Margaret

Kenneth Lonergan (2011)

Nyitányként egy kis New York, és már indul is az érdekes dráma-alapozó karakterfelvezetés. OK, ebből még bármi lehet. Úgy néz ki Kenneth Lonergan nem felejtette el, hogy kell ezt csinálni. Kicsit mocorgok a kanapén, jobban kényelembe helyezem magam. Aztán páff! Nem is. Nem kell az aztán. Csak így: Páff! Percekig csak pillogtam és kerestem az állam. Rég volt már ilyen. A történetről nem árulok el semmit. Jobban örülök neki, hogy én se tudtam semmit róla. Persze a készítés körülményeivel azért képben voltam. Követtem az infókat amikor kiderült, hogy végre tényleg bemutatják, mert a You can count on me egy nagyon erős, mondhatni túl erős rendezői debütálás. Aki látta, biztos elgondolkodott rajta, hogy vajon mire lenne képes, ha raknak pénzt a feneke alá. Végül raktak is alá, meg nem is, de ezt Onozó Robi egyszer már tökéletesen összeszedte. Úgyhogy.

A felgyorsult világ egyik nagy központjában, New Yorkban, az élet olajozottan működik. Minden és mindenki a helyén. Cserep Cseperednek a gyerekek a természetidegen környezetben, nekik már ez a magától értetődő. Lehet utálni, vagy akár imádni is. Ahogy például Woody Allen teszi. Hogy mennyire törékeny ez az egyensúly, arról a gazdasági válság, a pszichológus és pszichiáter képzésekről kikerülő friss pályakezdők száma vagy a benzinárra való hiperérzékenység is ugyanúgy árulkodik. Elég egy kis meggondolatlanság és olyan események hosszú láncolata indulhat el, amire semmilyen rálátása nincs az embernek. Főleg egy éppen a felnövés küszöbén álló, túl öntudatos kamasz lánynak. Ilyenkor hirtelen kellene felnőni, de ez legtöbbünknek túl nagy falat lenne. A főszereplő Lisának is.
Anna Paquin, Matt Damon, Mark, Ruffalo, Jean Reno, Matthew Broderick... Makulátlan alakítások. A terjengős és összetett forgatókönyv egy pillanatra se roggyan meg, csak úgy röpül az idő vele. A két és fél órás verziót néztem, de be kell iktatnom a hosszabbat, mert ezt többször is látni kell. Kötelező jelleggel, minél előbb.   9/10