Anonyma - Eine Frau in Berlin

A Woman in Berlin (Egy berlini nő - Anonyma)
Max Färberböck (2008)

Kicsit félrevezettem magam ezzel a filmmel, mert azon voltam, hogy nézek egy jó kis Petzold darabot, aztán eljutottam valahogy ehhez, de az maradt meg bennem, hogy ezt is ő rendezte. A közepe felé már gyanús volt, hogy valami nem stimmel, mert a csodás arányérzéknek semmi nyoma nem volt. Pedig az anyag, a történet, amiből készült, iszonyú erős. Jelenetek erejéig, már csak a brutalitás vizualizásával is, képes zsigeri, ütős hatást elérni, de összességében nézve sokkal többre lenne hivatott. Az idő múlása abszolút rosszul van érzékeltetve. Csapongó, fókusztalan a cselekmény, nincs rendes dramaturgiai ív. A több mint két órában persze még így sem lehet unatkozni. Benne vannak a szükséges jelenetek és események, igazából minden benne van, amiből egy extra jó filmet össze lehetett volna vágni. Egy határozottabb kéz kellett volna, de azért így is bőven megéri a megnézést.   7/10

Megjegyzések