Last Night in Soho

Utolsó éjszaka a Sohóban

Edgar Wright (2021)

Semmit nem tudtam róla, úgyhogy nekem az elején egész jól sikerült elhitetnie, hogy egy rendes, mentális betegséggel foglalkozó film lesz. Aztán pedig nagyon nem. A funkcióit nézve, ez egy ősi krimi, annak is a 90-es évekbeli interpretációjának egy modernizált, feltupírozott változata. Ugyanaz az olcsó dramaturgia és a gyerekes elképzelés a zavarodott elméről. De a végére már nem is fed el semmit. Igazából Edgar Wright csak horror elemekkel teletűzdelt, véres, hangos, látványos akciókat akart. És hát sajnos csak ennyit is ér. A sztori kiábrándító. Már az első látomásnál se értettem, hogy mit akar kihozni ebből, de akkor még reménykedtem, hogy lesz belőle valami a végére. Aztán idővel egyre lejjebb és lejjebb süllyed, ahogy kiderül, hogy csupán az érzékszervek bombázása és ez a lealacsonyító, semmitmondó, feleslegesen megcsavart, minden lapját ostobán felfedő misztérium-történet vezérli. Tele van vagánynak szánt, profin kivitelezett trükkökkel, elképesztő a design munka, fantasztikusak a vágások, szinte látom, ahogy az erre fogékonyak elélveznek. Pedig tök céltalan. Egyszerűen nem méltó ez a zombiapokalipszisszerű látomáscunami az eredeti felvetéshez. Persze nem arról van szó, tök profi a látvány és konstans üvölt a zene, de a fenti problémák mellet még ráadásul túl hosszú, önismétlő érzetű és lassan is bontakozik ki. Élvezkedik a saját, vélt nagyszerűségében. A legbosszantóbb pedig az, hogy Edgar Wright azt hiszi, hogy jó a zenei ízlése, de ez már a Baby Drivernél is kiderült, hogy nem igaz. Egységes a hangzás, de nagyon középszerűek a dalok.

Ha a Woman in the Window-t a kritikusok java fröcsögve, élvezkedve szidta, akkor nem értem, hogy itt mit keresnek a dicsőítések. A szemfényvesztés még 2021-ben is működik. Nincs itt semmi elemelt réteg vagy újragondolt nézőpont, amitől értelmet nyerne. Egy ilyen meghaladott szemléletű, túlnyújtott, agyonkörített filmet én ma egyáltalán nem érzek méltatni valónak. Sok hűhó.   4/10