Lars and the Real Girl
Plasztik szerelem
Craig Gillespie (2007)
Pár hete eldöntöttem, hogy nem szerzek be (értsd: tőttök le) több filmet, hanem szortírozok a most megtekintésre várók közül, és a maradékot könyörtelen kényszerrel megnézem. Persze ez csak addig fog menni, amíg könnyen átlátható mennyiségre nem zsugorodik a készlet, aztán újra beindul a gépezet... Így jutottam el a rettegett pillanathoz: meg kell nézni a guminős filmet! Annyiszor néztem már bele és annyiszor legyintettem, hogy majd máskor, most nincs hozzá kedvem. De nincs mese, tartani kell magam a tervhez, ezért megnéztem.
Elöljáróban még annyit, hogy Ryan Goslingot és Emily Mortimert kedvenceimnek mondhatom, mert hibátlan alakításaik mellett végtelenül szimpatikusak és nem utolsó sorban remekül válogatnak a filmszerepek között is. Hogy mekkora balfék voltam, hogy idáig nem néztem meg, az egyből a nyitójelenetben kiderül. Az a pár pillanat, amikor az ablak mögött bújkál és utána megbeszélik a közös reggelit, mindkettejük részéről annyira hiteles alakítás, hogy párját ritkítóan behúz a történetbe és egyből megágyaz ennek a keserédes, finom humorú kis drámának. A trükk abban rejlik, hogy ahogy Lars ezzel a guminős álcával felhívja magára a figyelmet, a film készítői ugyanúgy a guminős figyelemfelkeltés álcája mögé rejtették el a történet valódi mondandóját. Először Paul Schneider karaktere nyitja fel a szemünket, amikor elcsukló hangon mondja feleségének a kétségeit cselekedetei helyességét illetően. A fájdalmasan kínos és egyben persze vicces szituációk után, kicsit utópisztikus az összefogás amit láthatunk, de olyan pozitív energia árad ezekből a kedves emberekből és a megnyilvánulásaiból, hogy sikerül átbillenteni a másik oldalra, és nem hitetlenkedve ülünk ezek láttán, hanem elvarázsolva próbálunk hinni abban, hogy tényleg létezik ilyen.
Feltétlen meg kell említenem még a többi szereplőt is, mert nem minden nap találkozunk ennyi jó alakítással. Paul Schneider mellett Patricia Clarkson is hozza a tőle mindig elvárható cukiságot és ebben Kelli Garner is tökéletesnek bizonyul, mint az esetlen kollegina. Meglepetésfilm, mert én sokkal többet kaptam tőle, mint amit vártam. Kiváló alakításokkal teli, okosan felépített, vicces és egyben drámai. Egy nagyon jó példamutató film. 8/10
Craig Gillespie (2007)
Pár hete eldöntöttem, hogy nem szerzek be (értsd: tőttök le) több filmet, hanem szortírozok a most megtekintésre várók közül, és a maradékot könyörtelen kényszerrel megnézem. Persze ez csak addig fog menni, amíg könnyen átlátható mennyiségre nem zsugorodik a készlet, aztán újra beindul a gépezet... Így jutottam el a rettegett pillanathoz: meg kell nézni a guminős filmet! Annyiszor néztem már bele és annyiszor legyintettem, hogy majd máskor, most nincs hozzá kedvem. De nincs mese, tartani kell magam a tervhez, ezért megnéztem.
Elöljáróban még annyit, hogy Ryan Goslingot és Emily Mortimert kedvenceimnek mondhatom, mert hibátlan alakításaik mellett végtelenül szimpatikusak és nem utolsó sorban remekül válogatnak a filmszerepek között is. Hogy mekkora balfék voltam, hogy idáig nem néztem meg, az egyből a nyitójelenetben kiderül. Az a pár pillanat, amikor az ablak mögött bújkál és utána megbeszélik a közös reggelit, mindkettejük részéről annyira hiteles alakítás, hogy párját ritkítóan behúz a történetbe és egyből megágyaz ennek a keserédes, finom humorú kis drámának. A trükk abban rejlik, hogy ahogy Lars ezzel a guminős álcával felhívja magára a figyelmet, a film készítői ugyanúgy a guminős figyelemfelkeltés álcája mögé rejtették el a történet valódi mondandóját. Először Paul Schneider karaktere nyitja fel a szemünket, amikor elcsukló hangon mondja feleségének a kétségeit cselekedetei helyességét illetően. A fájdalmasan kínos és egyben persze vicces szituációk után, kicsit utópisztikus az összefogás amit láthatunk, de olyan pozitív energia árad ezekből a kedves emberekből és a megnyilvánulásaiból, hogy sikerül átbillenteni a másik oldalra, és nem hitetlenkedve ülünk ezek láttán, hanem elvarázsolva próbálunk hinni abban, hogy tényleg létezik ilyen.
Feltétlen meg kell említenem még a többi szereplőt is, mert nem minden nap találkozunk ennyi jó alakítással. Paul Schneider mellett Patricia Clarkson is hozza a tőle mindig elvárható cukiságot és ebben Kelli Garner is tökéletesnek bizonyul, mint az esetlen kollegina. Meglepetésfilm, mert én sokkal többet kaptam tőle, mint amit vártam. Kiváló alakításokkal teli, okosan felépített, vicces és egyben drámai. Egy nagyon jó példamutató film. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése