VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Reisz Gábor (2014)
Azért csak össze sikerült hozni egy újabb generációs filmet a Moszkva tér után. Beletelt 13 évbe, de sikerült. Azóta csatlakoztunk az unióba, mindenki lelkes volt. Fejlődtünk, legalábbis úgy tűnt. Aztán jött a válság, aminek úgy néz ki sosem lesz vége. Másoknál lehet, de nálunk nem igen. (Ilyen politikával biztos nem.) Szóval rohadt sok minden történt ennyi idő alatt. Közben elmúltam harminc és noha meggyökereztem, de még mindig keresem, merre kússzak a kevés fényt átengedő lombkoronák sűrűjében. Van miről beszélni.
Hogy ilyen körülmények között a mai fiatalok milyenek, miképp találják fel magukat, mihez tudnak kezdeni, egy átlagos mértékben értesült embernek nem kell bemutatni. Csakhogy erre művészileg kell reflektálni, különben nem lesz foganatja. És ha lehet, olyan módon, ami jó sok emberhez el tud jutni. Egy ilyen könnyed film pont a legmegfelelőbb médium erre, mivel a nagyrészt Hollywood által kialakított hatásmechanizmusok lehetővé teszik, hogy tömegekhez jusson el és azok még értelmezni is tudják. Persze nem Magyarország lenne, ha egy ilyen jó szándékú, végtelenül szimpatikus és szépen átgondolt próbálkozás nem halna el valahol közben.
Annak a pár ezer embernek aki látta, biztos legalább egy közepes élményt nyújtott, de egyvalamit mindenki tuti le tud szűrni belőle. Roppant mód aktuális. Viccesen, keserédesen mutatja be a mindenki számára halál ismerős szereplőket és életszakaszokat. Annak aki nyitott szemmel járja az országot, csupán megerősítésként hathat, ám annak elég hatásos. Látjuk kilátástalanságukat, szenvedésüket és végül eljutunk arra a szintre, hogy még nevetünk ugyan, de igazából már nem is annyira vicces. Mivel a valóságról beszél, hiába próbálja megragadni a pozitívumokat, kénytelen átlendül erős társadalomkritikába. A csodával határos módon, valahogy mégiscsak sikerül megőrizni a végére egy jó adag optimizmust. A fene érti tényleg. Látva mit művelnek az országot irányító, gátlástalan törtetők, mégis hogy van még az átlagembernek kedve egyáltalán nevetni? Hát valahogy így. Keseregve, önsajnálatban pacskolva, de kedvesen, okosan és minden körülmény ellenére optimistán. 8/10
Egyébként az élmény egy erős 7/10, de összességében megérdemli a 8/10-et mert fontos. Találóak és jók a szürreális elemek, az élethelyzetek meg néha hátborzongatóan élőek.
Azért csak össze sikerült hozni egy újabb generációs filmet a Moszkva tér után. Beletelt 13 évbe, de sikerült. Azóta csatlakoztunk az unióba, mindenki lelkes volt. Fejlődtünk, legalábbis úgy tűnt. Aztán jött a válság, aminek úgy néz ki sosem lesz vége. Másoknál lehet, de nálunk nem igen. (Ilyen politikával biztos nem.) Szóval rohadt sok minden történt ennyi idő alatt. Közben elmúltam harminc és noha meggyökereztem, de még mindig keresem, merre kússzak a kevés fényt átengedő lombkoronák sűrűjében. Van miről beszélni.
Hogy ilyen körülmények között a mai fiatalok milyenek, miképp találják fel magukat, mihez tudnak kezdeni, egy átlagos mértékben értesült embernek nem kell bemutatni. Csakhogy erre művészileg kell reflektálni, különben nem lesz foganatja. És ha lehet, olyan módon, ami jó sok emberhez el tud jutni. Egy ilyen könnyed film pont a legmegfelelőbb médium erre, mivel a nagyrészt Hollywood által kialakított hatásmechanizmusok lehetővé teszik, hogy tömegekhez jusson el és azok még értelmezni is tudják. Persze nem Magyarország lenne, ha egy ilyen jó szándékú, végtelenül szimpatikus és szépen átgondolt próbálkozás nem halna el valahol közben.
Annak a pár ezer embernek aki látta, biztos legalább egy közepes élményt nyújtott, de egyvalamit mindenki tuti le tud szűrni belőle. Roppant mód aktuális. Viccesen, keserédesen mutatja be a mindenki számára halál ismerős szereplőket és életszakaszokat. Annak aki nyitott szemmel járja az országot, csupán megerősítésként hathat, ám annak elég hatásos. Látjuk kilátástalanságukat, szenvedésüket és végül eljutunk arra a szintre, hogy még nevetünk ugyan, de igazából már nem is annyira vicces. Mivel a valóságról beszél, hiába próbálja megragadni a pozitívumokat, kénytelen átlendül erős társadalomkritikába. A csodával határos módon, valahogy mégiscsak sikerül megőrizni a végére egy jó adag optimizmust. A fene érti tényleg. Látva mit művelnek az országot irányító, gátlástalan törtetők, mégis hogy van még az átlagembernek kedve egyáltalán nevetni? Hát valahogy így. Keseregve, önsajnálatban pacskolva, de kedvesen, okosan és minden körülmény ellenére optimistán. 8/10
Egyébként az élmény egy erős 7/10, de összességében megérdemli a 8/10-et mert fontos. Találóak és jók a szürreális elemek, az élethelyzetek meg néha hátborzongatóan élőek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése