Nymphomaniac: Vol. I & II
A nimfomániás - 1. és 2. rész
Lars von Trier (2013)
A döbbenetből felocsúdva, az első gondolatom az volt, hogy ha nem is piszkosul, de azért eléggé élveztem. Főleg a második részt, de mindkettő nézeti magát. Jobban, mint egy átlag film. Szó sincs arról, hogy a négy óra sok lenne ennek a történetnek. A végét leszámítva a nagy pukkasztás is elmarad, na de álljunk meg!
A vége. Most komolyan, Lars, ezt miért kellett!? Persze tudom én hogy miért kellett, úgyhogy meg is válaszolom egyből. Mert Lars egy huncut kis agitátor, egy nyughatatlan félőrült, aki nem bírja megállni, hogy ne játsszon a nézőivel. Ezért lehet nagyon szeretni és ezért lehet csak a kellő távolságot megtartva dicsérni is. A rövidke kis zárójelenet az egészet zárójelbe helyezi és jelzi, hogy nem lehet (szabad) komolyan venni, semmilyen történéséből sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hosszasan elemezni értelmetlen. Kicsit olyan, mintha azt kiabálná be, hogy: "Helló! Én vagyok az, Larsi fiú! Ezt jól beszoptad! Most négy órát töltöttél az agytekervényeimben. Na szevasz!"
Ettől eltekintve - ugyanúgy ahogy a korábbi munkái - komoly, de az életben ritkán előforduló problémával foglalkozik. Merészen, bevállalósan, ám a valósághoz megkérdőjelezhető mennyiségű kötődéssel. LvT szeret parádézni. Ilyenkor bele-bele nyúl fontos és érdekes témákba, roppant élvezetesen csinálja, de mindenki jobban jár, ha az esetleges mondandóját csak fél füllel hallja meg; a realitásérzékét már rég elvesztette. Kár, hogy eljátszotta a bizalmát, mert így már nehéz lesz újra felverekednie magát. Az esély azért még megvan. A színészekhez, egy kényes téma kibontáshoz kevesen értenek ilyen jól, mint ő. Szerencsére ezt nem felejtette el. 6/10
Tisztázandó a kérdést, valójában ez egy film. Egészen nyilvánvaló, hogy nincs értelme külön értekezni róla, mivel nincs külön szerkezete, egyszerűen csak ketté van vágva a könnyebb fogyasztás érdekében.
Lars von Trier (2013)
A döbbenetből felocsúdva, az első gondolatom az volt, hogy ha nem is piszkosul, de azért eléggé élveztem. Főleg a második részt, de mindkettő nézeti magát. Jobban, mint egy átlag film. Szó sincs arról, hogy a négy óra sok lenne ennek a történetnek. A végét leszámítva a nagy pukkasztás is elmarad, na de álljunk meg!
A vége. Most komolyan, Lars, ezt miért kellett!? Persze tudom én hogy miért kellett, úgyhogy meg is válaszolom egyből. Mert Lars egy huncut kis agitátor, egy nyughatatlan félőrült, aki nem bírja megállni, hogy ne játsszon a nézőivel. Ezért lehet nagyon szeretni és ezért lehet csak a kellő távolságot megtartva dicsérni is. A rövidke kis zárójelenet az egészet zárójelbe helyezi és jelzi, hogy nem lehet (szabad) komolyan venni, semmilyen történéséből sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hosszasan elemezni értelmetlen. Kicsit olyan, mintha azt kiabálná be, hogy: "Helló! Én vagyok az, Larsi fiú! Ezt jól beszoptad! Most négy órát töltöttél az agytekervényeimben. Na szevasz!"
Ettől eltekintve - ugyanúgy ahogy a korábbi munkái - komoly, de az életben ritkán előforduló problémával foglalkozik. Merészen, bevállalósan, ám a valósághoz megkérdőjelezhető mennyiségű kötődéssel. LvT szeret parádézni. Ilyenkor bele-bele nyúl fontos és érdekes témákba, roppant élvezetesen csinálja, de mindenki jobban jár, ha az esetleges mondandóját csak fél füllel hallja meg; a realitásérzékét már rég elvesztette. Kár, hogy eljátszotta a bizalmát, mert így már nehéz lesz újra felverekednie magát. Az esély azért még megvan. A színészekhez, egy kényes téma kibontáshoz kevesen értenek ilyen jól, mint ő. Szerencsére ezt nem felejtette el. 6/10
Tisztázandó a kérdést, valójában ez egy film. Egészen nyilvánvaló, hogy nincs értelme külön értekezni róla, mivel nincs külön szerkezete, egyszerűen csak ketté van vágva a könnyebb fogyasztás érdekében.