Final Destination Bloodlines

Végső állomás: Vérvonalak
Zach Lipovsky, Adam B. Stein (2025)

Külön érdekes a lehúzott Hurry Up Tomorrow után ennek a felesleges tucatterméknek az értékeléseit nézni. Ennyire ki vannak éhezve az emberek az egyszerű trancsírozásra? Meg a nyomozásra és a misztériumra? Én megértem, mert az ilyesmit én is propagálom. De komolyan mondom, ha kitett csöcsök és kívánatos idomok is lettek volna benne (mint az első pár részben), még a végén kikiáltják az év filmjének! Pedig már első szegmensben kiégeti a szemet az irtózatos cgi látvány. Gyenge a grafika, a felvett anyag megvilágítása végig inkonzisztens a mű világgal. Nyilván költségcsökkentés okán, de kényszeresen használják, ami ezen a színvonalon nagy hatással van az élményre. De ezzel még együtt lehetne élni. Nagyobb baj, hogy a karakterek csak épp egy hajszállal érdekesebbek, mint az előző pár részben. És megint megtalálták hozzájuk a legjelentéktelenebb tucatarcokat. Minimális sztár-faktor sincs egyikőjükben sem, pedig ha ilyen agysorvasztó párbeszédeket kell előadni, muszáj lenne megnyerő embereket alkalmazniuk. A szövegkönyvet tényleg nehéz kibírni. Nálam nem működnek ezek az agyoncsavart, túlgondolt halálesetek sem. A vérvonal szál meg erőltetett és zavaros. Az írás inkonzisztens, még a saját, egyszerű szabályrendszerén belül is. Egy jelentéktelen forgóajtós jelenetet elhúznak az örökkévalóságig, aztán egy pár órás autóút során semmi nem történik, mert oda nem találtak ki semmit. Nem áll össze a hangulat, csak ötleteket látunk egymás után... Mehh. A világ igazságtalan. Azért az a kevéske kis működő humor megmenti a csődtől.   5/10