2015. május 29.

Extract

Kivonat
Mike Judge (2009)

Hát nem ez Mike Judge legjobb filmje, pedig rettentő szimpatikus bagázst rántott össze. Ebből is látszik mennyire szeretik őt a színészek. Amúgy a szatirikus figurák a szokásosan viccesek, ahogy azt most már jogosan el is várjuk. A történet azonban nagyon gyengécske, ötlettelen és tipikus. Nincs rendes erkölcsi mondanivalója és hiányzik az építő jellegű karakterfejlődés. Kicsit a levegőben lóg az egész, ami nagyon sajnálatos, mert azért okozott jó néhány kellemes percet még így is.   5/10



2015. május 27.

The Lost Boys

Az elveszett fiúk
Joel Schumacher (1987)

De miért elveszett fiúk? Számomra nem derült ki. Ahogy az sem, hogy mi volt a cél ezzel a filmmel. Az üresség és a szükségtelenség hangulata járja át. Látszólag minden a helyén és mégis fárasztó végignézni. Tipikus példája a producerek által összerakott, szigorúan csak összetevőkből álló, személyességet, valahova tartó történetet maximálisan nélkülöző termékeknek. Szóval nem csoda, hogy idáig kimaradt.   5/10


+ Profi a díszlet, a megvilágítás és fényképezés kombója. Igazi blockbuster-kalandfilm érzés, amit gyerekkoromban annyira bírtam.
+ Corey Haim komolytalan, sunyi játéka ellenállhatatlan. Nincs olyan jelenet amiben nem kikacsintva jelenne meg és mégsem árt a filmnek. Sőt.
+ A Frog testvérek szürreális szerepe a szó legjobb értelmében üdítő. Ilyen volt például Danny McBride karaktere az Ananász expresszben. Az egyik legszórakoztatóbb dolog ilyesmivel feldobni egy filmet.
+ A betétdalok és a 80-as évek végi nosztalgia horzsol. Szinte fáj!
– Az említett szereplőkön kívül mindenki teljesen hiteltelen, humortalan és nulldimenziós.
– Súlytalan és érdektelen a történet, éppen ezért kellett volna jobban a humorra fektetni a hangsúlyt.

2015. május 26.

Mad Max: Fury Road

Mad Max: A harag útja
George Miller (2015)

George Miller 70 évesen tért vissza a pingvines, malacos körútjáról és amellett, hogy egy a korábbi Mad Max filmekénél érettebb, kidolgozottabb forgatókönyvet gyúrt össze társaival, rendezőként is sokkal profibb lett. Félreértés ne essék, az egyik legjobb, legvállalhatóbb trilógia ever a Mel Gibson főszereplésével készült, Alienestől, akármistől. De ne áltassuk magunkat, Millernek eddig nem a rendezés volt a legnagyobb erőssége. Ezt főleg az első rész sínylette meg, ha egyáltalán lehet ezt így mondani, mert annak egyben a legnagyobb bája is az esetlen vágás és dramaturgia volt. Az atmoszféraépítés, ami a legjobban megy az öregnek és azzal, hogy idős korára benőtt a feje lágya és végre egy viszonylag bő pénzkeretet raktak alá, gyakorlatilag minden akadály elhárult ahhoz, hogy letaglózza a világot.


És le is taglózta. Nem véletlen a sok ujjongó kritika és böffentés. Miller nem egy sima nagyszabású akciófilmet csinált, hanem etalont. Megmutatja az irányt a csóri pórnépnek, hogy a Snydereknek meg J.J.-knek is legyen valami fogalma arról, hogy miként működik egy akciófilm. Tudni illik egy egyszerű, de szépen felépített történetben is ugyanúgy élnie kell a szereplőknek, hogy érezni lehessen a drámát. Ez mindennek az alapja és nem kell szerverparképítést igénylő cgi, meg trükkök, csavarok a forgatókönyvben, csak egyszerűen annyi, hogy átélhető legyen. Az már egy más kérdés, hogy a zsenije épp abban mutatkozik meg, hogy mindemellett olyan vizuális koncepciót tesz le, amitől minden 3D szkeptikus eldobja az agyát és ezentúl mindenki ezt fogja másolni. A beállítások és a mozgások teljesen újszerűen hatnak és hiába gyorsak a vágások mint a villám, minden könnyen követhető és közben lenyűgözően látványos. Biztos sokat számít az is, hogy jelentősen kevesebb a cgi, mint a mai látványfilmekben általában, de a fő különbség inkább a kamerahasználatban keresendő. Lehet figyelni az elkövetkező pár év termését, ahogy egyre többen próbálják majd meg lemásolni. Persze azoknál, hacsak valami véletlen folytán nem, hiányozni fog az eszeveszett ritmus, a kőkemény, karfaszorongató izgalom és az a rengeteg aprólékosan kidolgozott momentum, amitől egy sziklaszilárd egységbe kovácsolódik a film. Egy pillanatra se lehet máshova figyelni és amikor már tényleg pattanásig feszül minden ideg, akkor jön a tökéletes ütemben adagolt törés. Mesteri. Egyszerűen mesteri minden téren.


Szóval igen, igazak a hírek. Ez egy kurva jó film. Visszatért a tata és odarakta, amit az utóbbi tizensok évben senki nem tudott. Persze a látványtervezők érdeme sem elhanyagolható, meg amúgy senkié, akinek a legkisebb szerepe volt ennek a remekműnek az elkészültében. Fantasztikus világot ismerhetünk meg, melyben minden színész egy élő ember, legyen akár csak pár másodpercet a képernyőn. Ez az a ritka eset, amikor hiába próbálsz belekötni valamibe, amikor nagyon vársz valamit és mégis megüti a magasra tett lécet. Ez az az élmény, amire kitalálták a popcornszőnyeges multiplexeket és amit ezentúl minden botcsinálta látványkészítő és rendező utánozni szeretne. Ez az a fim, amit mindenkinek azonnal látnia kell.   10/10

szerk '15.06.23..: Na jó, egy hangyányit elragadtattam magam. Újranézés után csak simán veszettül jó.   9/10


Érdekes amúgy, hogy a két főszereplő mennyire egyenrangú a filmben. Ez egyáltalán nem gond, sőt, mindig jól jön erős női karakter, csak a film címválasztása szempontjából érdekes.


2015. május 22.

Chappie

Neill Blomkamp (2015)

Nem nagyon lehet kivenni, hogy Blomkamp karrierje merre tart, de annyi három film után már kiderült, hogy ő igazából a filmkészítésnek csak a technikai oldalához ért. Ahhoz mondjuk eléggé. Jó lenne elfelejteni az írói tevékenységet, remélem erre majd ő is rájön, mert ötletek terén ebben a filmben is benne van egy jópofa állatság, csak elveszik benne. Semmi sincs rendesen kidolgozva, mindenbe belekap, aztán elmegy másfele. Még ilyen eszeveszett őrültekből, mint a Die Antwoord, se tud kihozni semmit. Abszolút hiányzik a humorérzék, komolyan venni meg jószerivel semmit nem lehet belőle. Vizuálisan nagyszerű, a zene nulla, a színészek elmennek. Az egész egyben egy semmit se érő kliséhalmaz érdekes környezetbe ültetve. Nem jó előjelek új Alien előtt.   5/10



2015. május 20.

Maggie

Henry Hobson (2015)

Svárci Koplendje. Na persze. Idestova 46 éve tartó színészi karrierje során nem igen javult sokat a játéka, szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, ha kijelentem, hogy most se kell csodát várni tőle. Annyiból valóban javult a helyzet, hogy sok idő után végre egy vállalható minőségű filmben hozza a tőle már rég megszokott "mély", most komoly szerepet játszok nézéseket. Vicces, de tényleg nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mivel ráncainak száma egyre jobban növekszik, ez kölcsönöz a személyiségének egyfajta álbölcsességet, ami képes megzavarni az embert, ha nem figyel oda eléggé. Ami egyébként egyáltalán nem nehéz. Mármint nem odafigyelni, mert a film teljesen átlagos, langyos, biztonság munka. Nincsenek kirívó problémák vele, de jelentős pozitívumot se lehet mondani. Olyan pillanatok alatt vész majd a feledés homályába, hogy öröm lesz nézni. Max annyi marad majd meg, hogy valami sötét, agyonszűrőzött képen szomorkodnak erőtlenül. De hogy ki, miért, meg minek, az már most, pár nappal a megtekintés után is zéró jelentőségűnek tűnik.   5/10



2015. május 18.

Ex Machina

Alex Garland (2015)

Valószínűleg sokaknak jobban be fog jönni mint nekem, de azért inkább megkapja a jobbat, azzal az egy feltétellel, hogy hangosan megjegyzem: nem vagyok teljes mértékben meggyőzve. A legnagyobb pozitívum, hogy nincs negatívum. Nincsenek igazi gyengeségek se a történetben, se a megvalósításban. Vizuálisan teljesen kielégítő, a zene is jó (zajok ), a színészek szimpatikusak, értik a szakmájukat és így tovább. A gond abban rejlik, hogy lagymatag, mert kevés a történés. Túlgondolták, méghozzá abból a szempontból, hogy elkerülendő a melléfogásokat túlontúl lecsupaszították és ezzel kiölték belőle az izgalmat. A karakterek meg közel sincsenek olyan komplexek, hogy mélyebben felcsigázzák az érdeklődést. Még a végére se jut elég suspense, pedig ami történik benne (lassan a testbe csúszó, kíméletlen késszúrás), annak vérfagyasztóan dermesztőnek kellene lennie.


Mindezt persze annak tudatában írom, hogy erre a filmre is sokan egyfajta megváltásként tekintenek. Majd az idő eldönti, de gyanítom a megítélésének görbéje inkább egyre lejjebb fog csúszni, ahogy lassan mindenki beismeri magának, hogy ez azért közel sem szólt akkorát, mint amekkorát vártunk tőle.   6/10

2015. május 13.

It Follows

Valami követ
David Robert Mitchell (2014)

Jó példa arra, hogy még mindig milyen szépen lehet régi ötletből az aktuális trendeknek és szigorú szakmai szempontoknak megfelelően filmezni manapság. Nem véletlen, hogy ennyire körberajongták a fesztiválokon és ilyen korán híre ment. Ehhez a kérdéshez hozzátartozik persze az is, hogy jelenleg annyira silány a horror szcéna színvonala, hogy egy ilyen profin aktualizált és minden béna stílus-klisét körültekintően kerülő alkotással nem valami nehéz kitűnni. Másrészt meg ugye az, hogy a nagy hírverés ellenére azért nem lehet olyan mély, tökéletesre csiszoltságról beszélni, mint például a Babadook esetében. Pedig ez azért egy jóval ambiciózusabb projekt, messzebb mer menni, nehezebben kategorizálható.


A film a tinibanda-misztérium-hideglelés szentháromságra építkezik. A fiatalok - Maika Monroe hathatós vezérletével - szépek és kívánatosak, divatosak, okosak, művészektől idéznek, viccesen egymásra kacsingatva kommunikálnak. Röviden tehát trendépítő ideálokat testesítenek meg. Rajongani lehet értük és ugyanakkor fel is lehet nézni rájuk. Ez rendkívül fontos, méghozzá abból a tekintetből, hogyha ez a menőség hiányozna belőlük, akkor maga film már nem is állna olyan messze a klasszikus fiatalokelmennekazerdeiházba típusú unalomtól. De szerencsére nagyon jól idézik meg a hipster-mánia után érkező, már-már a kategorizálhatatlanságot súroló, valódi embereket ábrázoló új réteget. Nyoma sincs az ostoba, egydimenziós szereplőknek, akikről már a legelején tudni lehet, hogy mi fog történni velük.


A misztérium az az oldala a filmnek, ami a legközelebb marad a klasszikus felvetéshez, hiszen sokszor láttunk már ilyesmit. Elkerüli a magyarázkodás kelepcéjét, hatásos, de ebből a szempontból világmegváltásról szó sincs. Valami követ és kész. Nem tudsz tenni ellene. Egyébként borzasztó belegondolni, hogy milyen érzés lehet és ezzel gyakorlatilag el is mondtam, hogy milyen jól működik a film ezen oldala, hiszen átérezhető, akármennyire valószínűtlen is.
A hideglelés a legkényesebb kérdés, mivel a megvalósítás minden elemének maximálisan illeszkednie kell, hogy meglegyen a hangulat. Nos, az egyértelműen kijelenthető, hogy ez a leginkább megnyerő oldala a filmnek, mivel a klasszikusokat idéző, mégis aktuális szintizene remekül adja a sejtelmességet, a természetközeli fényképezés ebben a stílusban újszerűen hat (és nem mellesleg gyönyörű), a vágás tempója pedig kimért és átgondolt, ami remekül passzol az alapból bágyadt hangulathoz.


De mégis miért tamáskodok még mindig egy ilyen szimpatikus, ambiciózus film láttán? Talán köze lehet hozzá annak, hogy kb 5x kellett félbeszakítanom a gyerek miatt, majdnem leesett a fejem olyan fáradt voltam, a zavaró koreai felirat sem segített, de elsősorban a béna képminőséget bánom. Ezt normális körülmények között kellett volna látni és ezért feltétlen be kell iktatnom egy újrázást belőle. Valahol kicsit csalódás a sematikus lezárás és kár, hogy kissé leül benne a történés, de ezeket csak halkan jegyzem meg, mivel ez a film egyszerűen arra született, hogy szeressék. Roppant élvezetes, precíz, átgondolt és újszerű, de sajnos egyelőre nálam csak nagyon jónak minősíthető az említett körülmények miatt. Afelől viszont, hogy kötelező és hogy ebben az évtizedben a stílus legjobbjai között lesz (bármi is következzék a fennmaradó öt évben), ne legyen kérdése senkinek.   7/10

szerk. '15.07.02.: Megnéztem még egyszer, most normális körülmények között. Azt még most is fenntartom, hogy a végső küzdelem előtt leül kicsit, de másodszorra sokkal jobb élmény volt.   8/10

szerk. '16.09.12.: Harmadszorra minden hibája a bájává válik. Valahogy így alakítja át az ember ízlését egy erős hangulatú film. Legyűr azzal, hogy imádom nézni, a rabjává válok az atmoszférájának és ezáltal minden pillanatot megszeretek, még ha először glitchnek is néztem. Egészen vicces olvasni amit először írtam róla. Ez egy remekmű.   9/10