2012. október 30.

Skyfall

007 - Skyfall
Sam Mendes (2012)

Tény, hogy jobban tetszett, mint az utóbbi James Bond filmek, de én óvatosan bánnék a nagy, dicsérő szavakkal. Semmi meghökkentő vagy reformáló nincs benne, csak végre árnyalatnyit emberibbé varázsolták a szereplőket, aminek már - valljuk be - rég itt volt az ideje. Na meg kapott hozzá egy jó rendezőt, aki magáévá tette a koncepciót és szépen végig is vitte a gigantikus játékidőn. Merthogy jóval hosszabb, mint lennie kéne. Egyszerűen nincs benne annyi történés, hogy hiányérzet nélkül végigüljem, ahhoz pedig túl konvencionális akció-kalandmozi, hogy valamilyen mögöttes értelmet adó, alternatív irányba induljon el. A csajok jók, a színészek jók, a fényképezés jó, a zene jó, a történet jó, a poénok jók, a helyszínek is jók, de egyik se kimagasló. Arra viszont épp elég, hogy ne nagyon lehessen belekötni és ezzel már ki is emelkedik a mai felhozatalból. Ez inkább a többire nézve és a jövőre gondolva tölt el baljós gondolatokkal.   6/10



3 megjegyzés :

  1. Nekem nagyon bejött, mint Bond-film. Nem láttam az összeset, de az elmúlt 25 év termését igen és azt kell mondanom, hogy ez volt eddig a legjobb. Ráadásul Daniel Craig hihetetlenül jó James Bond. Az jó benne, hogy faragatlan és nyers. Egy szóval: tökös. :D

    Nálam 8/10

    VálaszTörlés
  2. Ez volt talán az első Bond-film, amit elejétől a végéig láttam, és egyáltalán nem értem, miért van úgy oda érte mindenki. Ez egy semmi kiemelkedőt nem nyújtó, tisztességesen összerakott, bár itt-ott bizony vontatott akciófilm volt. 6/10 nálam is.

    VálaszTörlés
  3. Most akkor inkább Jonesszal értek egyet. :) Kb same thoughts.

    VálaszTörlés