TÁR

Todd Field (2022)

Kérdés nélkül az utóbbi idők legkötetlenebb filmélménye. Ahogy így utólag elmélkedek rajta, Todd Field egyre inkább egy mindenki felett álló, a filmnyelvet teljesen az uralma alá hajtó zseninek tűnik. Kötetlen film, mert maximum pillanatokra sejlik csak fel a mára mindent felzabáló filmes rutin. A bevett mozzanatok, a műfaji elemek szinte teljes egészében hiányoznak belőle. Egységbe kovácsolja a hosszú jeleneteket a finoman közéjük illesztett, könnyítést, lendületet adó, velős, rövid pillanatokkal. És közben sikerül elkerülnie a csapongás érzetét. Szóval az egy gyenge kifejezés, hogy erős kézzel irányított. Persze Cate Blachett a feltűnő és tökéletes alakításával elviszi a showt, de az igazi nagyágyú - ekörül ne legyen kérdés - Todd Field. A kifinomultan belekódolt humor, az apró mozzanatok, a temérdek utalás, a hatásvadászat teljes hiánya mind ezt sugallja. Egy eredeti szerző tökéletes műve. Nehéz bármihez hasonlítani. Egy lenyűgözően hatásos portré. Még kiemelni is nehéz, hogy mennyi mindenről beszél egy fiktív emberrel kapcsolatban. Pont olyan élmény ez filmként, mint ahogy a filmben körülírják a zene komplexitását. Az első pillanattól az utolsóig leszögező. Már a feliratok alatti dallal behúz. Micsoda dal! És milyen tanítani való a montázs utána! Aztán a hosszú beszélgetés! Mit lehet mondani?! Köszönöm, maestro!   9/10