A Star Is Born
Csillag születik
Bradley Cooper (2018)
Az a bizonyos jelent, amikor Ally először felmegy a színpadra. Na, az igen. Pont a történetben is a megfelelő helyen van, a rendezése, a dramaturgiája is kurvára el lett találva, és mivel akkor még a karakter is iszonyúan él, nagyon vele tudtam lenni. Úgyhogy egész egyszerűen kikészültem tőle. Mint egy kis csitri, csak úgy kapkodtam a levegőt, össze-vissza kalapált a szívem, könnyeztem, és meglepő módon zeneileg is totál kielégített. Szóval egész kivételesen felemelő az a pár perc. Már ezért megérte megcsinálni a filmet.
Aztán a későbbiekben egyre inkább félremegy a film. Ennek több oka is van. Nem mintha az Ally eljövetele előtti rész nagyon mesteri lenne, de ami az ő felemelkedésétől történik, azt valahogy helytelennek érzem. Egy csomót gondolkodtam rajta, hogy miért bosszant ennyire, de az egyszerűen megfogalmazható problémákon túl, csupán annyira jutottam, hogy simán nem tetszik, amerre a történet kifut. Mondjuk az is elég problémás, hogy az elején ugye Ally hangsúly van és őáltala látjuk Jack szálát, aztán meg fordítva. De a nagyobb gond, hogy a kapcsolatuk ábrázolása felületes. Külön-külön érthető a két fél, de amikortól összekerülnek, nem tudom egy párként értelmezni őket. Valahogy nem működik. Ésszel persze látom, hogy mit szerettek volna, de szívvel egyáltalán nem tudom elfogadni.
Additional problémák:
– Elég hosszú a film; a közepén igencsak tipikussá válik és leül.
– Egyáltalán nincs kifejtve Ally szála, hogy miként éli meg a sikert és a férje problémáit.
– Voltaképpen azon kívül, hogy Jack élete újra üressé válik, az ő szempontja sincs kifejtve.
– Egy komoly dráma lehetősége vált kiaknázatlanná azzal, hogy nincs ősszeírva a két szál. Tök üres a kapcsolatuk, ami lehetne egy működőképes koncepció is, de akkor meg ugye minek a nagy drámázás meg gálázás a haláleset után.
– Nem bírtam nézni a Grammy gála kínos pillanatait. Kvázi kínzás, de sajnos egyáltalán nem tudom validálni. Már rég közbeléptek volna a rendezők a lépcsős kellemetlenkedésnél. Túl nagy szemétség a karakterrel is, felesleges túlzás.
– Szinkron. Tök poén Bradley Cooper magyar hangja. Nem csinálja rosszul a szinkronszínész, de annyira nem hozzá illő a hangja, hogy szinte nevetségessé válik amit mond.
Amin viszont meglepődtem, az Bradley Cooper rátermettsége. Az írói képességét nehéz meghatározni, mert ugye nem csak ő írta, sokszor át is lett dolgozva, ilyesmi. A rendezés szempontjából viszont nem volt sok gond. Lady Gaga meg egyszerűen maga a csoda. Egy tök átlagos, de magával teljesen tisztában levő nő. A sztáralkat ellentéte. Kiváló alakítás, csodálatra méltó amit csinál.
Szóval elég visszás érzéseim vannak. Összességében jónak mondanám, de a történetet elemezve eléggé könnyen szét lehetne szedni. 6/10
Bradley Cooper (2018)
Az a bizonyos jelent, amikor Ally először felmegy a színpadra. Na, az igen. Pont a történetben is a megfelelő helyen van, a rendezése, a dramaturgiája is kurvára el lett találva, és mivel akkor még a karakter is iszonyúan él, nagyon vele tudtam lenni. Úgyhogy egész egyszerűen kikészültem tőle. Mint egy kis csitri, csak úgy kapkodtam a levegőt, össze-vissza kalapált a szívem, könnyeztem, és meglepő módon zeneileg is totál kielégített. Szóval egész kivételesen felemelő az a pár perc. Már ezért megérte megcsinálni a filmet.
Aztán a későbbiekben egyre inkább félremegy a film. Ennek több oka is van. Nem mintha az Ally eljövetele előtti rész nagyon mesteri lenne, de ami az ő felemelkedésétől történik, azt valahogy helytelennek érzem. Egy csomót gondolkodtam rajta, hogy miért bosszant ennyire, de az egyszerűen megfogalmazható problémákon túl, csupán annyira jutottam, hogy simán nem tetszik, amerre a történet kifut. Mondjuk az is elég problémás, hogy az elején ugye Ally hangsúly van és őáltala látjuk Jack szálát, aztán meg fordítva. De a nagyobb gond, hogy a kapcsolatuk ábrázolása felületes. Külön-külön érthető a két fél, de amikortól összekerülnek, nem tudom egy párként értelmezni őket. Valahogy nem működik. Ésszel persze látom, hogy mit szerettek volna, de szívvel egyáltalán nem tudom elfogadni.
Additional problémák:
– Elég hosszú a film; a közepén igencsak tipikussá válik és leül.
– Egyáltalán nincs kifejtve Ally szála, hogy miként éli meg a sikert és a férje problémáit.
– Voltaképpen azon kívül, hogy Jack élete újra üressé válik, az ő szempontja sincs kifejtve.
– Egy komoly dráma lehetősége vált kiaknázatlanná azzal, hogy nincs ősszeírva a két szál. Tök üres a kapcsolatuk, ami lehetne egy működőképes koncepció is, de akkor meg ugye minek a nagy drámázás meg gálázás a haláleset után.
– Nem bírtam nézni a Grammy gála kínos pillanatait. Kvázi kínzás, de sajnos egyáltalán nem tudom validálni. Már rég közbeléptek volna a rendezők a lépcsős kellemetlenkedésnél. Túl nagy szemétség a karakterrel is, felesleges túlzás.
– Szinkron. Tök poén Bradley Cooper magyar hangja. Nem csinálja rosszul a szinkronszínész, de annyira nem hozzá illő a hangja, hogy szinte nevetségessé válik amit mond.
Amin viszont meglepődtem, az Bradley Cooper rátermettsége. Az írói képességét nehéz meghatározni, mert ugye nem csak ő írta, sokszor át is lett dolgozva, ilyesmi. A rendezés szempontjából viszont nem volt sok gond. Lady Gaga meg egyszerűen maga a csoda. Egy tök átlagos, de magával teljesen tisztában levő nő. A sztáralkat ellentéte. Kiváló alakítás, csodálatra méltó amit csinál.
Szóval elég visszás érzéseim vannak. Összességében jónak mondanám, de a történetet elemezve eléggé könnyen szét lehetne szedni. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése