 2 db 1 TB-os winchester (D, E) - Adatok: Google Drive (minden pótolhatatlan), gyűjtemény...
– 1 db 2 TB-os winchester (F) - Biztonsági mentés: a 2 db 1 TB-os winchester biztonsági másolata, rendszerkép

A rendszert ugyebár mindenképpen érdemes elkülöníteni, a másik kettő pedig adja magát. Így aminek az elvesztése esetén idegbajt kapnék biztonságban van, a többi extrém eset kivételével szintén rendben van. Utolsó lépésként még annyit teszek meg, hogy a Google Drive-ra készítek egy könyvtár és fájl térképet. Tehát legalább az egész jól rendezett struktúrát nem vesztem el és mivel lényegében minden összegyűjtött pótolható az internetről (csak idő kérdése), gyakorlatilag minden biztonságban van. Ameddig nincs elérhető áron (értsd: ingyen) több TB-os tárhely, addig ez számomra elfogadható megkötés.

Egyszerűen ábrázolva ez így néz ki:


Rendszer lemezkép: Ezen nincs értelme bonyolítani. A Windows 7-es lemezkép teljesen megfelel a célnak, de vannak jól bevált programok is bőven. (Acronis, Ghost)

Adatmentés: Ízlelgessük a batch fogalmát. A rég nem látott barát visszatér, ugyanis a legegyszerűbb megoldás nem más, mint egy jó, oldschool parancs. A robocopy. Nálam az egyik parancs (az egyik vinyó) így néz ki:

robocopy d:\ f:\common_backup /mir /xd "d:\download" "$recycle.bin" "config.msi" "System Volume Information"

d:\ – innen mindent másol
f:\ – ide
/mir – Mirror, azaz tükrözés. Ami a forrásból hiányzik, az a másik oldalon törlődik...
/xd – Ezen könyvtárak kivételével. Idézőjelek közötti felsorolás, egyszerű szóközzel elválasztva
(/xf – Ezen fájlok kivételével. Mondjuk egy pagefile.sys-t érdemes kihagyni, ha ilyen előfordul.)

Struktúramentés: Szintén parancssorból, ráadásul ez még a jó öreg DOS-ból maradt ránk. Biztosan létezik szofisztikáltabb megoldás, de ha úgyis végig kell böngészni több száz albumot és számot a katasztrófa esetén, részemről édes mindegy, hogy egy txt fájlt vagy szép ikonokat nézegetek.

tree /f > d:\google~1\backup\common_structure.txt

/f – könyvtárstruktúra fájlokkal együtt
> – Fájlba írja ki az eredményt. Nálam körmönfont módon Google Drive a Google Drive könyvtár neve, de ezzel ez az őskori parancs nem tud megbirkózni, tehát a jó öreg 8.3 korlátozással kell hivatkozni rá, ezért a google~1. Ha mondjuk X:\Szerencsétlen Microsoft\ lenne a Google Drive könyvtáram, akkor így nézne ki: tree /f > x:\szeren~1\...

Ezek alapján az egész backup.bat így néz ki:
d:
cd\
tree /f > d:\google~1\backup\common_structure.txt
e:
cd\
tree /f > d:\google~1\backup\movies_structure.txt
robocopy d:\ f:\common_backup /mir /xd "d:\download" "$recycle.bin" "config.msi" "System Volume Information"
robocopy e:\ f:\movies_backup /mir /xd "$recycle.bin" "System Volume Information"

Innentől már csak azt kell meghatározni, hogy milyen időközönként kerüljön elindításra maga a mentés. Nálam már annyira rutinszerűvé vált a dolog, hogy 2-3 naponta rábökök és pár perc alatt végez is. Ajánlatos nem elfelejteni, de vannak időzítő programok is a szétszórtak számára, illetve rendszerinduláshoz is be lehet tenni, ha nélkülözhetetlen.

Bizonyára mindenkinek más és más a preferenciája, de abban biztos vagyok, hogy az előítéleteket félretéve, ez egy működőképes módszer, ami egyszerű és nincs vele gond. Azt meg manapság remélem nem kell hangsúlyozni, hogy valamilyen mentésre mindenkinek szüksége van.

2014. szeptember 17.

The Rover

Országúti bosszú
David Michôd (2014)

Első és legfontosabb megjegyzendő a filmmel kapcsolatban, a kifogástalan soundtrack. A kegyetlen sorscsapásként megélt poszt-apokaliptikus világot nem lehetne jobban ábrázolni, mint Colin Stetsonnal, William Basinskivel és Tortoise-zal. Normális esetben már ennyi is elég lenne, hogy irtózatosan lelkesedni tudjak érte, most valahogy mégsem megy.


Mindenképpen kötelező a film, mert végre kicsit új megközelítésből láthatunk egy Mad Max történetet. Személyesebb, letisztultabb, komolyabb, kegyetlenebb (!) és kilátástalanabb, mint elődje, filmként mégis gyengébbnek érzem, noha eleve nincs sok értelme a kettő összehasonlításának. Valami hiányzik a sok üres tekintetű nézéshez, valamiért nem tudom átérezni a kocsi utáni nagy hajszát (főleg miután kiderül, hogy miért is a nagy őrület) és így hiába a feszültséggel teli akciók és a sok izgalmas alakítás, érzelmileg nem enged közel magához. Ha már az alakításnál tartunk, soha nem gondoltam, hogy ilyet valaha le fogok írni, de Robert Pattinson olyan brutálisan játssza le a színről Guy Pearce-t, hogy én szégyenlem magam miatta. Ez az a fajta majdnem fullba tolt kretén karakter, amitől az első megnyilvánulása után, egyből hátrahőkölök kettőt és máris iszonyúan megsajnálom szegény együgyű flótást. Nem mostanában láttam ilyen minőségbeli különbséget két főszereplő között. Könnyen meglehet, hogy az a valami, ami hiányzik, tényleg maga Guy Pearce. Nincs benne a karizma, amitől egyértelművé válik, hogy mit miért tesz. Egy beszédre nagyon kevésben hagyatkozó filmnél pedig ez elengedhetetlen lenne. Kár érte, mert Michôd rendezése is jobb sorsra érdemes, Pattinson alakítását meg egyből a az év legjobbjai között kell jegyezni, ez nem lehet kérdés.    7/10

2014. szeptember 16.

Chef

A séf
Jon Favreau (2014)

Van szebb dolog mint tökéletesen megkomponált ételek elkészültét vizslatni feel-good zenék zöngicsélése közben, úgy jó két órán keresztül? Amíg a saját életemből kivonva, a tökéleteshez közelítő kikapcsolódás kábulatában néztem ezt a filmet, kapásból rávágtam volna, hogy nincs.


Jon Favreau dörzsölt szakember a filmvilágban, ismeri az összes trükköt. A nagyobb meglepetés inkább az, hogy az átlátszósága ellenére mégis milyen jól működik ez a szösszenet. Ehhez mindössze annyi kell, hogy az előbb említett audiovizuális nyálcsorgatás mellé modern, könnyen értelmezhető, átélhető karaktereket írt a klasszikus családösszerántó történet mellé. Annak, aki kb. mindenkit ismer Hollywoodban, biztos nem esett nehezére összerántani pár ultraszimpatikus figurát (ScarJo, R. Downey Jr., John Leguizamo, Bobby Cannavale, Dustin Hoffmann, Oliver Platt) és ráadásnak ott van még Sofía Vergara. Játszani nem nagyon tud, de még az ő visszatetsző tekintete is megszépül olykor-olykor ahogy szól a rumba. Jobban belegondolva, pofátlan nagy átverés az egész, mivel már a film negyede környékén 100%-ig biztosan lehet tudni, hogy nem lesz komoly dráma. Egészen a legvégéig átitatja a folyamatosan növekvő meghatottság, vidámság és optimizmus, de ahogy ilyenkor mondani szoktam: ez így van a legnagyobb rendben.   8/10


Számomra most különösen nagy élmény volt e film, mivel egyre jobban kezd becuppantani a főzés művészete; egyfajta megerősítésként éltem meg azt amit itt láttam. A főzés az egyik legősibb, legösszetettebb tevékenység, amit ember végezhet. Nemcsak összehozza az embereket, hanem az egyik legszebb kifejezésforma is egyben...
Mindenesetre érdemes megvárni a credits végét, mert ott egy az egyben a konyhai ars poetica-mat (tulajdonképpen az egyetlen követhető útmutatást) fogalmazza meg Roy Choi: "This is the only thing that exists in this world right now. And if you fuck this up, everything sucks in the world."

2014. szeptember 15.

Essential Killing

Ölésre ítélve
Jerzy Skolimowski (2010)

A kegyetlen valóság. Meneküléstörténet, háborús film még csak a közelébe sem járt a hiperrealizmusnak never ever. Mint ahogy lenni szokott, ilyenkor jön a felismerés; erre bizony lenne igény részemről. Csak kár, hogy a fesztiválokat kivéve teljesen visszhangtalanul tűnt el a süllyesztőben ez a kis, eleve pusztulásra ítéltetett úttörő-mozi, mert így semmilyen foganatja nem lesz.


Az, hogy mindenféle filmes sallangtól mentes, a készítők dolgát egyszerűsíti és ugyanannyira bonyolítja is. Nagyobb szerepet kap így a történetírás (bár nonszensz ez a gondolat, de a gyakorlatban tényleg ez van), hiszen nincsenek ócska klisék, amikkel el lehet fedni a hiányosságokat. Csak abban az esetben érdemes ezt a fajta stílust választani, ha a mondandó, a történet a lehető legnagyobb barátságban áll a vágással, a ritmusérzékkel és a célravezető fényképezéssel és így tovább. Az Ölésre ítélve csak feltételekkel teljesíti a követelményeket. Nem több, mint aminek kinéz, tehát tényleg volt oka, hogy nem vált ismertté. Elkezdi mesélni a történetet, de nem fejezi be. A szorosan értelmezett történetet nyilván befejezi, de egy háttér felvázolásába is belekezd még az elején. Az is szépen halad, de aztán hopp, elvágták. A koncepcióba épp ezt is bele lehet képzelni. Lehet, hogy így áll legközelebb a valósághoz. Az ember nem tudja merre halad tovább és van úgy hogy kénytelen befejezetlenül hagyni dolgokat. Kifejezetten akkor, amikor egy fél hadsereg van a nyomában valami ismeretlen országban.
Filmőrülteknek kötelező, haladó filmkedvelőknek erősen ajánlott, mindenki más úgyis halálra unná magát rajta. Jobb sorsa lenne érdemes, de inkább az újdonság ereje miatt. Remélem egy előfutára ez közeljövő realista háborús mozijainak, mert ebben a stílusban nagyon nagy potenciál lenne.   7/10

2014. szeptember 12.

King of New York

New York királya
Abel Ferrara (1990)

Ferrara nem arról híres, hogy hibátlanok lennének a rendezései, erre már én is kezdek rájönni. De amit csinál, azon mindig lehet érezni az igyekezetet, hogy milyen intenzíven belevonja magát - és ezáltal a nézőt - a témába. Az atmoszféra nagyon erős, nagyon 90-es évek, de még épp a vállalható kategória. Christopher Walken zseniális, a karakterek élnek, működnek, még ha hitelesnek nem is mondhatóak. Tipikus korkép egy egész jó történettel. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni.   6/10


Annyira hiányoznak az olyan arcok a mai filmekből, mint amilyen itt Walken nője, Janet Julian volt. Nehéz lenne meghatározni, hogy mi olyan különleges benne, de talán a kívülállósága, a nemtörődöm játéka, amit lehetne egyszerű tehetségtelenségnek nézni.

2014. szeptember 11.

Divergent

A beavatott
Neil Burger (2014)

Magam sem értem, hogy van ez, mikor annyian lesajnálják ezeket az állítólagos tinifilmeket; nekem eddig abszolút ez a legszimpatikusabb újabban felkapott filmes irány. Biztos ezt is ugyanúgy agyon fogják járatni meg én is rá fogok unni, de egyelőre még teljesen elfogadható. Igaz, a jelenlegi kiemelt státusznak köszönhetően rengeteg pénzt költenek rá, szóval tényleg igyekeznek a lehető legbiztosabbra menni. Fő hibája az (szokás szerint), hogy beleerőltetik a történetet a bejáratott formulába. A legélvezetesebb mindig a kezdeti ismeretlen, a főszereplő megismerése és a nézővel együtti útkeresés időszaka. Ezt nagyon megtanulták, profin működik, ezzel semmi gond nincs. Köszönhető egyrészt a jó gárdának és az egész jól megírt karaktereknek. Aztán annyira túlpörgetik az eseményeket, hogy szinte teljesen értelmét veszti és csak üresen a látványra koncentrál egészen a legvégéig. Már megint ott tartunk, hogy azok a fránya felesleges és értelmetlen kötöttségek, már megint a biztonsági játék. Vennék már észre, hogy mindig pont a fordítottját érik el vele. Csupán az elszalasztott lehetőséget(geket) látva szomorú ez.   6/10


Addig amíg ilyen tehetséges, szimpatikus és rohadt jó fej ikonokat talál magának Hollywood, mint Shailene Woodley és Jennifer Lawrence, addig én kitartóan pártolom a filmkészítés ezen alantas mivoltát, akármennyire is visszataszító az egész biznic.

2014. szeptember 10.

Night Moves

Kelly Reichardt (2013)

Kelly Reichardt azon kevesek egyike, akitől szerencsére nem érdemes egy szimpla, professzionális dramaturgiával felépített tanulság-filmet várni. A legjobban azt szeretem a műveiben, hogy nem lehet tudni mire akar kilyukadni. Jobban mondva, direkt nem akar kilyukadni sehova és ezzel éri el a hatást amit szeretne.


Mesél a környezettudatosságról, arról az új generációról, akikben a bizodalmunk lehet a Föld jövőjét illetően. A maguk valójában ábrázolja őket, eljut egy felfokozott pontig és otthagy a semmiben vergődve. Semmi többet nem mond. Mesél a szerelemről, ugyanazon generáció elidegenedett, magába zárkózó világáról, akiknek borzalmasan nehéz az életüket normális kerékvágásban tartani. Nem ítéli el őket, csak bemutat, tényként közli, hogy mi történik velük. Aztán úgy lep meg, hogy a lehető legnehezebb legyen az egész cselekményt elhelyezni az eddig ismeretes filmes tárházban. Izgalmas, okos, mindeközben távolságtartása miatt merész és egyenesen kegyetlen a nézővel. Türelemre int, jól megdolgoztatja a fogaskerekeket, ráadásul jócskán a nézése utánra is marad belőle valami az emberben. Nagyon kevesen tudják ezt megcsinálni.   7/10

2014. szeptember 9.

X-Men: Days of Future Past

X-Men: Az eljövendő múlt napjai
Bryan Singer (2014)

Az előző résszel megvolt a beetetés, az újat már sikerült rendesen belőni az óvatos útkeresés után. Nem akarom ragozni, mert pár szóval is simán le lehet rendezni. Vérprofi, jó ritmusú, egyszerű (ez egyszerre pozitívum és negatívum), lélektelen és feledhető. Remek kikapcsolódás, de egy hét múlva szinte semmire nem fogok emlékezni belőle.   6/10



2014. szeptember 4.

Ain't Them Bodies Saints

David Lowery (2013)

Nem tudom megemészteni. A költőiség, a lírikus hangvétel szándéka számomra csupán szenvedés az ostobaság egekbe emelt oltárán. Szegény Rooney Mara és szegény - erre a béna szerepre született - Casey Affleck, ők mit sem tehetnek az egészről. Fantasztikus a nyomasztóan sötét fényképezés és nagyon tetszik a glitches, zajos zene is. Mégis majdnem elalszom a felénél, egyenesen kényszeríteni kell magamat, hogy végig bírjam. Képtelenségnek tűnik megérteni ezt a romanticizált sületlenséget.   3/10



Top 12 Ártatlan Dal

Természetesen kimaradt minden fontos és emlékezetes, tisztában vagyok vele. Nem is értem, hogy nem fért bele egy Three O'Clock vagy egy szerencsétlen Sugarcubes dal se. Szóval nem kell nagy kutatómunkát elképzelni. Ez is csak egy olyan lista, amit minden ember teljesen másképp csinálna meg. De egyébként még arra se vettem a fáradságot, hogy a saját gyűjteményemet végigrágjam. Csak úgy jöttek maguktól, egy nagy flow az egész. A sorrend nem lényeges, inkább azért lett az ami, hogy válogatásként is működjön. For Your Pleasure!   Letöltés   vagy:


1. Passion Pit - Sleepyhead
"Please unicorn, eat tacos with me!"

2. The Tough Alliance - My Hood
"Clouds are gone / The dream lives on / The doubts are gone / This place is where I'm from"

3. Deerhoof - Matchbook Seeks Maniac
"I would sell my soul to devil If i can be on top of the world"

4. Ariel Pink's Haunted Graffiti - Mature Themes
"I don't care about you / I wish I was taller than 5 foot 4 / 35 years of my life spent computing it all"

5. Midlake - Some Of The Were Superstitious
"I'm not sure if we will meet again / I guess it depends on which company you're in"

6. Foxygen - San Fransisco
"That's okay, I was born in L.A."

7. Jens Lekman - Your Arms Around Me
"I was slicing up an avocado / When you came up behind me / With your silent brand new sneakers / Your reflection I did not see"

8. The Coral - In The Morning
"Thought I was sleeping, it was just a dream / An ally cat chewing on dead meat"

9. Massive Attack - Any Love
"Any love that you feel is for real / And each time that you use love / You're gonna lose love"

10. Julee Cruise - Rockin' Back Inside My Heart
"We heard the owl in a nearby tree / I thought our love would last forever"

11. Cocteau Twins - Aikea-Guinea (Alternate Version)
"Oh, please, please / When he pushes her back / Like he's gonna have to make me / Please, please"

12. Brian Eno - I'll Come Running
"Some day these dreams will pull you through my door / And I'll come running to tie your shoe"

2014. szeptember 3.

En kongelig affære

Egy veszedelmes viszony
Nikolaj Arcel (2012)

Egyszer már majdnem megszabadultam ettől a filmtől. Bele-belenéztem, de soha nem láttam semmi kedvemre valót. Ennek megfelelően, rendesen leesett az állam, mert nemcsak egy rendkívül korhű kosztümös történelmi história (már amennyire én ezt meg tudom ítélni), de egyben egy mesterien felépített dráma is. Semmi feltűnő vagy kirívó nincs a technikai megvalósításban és ez a film célját tekintve, mindenképpen így van a legnagyobb rendben. Kevés, ízléses zene, klasszikus, kifogástalan fényképezés, nagyszerű díszlet és öltözék.


Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a történelem szolgáltatja a leghatásosabb, legátélhetőbb drámákat. A felvilágosodás korszakát egy azt a legjobban leíró, végső nemesi kapálózással ábrázolja, amihez szorosan kapcsolódik egy beteljesülhetetlen szerelem, na meg trónviszály és minden más, ami gyakorlatilag egy átlagos ember napjait is folyamatosan tarkítja, csak itt minden nagyban, minden téttel játszik. A szentimentalizmust messze kerüli, leginkább a céljára, a morális oktatásra, a mesélésre és a szereplőire koncentrál. Mikkelsen az istencsászár mellett a fiatal királynőt alakító Alicia Vikander és a komoly mentális problémákal küzdő király, Mikkel Boe Følsgaard is teljesen egyenrangú. De mellettük ugyanúgy mindenki roppant hiteles és ez ugyanannyira a sminkesek és a bevilágítók érdeme, mint például az egyébként szokatlanul barátságos tekintetű Trine Dyrholmé, aki itt mesterien válik az udvari intrikákat tökéletesen ismerő kígyóvá. Maga a tudat is mérhetetlen elégedettséggel tölt el, hogy egy ilyen fontos korszakról készült egy ilyen hiteles, tanulságos, összetett és rendkívül élvezetes dráma. Instant klasszikus.   8/10



2014. szeptember 2.

Guardians of the Galaxy

A galaxis őrzői
James Gunn (2014)

Na, a múltkori fejtegetésemre gyorsan rácáfoltak Marvelék, mert vettek némi fordulatot és telibe találtak. Pontosan kiszámított, kimért gigaprodukció ennél már nem lesz jobb. És a vicc az - a rengeteg jajjhogycsinálták, ezazújkorisztárvársz ellenére -, hogy egyáltalán nem kellett hozzá sok változtatás.
+ Elhagyták a felesleges, idegesítő komolykodást és sokkal lazábbra vették a figurát, felszorozták a poénok mennyiségét.
+ Telepakolták jó zenékkel.
+ Csökkentették az akciók számát és végre több időt fordítottak (valamivel) a karakterekre, a fejlődésükre.
+ És végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, a fantáziavilágokban még mindig sokkal jobban mutatnak a képregényes képtelenségek. (Ez a Thor első részében is nagy pozitívum volt.)


A lelkesedésből aztán kb. annyi maradt (két hete láttam lassan), hogy nagy valószínűséggel ezt se fogom újranézni. Nincs miért. A sok pozitívum mellett megmaradt a viszonylagos kiszámíthatóság és a közepes színészi játék. Chris Pratt egyébként nagyon szimpatikus és piros pont Zoe Saldana szerepeltetése is. Jut eszembe! Röhejesek ezek a színes emberek. Miért csúfítják el szegény Zoet? Hát nem volt elég neki az Avatar (meg a három folytatása)? Jelen esetben elég furcsa, hogy ennyire nyilvánvalóan kerülik a szexualitást. Igaz, a mai amerikai filmekben csak ez a két véglet elképzelhető: vagy túlzottan előtérbe kerül vagy egyáltalán nem is szerepel benne. Végeredményben annyit tudok leszűrni, hogy az irány ugyanúgy rossz, az arányok tologatásával viszont sikerült egy tényleg élvezetes, ám csupán egyszer használatos mozifilmet kreálniuk. A jelszónak náluk mostantól és mindörökre, a kevesebb vizualitás-több dráma fele kellene terelődnie. De úgyse fog.   7/10

Szerk. 2014.11.24.: A hétvégi lazázás eredményeképpen és a 3D-s filmek otthoni felhasználásának újbóli kipróbálása okán még egyszer megnéztem és sokkal jobban tetszett, mint elsőre. Kishitűnek, sértődöttnek hat az írásom így utólag.
A legdurvább viszont az a megfigyelésem, hogy mennyivel nagyobb élmény volt otthon megnézi a mozihoz képest. Egy IMAX biztos kurvajó lehet, de szegény kaposvári Cinema Cityhez képest az otthoni tv elképesztő minőségbeli különbség. 3D-vel kezdtem el nézni, de egyrészt nem ez a TV erőssége, másrészt meg csak simán idegesítő. A normál blu-ray viszont nagyon nagy élmény volt így. Kurvajó tv-t minden háztartásba!   8/10