Essential Killing
Ölésre ítélve
Jerzy Skolimowski (2010)
A kegyetlen valóság. Meneküléstörténet, háborús film még csak a közelébe sem járt a hiperrealizmusnak never ever. Mint ahogy lenni szokott, ilyenkor jön a felismerés; erre bizony lenne igény részemről. Csak kár, hogy a fesztiválokat kivéve teljesen visszhangtalanul tűnt el a süllyesztőben ez a kis, eleve pusztulásra ítéltetett úttörő-mozi, mert így semmilyen foganatja nem lesz.
Az, hogy mindenféle filmes sallangtól mentes, a készítők dolgát egyszerűsíti és ugyanannyira bonyolítja is. Nagyobb szerepet kap így a történetírás (bár nonszensz ez a gondolat, de a gyakorlatban tényleg ez van), hiszen nincsenek ócska klisék, amikkel el lehet fedni a hiányosságokat. Csak abban az esetben érdemes ezt a fajta stílust választani, ha a mondandó, a történet a lehető legnagyobb barátságban áll a vágással, a ritmusérzékkel és a célravezető fényképezéssel és így tovább. Az Ölésre ítélve csak feltételekkel teljesíti a követelményeket. Nem több, mint aminek kinéz, tehát tényleg volt oka, hogy nem vált ismertté. Elkezdi mesélni a történetet, de nem fejezi be. A szorosan értelmezett történetet nyilván befejezi, de egy háttér felvázolásába is belekezd még az elején. Az is szépen halad, de aztán hopp, elvágták. A koncepcióba épp ezt is bele lehet képzelni. Lehet, hogy így áll legközelebb a valósághoz. Az ember nem tudja merre halad tovább és van úgy hogy kénytelen befejezetlenül hagyni dolgokat. Kifejezetten akkor, amikor egy fél hadsereg van a nyomában valami ismeretlen országban.
Filmőrülteknek kötelező, haladó filmkedvelőknek erősen ajánlott, mindenki más úgyis halálra unná magát rajta. Jobb sorsa lenne érdemes, de inkább az újdonság ereje miatt. Remélem egy előfutára ez közeljövő realista háborús mozijainak, mert ebben a stílusban nagyon nagy potenciál lenne. 7/10
Jerzy Skolimowski (2010)
A kegyetlen valóság. Meneküléstörténet, háborús film még csak a közelébe sem járt a hiperrealizmusnak never ever. Mint ahogy lenni szokott, ilyenkor jön a felismerés; erre bizony lenne igény részemről. Csak kár, hogy a fesztiválokat kivéve teljesen visszhangtalanul tűnt el a süllyesztőben ez a kis, eleve pusztulásra ítéltetett úttörő-mozi, mert így semmilyen foganatja nem lesz.
Az, hogy mindenféle filmes sallangtól mentes, a készítők dolgát egyszerűsíti és ugyanannyira bonyolítja is. Nagyobb szerepet kap így a történetírás (bár nonszensz ez a gondolat, de a gyakorlatban tényleg ez van), hiszen nincsenek ócska klisék, amikkel el lehet fedni a hiányosságokat. Csak abban az esetben érdemes ezt a fajta stílust választani, ha a mondandó, a történet a lehető legnagyobb barátságban áll a vágással, a ritmusérzékkel és a célravezető fényképezéssel és így tovább. Az Ölésre ítélve csak feltételekkel teljesíti a követelményeket. Nem több, mint aminek kinéz, tehát tényleg volt oka, hogy nem vált ismertté. Elkezdi mesélni a történetet, de nem fejezi be. A szorosan értelmezett történetet nyilván befejezi, de egy háttér felvázolásába is belekezd még az elején. Az is szépen halad, de aztán hopp, elvágták. A koncepcióba épp ezt is bele lehet képzelni. Lehet, hogy így áll legközelebb a valósághoz. Az ember nem tudja merre halad tovább és van úgy hogy kénytelen befejezetlenül hagyni dolgokat. Kifejezetten akkor, amikor egy fél hadsereg van a nyomában valami ismeretlen országban.
Filmőrülteknek kötelező, haladó filmkedvelőknek erősen ajánlott, mindenki más úgyis halálra unná magát rajta. Jobb sorsa lenne érdemes, de inkább az újdonság ereje miatt. Remélem egy előfutára ez közeljövő realista háborús mozijainak, mert ebben a stílusban nagyon nagy potenciál lenne. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése