2013. november 29.

The World's End

Edgar Wright (2013)

Ezzel hivatalosan is megerősített, hogy a sok ismert színész együtt poénkodik kikacsintgatva alapkoncepciójú filmek, nem működnek jól. Ez már a sokadik próbálkozás, de most is ugyanarra a következtetésre kell jutnom, hogy megfelelő történet nélkül az egész semmit sem ér. Egy-egy poén beüt, mert tényleg annyira szellemes vagy épp övön aluli, de nagy része a történetre nem reflektál és érdektelenné válik. Az akciók nem illenek a képbe, túl sok időt vesznek el és túl is vannak koreografálva. A háttértörténet, hogy ki, kivel, hogyan és miért, a végére teljesen elbagatellizálódik. Rosamund Pike még ígéretes üde színfoltnak tűnik, de ő meg keveset szerepel. Szóval csalódás. Cornetto trilógia ide vagy oda, ebből a három filmből csak a Haláli hullák ér valamit, de az szerencsére nagyon sokat.   5/10



2013. november 28.

Prisoners

Fogságban
Denis Villeneuve (2013)

Érdekes amikor valaki (Denis Villeneuve - Felperzselt föld) egy lépésben nyergel át amerikai területre és témára. Ilyen nagy ugrásban nehezen válik egy film autentikussá, bár ebben a thriller zsánerben nem is igen várja ezt el az ember. Itt elsősorban nem a közeg, hanem az emberek, a köztük levő feszültség és a személyes drámák a lényegesek. Amik többnyire jól is működnek, végig van feszültség és izgalom. A két és fél óra nem unalmas, de picit talán lehetett volna még vágni belőle. Az átütő erőt a mélyebb karakterek hiányában nem érzem, de arról szó sincs, hogy megbántam volna. Jake Gyllenhaal csak néz és pislog, Jackman viszont jó, a szó hollywoodi értelmében. Ha valaki a kevésbé személyes, de izgalmas filmeket szereti, azért elég jól belesüppedhet.   7/10



2013. november 27.

The Wolverine

Farkas
James Mangold (2013)

Csinálhattam volna valami értelmesebbet ahelyett, hogy ezt néztem. Na de legalább annyi haszna volt, hogy ki tudtam próbálni az új - egyébként fantasztikus - TV 3D-s funkcióját. Nem csodálkoznék rajta, ha két év múlva nem jutna eszembe az sem, hogy egyáltalán láttam e. Kíméletlenül nem említek meg még egy apró negatívumot se, csak elsuhanok mellette, mint ahogy a gondolataim is elsuhantak messze, a film középszererűsége láttán.   4/10



2013. november 26.

Oh Boy

Jan Ole Gerster (2012)

Enyhén cinikus hangvétellel, viccesen meséli el a felnőni, felelősséget vállalni sosem akaró, harmincon éves semmirekellő (hát ha egyszer tényleg az) pár napjának történetét. Ami persze remek, mert a berlini színtér nem megszokott (jó régen láttam már német filmet), rá lehet ismerni saját hiányosságainkra (restség különböző szintjei) és tényleg mulatságos (gyors, szenvedélyes numera még gyorsabb szétrombolása). Csak sajnos a végén nem ér el oda, ahova jó lett volna ha elér. Van tanulságos zárás, de visszafogottságával nem vált ki belőlem komoly érzelmeket, csak annyi maradt meg, hogy ez bizony többre lett volna hivatott.   6/10



2013. november 25.

J'ai tué ma mère

Megöltem anyámat
Xavier Dolan (2009)

Nem tudom a valóságban milyen arc lehet Xavier, de itt borzasztóan irritáló. Pont olyan, mint egy szabados, liberális világban apa nélkül felnövő, homoszexuális kamasz, aki csapong az extrovertált, introvertált énje között, a legönzőbb embernél is önzőbb és mindent szétrombol maga körül. A mindenen belül leginkább az anyjával való kapcsolatát, pedig nyilván ő az, aki a legkevésbé érdemelné meg az egészet. Szóval tényleg olyan, mint amilyennek a ma felnövő középiskolás korú, túlontúl szabadjára engedett fiatalokat látom. Ennél sokkal többet nem is igen lehet kérni egy ilyen filmtől. Aki 19-20 éves fejjel egy ilyen filmet megír, megrendezi és a főszerepét is eljátssza legalább közepesen meggyőzően, arról nem jogos feltenni a kérdést, hogy tehetséges e. Irritáló, de igaz. Nyers, de őszinte. Hangos, de amikor kell akkor csendben marad. Le a kalappal fiatal, értelmiségi barátom.   7/10



2013. november 22.

The Details

Jacob Aaron Estes (2011)

Ha nem lennének benne a viccesen túljátszott karakterek és persze nem lennének ilyen remekül eljátszva, akkor nem sok szart érne ez a film. Laura Linney egyszerűen zseniális. Nem találok szavakat. Egyébként bármelyik filmben, de itt is ő éri a legtöbbet. A történet legnagyobb gondja, hogy hiteltelen. Hiába szatirikus, az ilyen veseátültetős, pénzszórós, olcsó, hatásvadász jelenetek miatt - amik egyébként a későbbi eseményekre semmilyen hatással nincsenek - inkább meseszerűen hat, a mondanivaló meg jelentéktelen hozzá. Simán kihagyható.   5/10



2013. november 19.

The King of Comedy

A komédia királya
Martin Scorsese (1982)

Fájdalmas nézni. Ebben az esetben, ez egyben dicséret is. Vannak ilyen emberek, szóval érdemleges amit mondani akar, csak én úgy vagyok ezzel, hogy inkább távol maradnék ettől az egész őrülettől amíg lehet. Remek előrevetítése a média folyamatos térnyerésének és züllésének, mégsem érzem azt, mint a Network esetében, mert kevésbé direkt. De Niro se győzőtt meg és a rendezés se különösebben. Megállja a helyét ma is, de sose ez jutna eszembe ha ajánlani kéne a témában.   5/10



2013. november 15.

The East

A Kelet
Zal Batmanglij (2013)

Ontja magából a filmeket Brit Marling és úgy néz ki, hogy ezzel inkább jól járunk, mint rosszul. Egyre jobban érzi mitől működhet egy mozi. Közel se tökéletes, de a környezetkárosítás, a gyógyszeripar és a nagytőkések elleni küzdelem szimpatikus téma, most elkaptak jó néhány ismert színészt is és egész hihető kis sztorit kalapáltak össze Batmanglij úrral. A kelleténél kicsit jobban vonzódik az elszigetelt, furcsa rítusos közösségekhez, de épp ettől kap egy vonzó, sajátosan misztikus alaphangulatot. Kíváncsi vagyok összejön e neki egy igazán jó film.   6/10



2013. november 14.

The Loneliest Planet

Julia Loktev (2011)

Haragudtam erre a filmre miután megnéztem, de minél többet töprengek rajta, annál jobban tetszik. Elsősorban a főszereplőnő viselkedése zavart (ellenszenves teremtés), viszont ez természetesen szubjektív dolog és semmit nem von le a ragyogóan felépített szerkezetből. Vannak olyan váratlan pillanatok, bármilyen rövid idő alatt következik be (és bármilyen jelentéktelennek is tűnhet más szemében), melyek átélése után megakadályozhatatlanul megváltozunk, illetve megváltozik az, ahogy a másikra tekintünk. Tulajdonképpen egy ilyen eset rövid előéletét és kicsivel hosszabb utóéletét láthatjuk. Talán hangyányit hosszabb, mint kellene, de egyéb hibát csak a szereplők személyiségében látok. Emiatt sajnos nem tudok lelkesedni érte, pedig megérdemelné.   7/10



2013. november 13.

Cum mi-am petrecut sfarsitul lumii

Hogyan éltem túl a világvégét
Catalin Mitulescu (2006)

Egy szegény kis falu aszfaltot nélkülöző, rettentő hepehupás útján közelít az öreg, bömbölő, pöfögő busz. A kép előterében a buszra várakozók tobzódnak. Mikor a jármű a kamerához közeli fordulóhoz ér és lassan fordulni kezd, már szélesen vigyorgok, mert látom, hogy nem fog elférni. És a busz csak fordul és fordul, én meg már szakadok a röhögéstől, mert ahogy a kis falusi niemandok némán oldalazgatnak, a busz meg a maga otromba tehetetlenségével arrébb kényszeríti őket, az valami fantasztikusan ábrázolja kelet európai, volt szocialista országok életét. Akár nálunk is történhetett volna, ugyanilyen hatásos és morbid módon életszerű lett volna. De nálunk ilyet, vagy hasonlóan szép, egyszerre vicces, művészi és okos jelenetet filmen még azóta se lehetett látni. Még a béka segge alatt se vagyunk, ha a múltunkkal való elszámolásról van szó. Illetve dehogynem. Vissza a moziba! - Nézzünk magyar filmeket! :(
Egyébként sajnálom, hogy nem került nagyobb fókusz az egyik testvérre (valamelyikre), mert így kicsit szétszórt hatást kelt a film, ezen kívül viszont roppant érdekes néznivaló. Nosztalgikus, vicces, okos, izgalmas egyszerre, ami azért nem kis dolog.   6/10



2013. november 12.

The Great Gatsby

A nagy Gatsby
Baz Luhrmann (2013)

Egyszer. Összesen egyszer jött össze Baz Luhrmannak, hogy a csiricsáré őrület - amiért annyira odavan - olyan anyaggal párosult, amiből - majdhogynem szükségszerűen - egyből remekmű született. És az rohadtul nem ez a film. A két órányi szenvedés után ennyit tudok nyilatkozni a történetről:
Hogyan élte meg egy enyhén értelmileg visszamaradott álmodozó, két szerencsétlen szerelmes szenvedését és hogyan tette tönkre magát miattuk teljesen érthetetlen módon.
Ha erről szól a könyv is, akkor oké. Mármint nem oké, mert ez siralmas. (Egyébként mások se jutottak sokkal többre.) A narrálás egy tinédzser értelmi szintjéhez mérhető, a karakterek kidolgozási hiányosságának elfedésére szolgáló ultrabrutális vizuális kényeztetés, pedig simán a visszájára fordul és nemhogy hozzáadni nem tud, hanem épp ezzel fordított arányosan, az élmény olcsóság érzetét erősíti, a tartalom pedig végleg elsatnyad miatta.   4/10


Megjegyezném, hogy a színészek nem igazán tehetnek a kudarcról.


2013. november 11.

Barney's Version

Barney és a nők
Richard J. Lewis (2010)

Előfordul néha - de nem gyakori - hogy maga a történet viszi el a hátán az egyébként teljesen középszerű rendezéstől "szenvedő" filmet. Persze meg kell jegyezni, hogy milyen mestermunka lehetett volna belőle, ugyanakkor az is igaz, hogy ez a fajta életrajz-szerű mesélés nem éppen egy kedvenc filmnek való, kult-típusú mozi. Szóval korrekt a jó szó rá, mégis eszembe jut nap mint nap az élő, elgondolkodtató életképeivel. Paul Giamatti az egyik legalulértékeltebb színész, sajnos nagyon ritkán kap főszerepet a karakteres fizimiskája miatt. Hogy itt mekkorát alakít, azt a film kvázi jellegtelensége miatt kevesen veszik észre megint, pedig igazán kitett magáért. Tanulságos, jó történet, végig leköt, majd napokig elgondolkodtat. Amolyan köszönöm, hogy megnézhettem típus.   7/10


Rosamund Pike szívrabló.

2013. november 8.

The Conjuring

Démonok között
James Wan (2013)

Teljesen átlagos a történet, Wan ugyanazokat a fogásokat használja, amiket már unalomig ismer minden horrorkedvelő, és mégis működik. Egyszerűen annyiban jobb, hogy nem lövi le idő előtt a poént, végig ritmusban marad és megspórolja a felesleges hatásvadászatot (azért persze van benne bőven így is). Átlagosnak mondanám a színészi játékot is, a képi világ korrekt, a zene és az effektek sem kiemelkedőek, viszont mind egyszerre hozza azt a szintet, ami már régen nem állt együtt egy filmben. Egy jobban sikert verziófrissítés, amolyan Ördögűző 2.0. Ha utóbbi évekből kéne egyet mondani, hogy mit nézzek meg, valószínű ez lenne. Ment is a lámpakapcsolgatás este.   7/10



2013. november 7.

The Graduate

Diploma előtt
Mike Nichols (1967)

Következetlen és túlzásokba esik. Akár az élet, mondhatnám, de nem mondom, mert inkább tűnik valószínűtlennek, mint jópofának. Egyébként jelen van a mindössze egy évvel korábbi Nem félünk a farkastól c. remekműben is a színházhoz közeli, túljátszott, magával ragadott szabályrendszer, csak ott a brutális alakítások miatt nem zavart. Na, de azért még most is vicces és vannak emlékezetes momentumok szép számmal. Ennek egyik oka a vágás. Meglepő módon frissnek hat, pl. az elején a medencés jelenet, de a kameramozdulatok se a megszokottak. A zene viszont túljátszott. Ez mondjuk nem mindenkit zavar, de engem igen. Majd 50 év és rengeteg film után, elsőre nem tűnik olyan jelentősnek, mint ahogy a híre sugallja.   5/10



2013. november 6.

Reality Bites

Nyakunkon az élet
Ben Stiller (1994)

A Greenbergben nagyon bírtam, a Walter Mittyre kívácsi vagyok, de tényleg, ki a fene gondolta volna Ben Stillerről, hogy egy ilyen fantasztikus generációs filmet rendez? Első nagyfilmjeként talán kicsit hangsúlytalanul halad, de ami történik az nagyon (nagyon!) 90-es évek. Roppant érzéke volt megragadni, hogy mi az, ami kor-jellemző és változásra érett. Elég csak a zakójára nézni. Szinte fáj. Ha ezt a filmjét látom (és persze jóval korábban), másképp ítélem meg. Most elég nagyot nőtt a szememben, ez nem vitás. Winona Ryder és Ethan Hawk első fénykorukban (előbbinek talán most jön a második, utóbbinak meg talán sose ért véget), mindketten magával ragadóak. A karaktereik nagyon emlékezetesek, már magában elvinnék a filmet egy közepes szintig. Ez azonban jóval több annál. Egy életérzés, ami nem csak amerikában volt releváns, hanem itt nálunk is. Én ugyan kicsit lecsúsztam erről, mert nem a hetvenes évek végén születtem, de van bennem is még ebből az MTV generációs mihaszna népből valamennyi. Ez tényleg hiánypótló volt.   7/10



2013. november 5.

Iron Man 3

Vasember 3
Shane Black (2013)

Az óriási pénzt tojó tyúk második utófejése. (A minek a milye?) Shane Black is back, for sure, de nekem ne mondja senki, hogy bármi változott Favreau rendezése óta. Már másodszorra is unalmas volt ez az erőltetett, reszponzív poénkodás. Elcsépelt és sematikus, amire a legjobb példa - a megint remek - Gwyneth Paltrow és a - váratanul gyenge - Rebecca Hall beszélgetése, ami egy ordító nonszensz. Elsiklik az ember felette, de jobban belegondolva nagyon mulatságos, hogy mivel telik az idő egy ilyen filmben. Irtózatos akciótúltengés van, über-effektek, soha nem látott képtelenségek (és azok megszorzás 15.000 milliárddal) meg erőltetett kapcsolások a többi Marvel filmmel. Ilyen a szórakoztatóipar na. Nézhető, de csakis kiégett agyú sztahanovisták rekreációjára javallott.   5/10



2013. november 4.

Captain America - The First Avenger

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló
Joe Houston (2011)

Azon túl, hogy az alternatív 2. világháborús elképzelés tetszetős ötlet, sok kedvemre valót nem láttam ebben a két órában. És mivel szóba került, kezdem is ezzel:
– Túl hosszú. Ha már egyszer ilyen felületes a Hydra történet (Hol van Hitler? Hol vannak a seregek? Mi történik a háborúban?), pár tucat ember elintéz mindent és javarészt akcióval telik az idő, akkor elég lett volna kevesebb is az egészből.
Chris Evans arcjátéka nulla.
Hayley Atwell jó nő, de játszani ő se tud, a vonzereje így nem elegendő a szerelmi szál működéséhez.
– Az elején nagyon béna a nyeszlett testű, nagyfejű ifikapitány animáció.
– Emlékezetes momentum nincs, az emberi megnyilvánulások, a történet fordulatai annyira sematikusak, hogy rövid időn belül rettentő unalmassá válik.
Amúgy a vizuális koncepció nem rossz, profinak mondanám, de a megvalósítás egyéb szintjein is az. És nem kell mély gondolatokba sem gabalyodnom ahhoz, hogy megállapítsam: pont ennek válik áldozatává. Egy ekkora produkció igen nagy eséllyel válik (törvényszerűen) jellegtelenné.   4/10