2014. április 30.

The Sitter

A bébisintér
David Gordon Green (2011)

Újabb értetlenkedő bejegyzés következik. Hogy a fenébe nem tetszett ez az embereknek? Mi hiányzott belőle? Mi ment félre? És miért tetszik nekem mégis annyira? Megannyi kérdés, minő izgalom. Szerintem:
+ A történet pörgős és fordulatos
+ Nem céltalan ötlethalmaz, hanem rendesen fel van építve
+ Szintjéhez mérten értelmes, tanulságos, a helyén van a szíve
+ Jonah Hill remek partner a sajátos humorhoz
+ Minden szereplő hozzá tud tenni valamit a produkcióhoz
+ Cuki gyerekek szájából még durvábbak az övön aluli poénok
Az igazság az, hogy semmi konkrét negatívum nem jut eszembe. A kategóriáján belül jóval az átlag felett teljesít. Tanulság? Az nincs. Nem értem az embereket, viszont sejtem a véleményformáló tömeg súlyát (a tömeg súlyát, érted). A megannyi kérdés ugyanakkor megválaszolatlan marad.   7/10



2014. április 28.

Blood Ties

Vérkötelék
Guillaume Canet (2013)


Guillaume Canet - aki valószínűleg az amerikai kommersz film imádatában nőtt fel - megunta, hogy az Hollywood nem hajlandó eleget tenni a vágyainak és elkezdte saját maga legyártani álmai filmjeit. Ő egy javíthatatlan álmodozó. Legjobban abból látszik, hogy utóbbi három filmjében, mindig hangyányit ugyan, de túllő a célon. Épp annyira, hogy túlzásnak lehessen mondani, de annyira már nem, hogy el is forduljon tőle az ember. Kicsit sok a dráma, kicsit nehezen hihető, viszont helyette roppant mód magával ragadó. Egyszerűen képtelenség haragudni rá, amikor a fullra járatott vizualitás mellé tökéletes, mélyre integrálódó popdalok alkotják a keretet. Ehhez még hozzácsap egy csomó karizmatikus színészt, akiket ráadásul vezetni is tud. Ezek mellett a legfontosabb, hogy hihetetlen érzéke van a megfelelő pillanatok megörökítéséhez. A legnagyobb gond pedig annyi, hogy már megint túl hosszú.


Francia ember menni amerika módra, tipikus 70-es évekbeli, bűnözésből kitörni próbáló családi krimi-drámát abszolvál. Nincs benne semmi eget rengető, sőt! Ugyanúgy maníros, ahogy az emlékezetünkben is élnek ezek a képek, ugyanúgy szűk látókörű, ahogy azok a filmek, amik előtt tiszteleg és így tovább. Mégis fantasztikusan működik. Ismeri a receptet és betartja a benne írtakat. Én meg is köszönöm neki, mert ahogy nézem ezt nem sokan tehették meg a bevételek és a kritikák alapján.   7/10

2014. április 25.

Nymphomaniac: Vol. I & II

A nimfomániás - 1. és 2. rész
Lars von Trier (2013)

A döbbenetből felocsúdva, az első gondolatom az volt, hogy ha nem is piszkosul, de azért eléggé élveztem. Főleg a második részt, de mindkettő nézeti magát. Jobban, mint egy átlag film. Szó sincs arról, hogy a négy óra sok lenne ennek a történetnek. A végét leszámítva a nagy pukkasztás is elmarad, na de álljunk meg!


A vége. Most komolyan, Lars, ezt miért kellett!? Persze tudom én hogy miért kellett, úgyhogy meg is válaszolom egyből. Mert Lars egy huncut kis agitátor, egy nyughatatlan félőrült, aki nem bírja megállni, hogy ne játsszon a nézőivel. Ezért lehet nagyon szeretni és ezért lehet csak a kellő távolságot megtartva dicsérni is. A rövidke kis zárójelenet az egészet zárójelbe helyezi és jelzi, hogy nem lehet (szabad) komolyan venni, semmilyen történéséből sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hosszasan elemezni értelmetlen. Kicsit olyan, mintha azt kiabálná be, hogy: "Helló! Én vagyok az, Larsi fiú! Ezt jól beszoptad! Most négy órát töltöttél az agytekervényeimben. Na szevasz!"
Ettől eltekintve - ugyanúgy ahogy a korábbi munkái - komoly, de az életben ritkán előforduló problémával foglalkozik. Merészen, bevállalósan, ám a valósághoz megkérdőjelezhető mennyiségű kötődéssel. LvT szeret parádézni. Ilyenkor bele-bele nyúl fontos és érdekes témákba, roppant élvezetesen csinálja, de mindenki jobban jár, ha az esetleges mondandóját csak fél füllel hallja meg; a realitásérzékét már rég elvesztette. Kár, hogy eljátszotta a bizalmát, mert így már nehéz lesz újra felverekednie magát. Az esély azért még megvan. A színészekhez, egy kényes téma kibontáshoz kevesen értenek ilyen jól, mint ő. Szerencsére ezt nem felejtette el.   6/10


Tisztázandó a kérdést, valójában ez egy film. Egészen nyilvánvaló, hogy nincs értelme külön értekezni róla, mivel nincs külön szerkezete, egyszerűen csak ketté van vágva a könnyebb fogyasztás érdekében.

2014. április 23.

Philomena

Philomena - Határtalan szeretet
Stephen Frears (2013)

Nehéz írni róla, mert nem érint meg. Nem emelkedik ki semmilyen szempontból, szóval szerintem igen gyorsan feledésbe fog merülni. Mégis mindenki pozitívan nyilatkozik róla (valahol én is), mert tulajdonképpen nincs is nagyon mibe belekötni. Coogan imádni való mint mindig, Judy Dench hozza a szerepét mint mindig, van íve és tanulsága a történetnek, jó a szerkezete, szép a fényképezés, rendben van a zene és így tovább. Csak hát, csak hát ez ennyi.   6/10



2014. április 22.

The Machine

Caradog W. James (2013)

Lelkes, pozitív, szimpatikus projekt. Az egyedinek közel se mondható elgondolást nagyobb hiba nélkül végig tudja vinni az alacsony költségvetés ellenére is. Sőt, egy egész pofás vizuális koncepciót is összeraktak hozzá. Zenében a szokásosnál pár fokkal hangulatosabb, mint a hasonló sci-fikben, de átlagosnál jobb színészeket azért ide se sikerült találni. A nagyobb gond, ami persze pont a legfontosabb, a szolgaiság. Semmilyen téren nem mernek merészek, újítók, extrémek vagy egyáltalán bármilyen nagyobb amplitúdóba átcsapóak lenni. A történet túlmagyarázott, misztikumnak a végére nyoma se marad, jobban megszeretni esély sincs.   6/10



2014. április 18.

Borgman

Alex van Warmerdam (2013)

Az a legjobb az ilyen szürreális agymenésekben, hogy ha nem túl öncélú és nem annyira érthetetlen, hogy öt perc alatt elmenjen a kedvem tőle, akkor gyermeki érdeklődéssel, tágra nyílt szemmel tudom nézni és nagy valószínűséggel végig fenn is marad ez az állapot. Vicces és izgalmas ahogy csinálják amit csinálnak - merthogy csinálják, ezt másképp nem lehet megfogalmazni - szó nélkül, céltudatosan, mintha teljesen magától értetődő lenne. Persze első ránézésre semmi értelme nincsen, mégis igen szórakoztató. És ha jobban belegondolok, azért elég sok élethelyzetre visszavezethetőek a különös szituációk. Egyfajta reflexió ez a világra, csak borzalmasan eltorzítva. Itt nincs egyetemes tanulság vagy végcél, mindenki gondoljon amit akar és ez így van jól. Ha már a végnél tartunk, itt érzem egyedül gyengének az alkotást. Vártam volna, hogy valami (hangsúlyozottan valami) még történjen, de sajnos nem. Viszont ez már nem veszi el az addigi élmény érdemeit. Roppant élvezetes kis őrület.   7/10



2014. április 17.

48 Hrs.

48 óra
Walter Hill (1982)

Megpróbálom felvázolni a tényállást. Mivelhogy ez a film nekem gyerekkoromban kimaradt és ezt nem tudom meg nem történtté tenni, a mai fogyasztása gyökeresen más jelent, mintha anno láttam volna. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen nem éppen az egyetemes művelődést szolgáló, egyszerűbbnek mondható, zsigeri, de mindezek előtt elsősorban korszakos művek, később rohamosan vesztenek az élvezhetőségükből. Arról szó sincs, hogy rossz lenne, csak kicsit eljárt felette az idő. Megesik az ilyen. Van úgy, hogy sikerül időtlenné tenni (pl. Hegylakó), aminek az lehet az egyik fő oka, hogy nem a korszak fő lenyomata a hangsúlyos benne. Erre viszont annyira rányomta a bélyegét a 80-as évek, meg Nick Nolte haja, a sok pia, a béna öltönyök (meg még sorolhatnám), hogy nehéz a nosztalgia faktort nélkülözve elvonatkoztatni. Hát így jártam. Tetszettem volna valahogy megnézni sokkal korábban.   6/10


– Eddie Murphy dumája meglepően jól öregedett, pedig sose bírtam.
– Nick Nolte leszámolós, keménykedős jelenete annyira Amerika. Megjelenik és teljesen más a kiállása, az embernek az az érzése, hogy most végre felfedi magát, kegyetlenül megteszi amit kell, most jól megmutatja, hogy ki az úr a háznál, véget vet a hülyeségnek és így tovább. Nem lényeg, hogy csak a kontextusból kiemelve működik, ez valamiért egy bevett lezáró aktus lett hallowoodban. Kicsit mulatságos.

2014. április 16.

Kvinden i buret

Nyomtalanul
Mikkel Nørgaard (2013)

Skandináv filmekben nem nagyon szoktam csalódni. Ez is a ritka kivételeket erősítené, ha egyértelműen rá tudnám mondani, hogy rossz vagy hogy nagyot csalódtam. De nem tudom. Inkább csak semmilyen. Bár ez is elég negatív, ha jobban belegondolok.
Elég jól szokott elsülni, amikor az északiak amerikai zsánerfilmek felé nyitnak. A sajátos karaktereiket átültetni a jól bevált sémákba, épp elegendő szokott lenni arra, hogy új színt vigyen a moziba, hogy egy kis plusz fűszerezéssel (amihez amúgy is nagyon értenek) akár egész meglepő, maradandó élményt tudjanak nyújtani. Nos, itt a rém ötlettelen történeten kívül a kiégett, mogorva, ám az elszántságának és különcségének ellenére szerethető főszereplőre esett a választás, meg a nyomorék családtagra meg blablabla. Nem érdemel sok szót. Ez csak simán nem jött össze. Leírhatatlanul hiányzik belőle a spiritusz. Talán kicsit durván hangzik, de lelketlen tucattermék.   5/10



2014. április 10.

She's Having a Baby

Segítség, apa lettem!
John Hughes (1988)

John Hughes eme borzalmasan lepontozott, kvázi ismeretlenségbe burkolózó filmjére csak célzottan lehet rátalálni. Pedig egy kultrendező, vagy miafene ő. És nem lehet leírni. Jogosan nem lehet.
El kell ismerni, a poénok mennyisége, minősége nem közelíti a Meglógtam a Ferrarival szintjét és a megcélzott probléma sem talál célba olyan erővel, mint a Nulladik óra esetében. Mégis belopja magát a néző szívébe, mert őszintén, jó szándékúan és viccesen mesél egy pár felnőtté válásáról. Hibákat észrevenni nincs szívem, keresni meg értelme nincsen. Tökéletes lazítás, intelligens kikapcsolódás. Föl nem foghatom miért került a süllyesztőbe, mikor annyi meg annyi rossz filmet emelnek piedesztálra.   7/10


"One of my favorite movies I've ever done. I think it got the short end of the stick. It was very painful for me that it got such a critical bashing. ... It's one of the best movies John (Hughes) ever made." Kevin Bacon


2014. április 3.

Snowpiercer

Joon-ho Bong (2013)

Teljesen jogos a lelkes közönség, ez egy méltatlanul kis figyelmet kapott sci-fi. Ha már amúgy is a stílus évének titulálták a tavalyit, épp az egyik legjobbat felejtették le a listákról ezzel. Bár az is igaz, hogy egy csomó országban csak idén mutatják be.


De van egy bajom vele. Többet akartak kihozni belőle, mint ami. Az egyik leggyakoribb sci-fi probléma, ha túl sokat akarnak markolni. Merni kell kicsinek lenni, merni kell engedni a józan észnek, mert két szék közt a padlóra kerül az élmény. Megvan az izgalmas történet, az akciók, a fordulatosság, az érdekes karakterek, de beleesik abba a hibába, hogy meg akar felelni a mainstream mozi alapfeltételeinek.
Amíg a végjátékig el nem jutunk, végig ott van a rejtély, ami hajtja előre a sztorit. Chris Evans monológja ledöbbentő és hatásos. Aztán ami előtte érdekessé tette (olvadás, Wilford misztikuma), hirtelen valósággá válik és kicsit sok lesz. Még addig is hihető, hogy összejátszottak az öreggel (vagy mégsem?), de hogy miért kell bármiféle meggondolást nélkülözve, azonnal a biztos halálba küldeni az egész vonatot, azt már nem tudom. Túl sok kérdés merül fel. Bár mondhatjuk, hogy ilyen az élet, nem kell mindennek kiszámíthatónak, sablonosnak lennie.


Csak az a baj, hogy van még egy nagy hibája. Nem értem a jegesmedvét sem. Már az elején nyilvánvalóvá tették, hogy minden élet elpusztult a földön. Felteszik, hogy mégis tévedtek. Azt mondják egyre melegebb van, azt mondják mégis van élet. De ha reálisan nézzük, mi maradhatott meg a jegesmedvéken kívül? Se növény, se állat. Ők meg ott állnak ketten (meg esetleg még pár ember megmaradhatott ha nagyon nagy szerencséjük van). Mennyi az esélyük az egy hónapnál hosszabb életben maradásra? Elárulom: semennyi. Nem értem, hogy ezzel mi volt a cél. Vagyis nem akarom érteni. Ez nekem már nagyon sok az furcsaságból.
Mindezzel együtt egy kötelező filmélmény, a létjogosultsága semmiképpen nincs megkérdőjelezve. Egy klasszikusnak mondható sci-fi történet találkozik a távol-keleti agytekervények okozta csavarodással. Igazi különlegesség.   7/10


– Az akciójeleneteknél azért nagyon nincsenek a helyzet magaslatán. Az álló kamera hirtelen elkezd rángatózni az események hatására. Kicsivel később a lassított felvételben nagyon amatőr módon távol esnek az ütések és a vágások a megcélzott személytől. Azért csak meghalnak azok is akiket meglegyintettek.
– Amikor Jamie Bell meglátja, hogy az imádott vezére magára hagyja, hátat fordítva próbál elmenekülni a kést a nyakához tartó embertől. WTF?
Beltrami ezt a zenét gondolom egy nap alatt hozta össze, mert annyira jellegtelen és háttérbe húzódó, hogy talán még az is jobb lett volna, ha nem szól semmi.
+ A sulivagon Falloutot idéző hangulata telitalálat, a film legüdítőbb, legjobban eltalált része.