The Way Way Back
Az első igazi nyár
Nat Faxon, Jim Rash (2013)
Sokszor láttam már ugyanerre a sémára épülő filmet, de nem kockáztatok nagyot, ha azt mondom, hogy ennél profibban még senki nem csinálta meg. Annyira fájdalmas igaz és ismerős, annyira találó minden fucking kép és minden motherfucking mondat, hogy képtelenség nem beleszeretni az első öt perc után. Nem volt egy pillanat se amikor ismétlésnek éreztem volna vagy unalmasnak. Modern szellemiségű, életközeli és aktuális. Akárhol játszódhatna. A humora pörgős, intelligens és szerencsére messze elkerüli az újabban mindenhol felbukkanó közönséges és obszcén vonalat. A zseniálisan válogatott, egytől-egyig végtelenül szimpatikus színészek mindegyike maximálisan hiteles. A kisebb-nagyobb szerepek egyensúlya, a történetvezetés íve makulátlan.
Most ezek jutottak így elsőre eszembe, de valójában ez nem mond el semmit a filmről. Az a helyzet, hogy mikor vég lett, legszívesebben elsírtam volna magam, majd kezdtem volna egyből az elejéről, annyira eltalált bennem valamit. Minden benne van a felnövésről, a családról és a barátságról, szóval egyszerűen ellenállhatatlan. Biztos lehetne hibát találni benne, de mivel mérhetetlenül jó szándékú és régen látott mennyiségű poént is sikerült belezsúfolniuk, értelmetlen lenne bármibe belekötni. Nagyon rég szórakoztam már ilyen jól filmen. 9/10
Nat Faxon, Jim Rash (2013)
Sokszor láttam már ugyanerre a sémára épülő filmet, de nem kockáztatok nagyot, ha azt mondom, hogy ennél profibban még senki nem csinálta meg. Annyira fájdalmas igaz és ismerős, annyira találó minden fucking kép és minden motherfucking mondat, hogy képtelenség nem beleszeretni az első öt perc után. Nem volt egy pillanat se amikor ismétlésnek éreztem volna vagy unalmasnak. Modern szellemiségű, életközeli és aktuális. Akárhol játszódhatna. A humora pörgős, intelligens és szerencsére messze elkerüli az újabban mindenhol felbukkanó közönséges és obszcén vonalat. A zseniálisan válogatott, egytől-egyig végtelenül szimpatikus színészek mindegyike maximálisan hiteles. A kisebb-nagyobb szerepek egyensúlya, a történetvezetés íve makulátlan.
Most ezek jutottak így elsőre eszembe, de valójában ez nem mond el semmit a filmről. Az a helyzet, hogy mikor vég lett, legszívesebben elsírtam volna magam, majd kezdtem volna egyből az elejéről, annyira eltalált bennem valamit. Minden benne van a felnövésről, a családról és a barátságról, szóval egyszerűen ellenállhatatlan. Biztos lehetne hibát találni benne, de mivel mérhetetlenül jó szándékú és régen látott mennyiségű poént is sikerült belezsúfolniuk, értelmetlen lenne bármibe belekötni. Nagyon rég szórakoztam már ilyen jól filmen. 9/10