Mad Max: Fury Road
Mad Max: A harag útja
George Miller (2015)
George Miller 70 évesen tért vissza a pingvines, malacos körútjáról és amellett, hogy egy a korábbi Mad Max filmekénél érettebb, kidolgozottabb forgatókönyvet gyúrt össze társaival, rendezőként is sokkal profibb lett. Félreértés ne essék, az egyik legjobb, legvállalhatóbb trilógia ever a Mel Gibson főszereplésével készült, Alienestől, akármistől. De ne áltassuk magunkat, Millernek eddig nem a rendezés volt a legnagyobb erőssége. Ezt főleg az első rész sínylette meg, ha egyáltalán lehet ezt így mondani, mert annak egyben a legnagyobb bája is az esetlen vágás és dramaturgia volt. Az atmoszféraépítés, ami a legjobban megy az öregnek és azzal, hogy idős korára benőtt a feje lágya és végre egy viszonylag bő pénzkeretet raktak alá, gyakorlatilag minden akadály elhárult ahhoz, hogy letaglózza a világot.
És le is taglózta. Nem véletlen a sok ujjongó kritika és böffentés. Miller nem egy sima nagyszabású akciófilmet csinált, hanem etalont. Megmutatja az irányt a csóri pórnépnek, hogy a Snydereknek meg J.J.-knek is legyen valami fogalma arról, hogy miként működik egy akciófilm. Tudni illik egy egyszerű, de szépen felépített történetben is ugyanúgy élnie kell a szereplőknek, hogy érezni lehessen a drámát. Ez mindennek az alapja és nem kell szerverparképítést igénylő cgi, meg trükkök, csavarok a forgatókönyvben, csak egyszerűen annyi, hogy átélhető legyen. Az már egy más kérdés, hogy a zsenije épp abban mutatkozik meg, hogy mindemellett olyan vizuális koncepciót tesz le, amitől minden 3D szkeptikus eldobja az agyát és ezentúl mindenki ezt fogja másolni. A beállítások és a mozgások teljesen újszerűen hatnak és hiába gyorsak a vágások mint a villám, minden könnyen követhető és közben lenyűgözően látványos. Biztos sokat számít az is, hogy jelentősen kevesebb a cgi, mint a mai látványfilmekben általában, de a fő különbség inkább a kamerahasználatban keresendő. Lehet figyelni az elkövetkező pár év termését, ahogy egyre többen próbálják majd meg lemásolni. Persze azoknál, hacsak valami véletlen folytán nem, hiányozni fog az eszeveszett ritmus, a kőkemény, karfaszorongató izgalom és az a rengeteg aprólékosan kidolgozott momentum, amitől egy sziklaszilárd egységbe kovácsolódik a film. Egy pillanatra se lehet máshova figyelni és amikor már tényleg pattanásig feszül minden ideg, akkor jön a tökéletes ütemben adagolt törés. Mesteri. Egyszerűen mesteri minden téren.
Szóval igen, igazak a hírek. Ez egy kurva jó film. Visszatért a tata és odarakta, amit az utóbbi tizensok évben senki nem tudott. Persze a látványtervezők érdeme sem elhanyagolható, meg amúgy senkié, akinek a legkisebb szerepe volt ennek a remekműnek az elkészültében. Fantasztikus világot ismerhetünk meg, melyben minden színész egy élő ember, legyen akár csak pár másodpercet a képernyőn. Ez az a ritka eset, amikor hiába próbálsz belekötni valamibe, amikor nagyon vársz valamit és mégis megüti a magasra tett lécet. Ez az az élmény, amire kitalálták a popcornszőnyeges multiplexeket és amit ezentúl minden botcsinálta látványkészítő és rendező utánozni szeretne. Ez az a fim, amit mindenkinek azonnal látnia kell. 10/10
szerk '15.06.23..: Na jó, egy hangyányit elragadtattam magam. Újranézés után csak simán veszettül jó. 9/10
George Miller (2015)
George Miller 70 évesen tért vissza a pingvines, malacos körútjáról és amellett, hogy egy a korábbi Mad Max filmekénél érettebb, kidolgozottabb forgatókönyvet gyúrt össze társaival, rendezőként is sokkal profibb lett. Félreértés ne essék, az egyik legjobb, legvállalhatóbb trilógia ever a Mel Gibson főszereplésével készült, Alienestől, akármistől. De ne áltassuk magunkat, Millernek eddig nem a rendezés volt a legnagyobb erőssége. Ezt főleg az első rész sínylette meg, ha egyáltalán lehet ezt így mondani, mert annak egyben a legnagyobb bája is az esetlen vágás és dramaturgia volt. Az atmoszféraépítés, ami a legjobban megy az öregnek és azzal, hogy idős korára benőtt a feje lágya és végre egy viszonylag bő pénzkeretet raktak alá, gyakorlatilag minden akadály elhárult ahhoz, hogy letaglózza a világot.
És le is taglózta. Nem véletlen a sok ujjongó kritika és böffentés. Miller nem egy sima nagyszabású akciófilmet csinált, hanem etalont. Megmutatja az irányt a csóri pórnépnek, hogy a Snydereknek meg J.J.-knek is legyen valami fogalma arról, hogy miként működik egy akciófilm. Tudni illik egy egyszerű, de szépen felépített történetben is ugyanúgy élnie kell a szereplőknek, hogy érezni lehessen a drámát. Ez mindennek az alapja és nem kell szerverparképítést igénylő cgi, meg trükkök, csavarok a forgatókönyvben, csak egyszerűen annyi, hogy átélhető legyen. Az már egy más kérdés, hogy a zsenije épp abban mutatkozik meg, hogy mindemellett olyan vizuális koncepciót tesz le, amitől minden 3D szkeptikus eldobja az agyát és ezentúl mindenki ezt fogja másolni. A beállítások és a mozgások teljesen újszerűen hatnak és hiába gyorsak a vágások mint a villám, minden könnyen követhető és közben lenyűgözően látványos. Biztos sokat számít az is, hogy jelentősen kevesebb a cgi, mint a mai látványfilmekben általában, de a fő különbség inkább a kamerahasználatban keresendő. Lehet figyelni az elkövetkező pár év termését, ahogy egyre többen próbálják majd meg lemásolni. Persze azoknál, hacsak valami véletlen folytán nem, hiányozni fog az eszeveszett ritmus, a kőkemény, karfaszorongató izgalom és az a rengeteg aprólékosan kidolgozott momentum, amitől egy sziklaszilárd egységbe kovácsolódik a film. Egy pillanatra se lehet máshova figyelni és amikor már tényleg pattanásig feszül minden ideg, akkor jön a tökéletes ütemben adagolt törés. Mesteri. Egyszerűen mesteri minden téren.
szerk '15.06.23..: Na jó, egy hangyányit elragadtattam magam. Újranézés után csak simán veszettül jó. 9/10
szerk '22.06.01.: Nem, ez úgy tökéletes ahogy van. 10/10
Érdekes amúgy, hogy a két főszereplő mennyire egyenrangú a filmben. Ez egyáltalán nem gond, sőt, mindig jól jön erős női karakter, csak a film címválasztása szempontjából érdekes.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése