2012. július 31.

Le Havre

Kikötői történet
Aki Kaurismäki (2011)


Kaurismäki egy párját ritkítóan karizmatikus rendező. Határozott előadásmódja van, minden filmjét áthatja ez a letisztult, nosztalgikus légkör. A társadalmi ranglétra alsó rétegei foglalkoztatják. Azok a szürke emberek, akik a megszokottság biztonságában tengetik mindennapjaikat. Legtöbbször másodpercekig csak néznek, rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal. Magában nem sokat érne az egész, de az esemény ami felborítja addigi életüket, cselekvésre készteti őket. És akkor cselekednek. (Tádá!) Valószínűtlen magabiztosságal és ugyanazzal a kifejezéstelen arccal. Az egész olyan esetlenül abszurd, hogy már vicces és közben valamiért finom melegséget áraszt. Legkedvesebb Kaurismäki élményem a Külvárosi fények egyik jelenete. De ezt leírni úgy se lehet: Melrose - In the meanwhile.


A Kikötői történet a legújabb a sorban és ez is a jól bevált recept szerint készült. Jobban mondva a saját kelepcéjében vergődik. A legnagyobb baja, hogy túl hosszú. Pedig csak 93 perc, de mégis sok. Semmi újítás vagy meglepő esemény, a történet pedig magában nem tölti ki űr nélkül ezt a hosszt. Húsz perccel rövidebben egy aranyos kis mese lenne az emberi szívről. Így viszont sajnos egy másfél órás szenvedés. Nehéz volt leírni de hát az volt... Pozitívumként azért megemlítem a csodálatosan komponált fénybeállításokat és a szokásosan elidegenítő, távolságtartó fényképezést. Kaurismäki fanoknak biztos okoz pár kellemes pillanatot, de azt ők is beismerik majd, hogy ennél már kaptunk tőle sokkal egységesebbet.   5/10



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése