300: Rise of an Empire
300: A birodalom hajnala
Noam Murro (2014)
Bár nyilvánvaló, hogy a készítők nem veszik komolyan amit művelnek és a szándékuk se az, hogy a nézők komolyan vegyék. De azért ez nem jogosítja fel (ne jogosítsa már fel!) őket arra, hogy számtalanszor megismételjék magukat és az alapvető, íratlan filmes szabályokat se tartsák be. Mondjuk kétszer még lehet, hogy elnézem az indokolatlanul bő vérmennyiséget, ha olyan a jelenet dramaturgiája (mondjuk ez is necces gondolat). Viszont 213-szor nem hogy nem érdekes, de felesleges és öncélú is. Teljesen értelmetlen így túlhasználni és ez a lassításokra ugyanúgy igaz. Hatástalanná válik, ráadásul azt az érzetet kelti, hogy hülyének vagyok nézve. "Biztos erre gerjednek a kis geekarcúak, duplázd meg még egyszer!"
Persze ha egy ilyen történelmi eseményből csak a fő vonalakat sikerült kiemelniük, a többit meg simán feltöltik ezzel a maszlaggal (gondolkodás nélkül), akkor nem érdemes sokat várni. Ez a Snyder iskola 2. generációja, ennyit tudnak. Dübörög a béna zene (Junkie XL), véget nem érnek az álmosító monológok és videojátékszerű istenkirályok csillognak visszatetszően.
Minden karakter kap egy vezérszálat, kibontva egyik sincs. Ha kell egy kis évődés akkor előkerül az a szereplő aki évődni tud, ha dráma kell előkerül az akiről már a legelején tudni lehet, hogy meg fog halni, ha gonoszkodás kell, előkerül Eva Green és így tovább. Eva Greennél persze érdemes pár szó erejéig megállni. Még egy ilyen különleges színművésznőt nem tudom, hogy hordott e hátán a föld. Már maga a fizimiskája is olyan (máskor is), hogy képtelenség eldönteni, épp gyönyörű e vagy furcsán torz. Játékában mindig ott van a kettősség. Talán rajta látszik leginkább, hogy érti mi az amitől jó lehetne a film. Véresen komolynak tűnik, komolyabban veszi, mint bárki más a stábból és mégis látom rajta, hogy tudja mit csinál, hogy ez mégiscsak egy poén. Sajnos egyéb pozitívumot nemigen tudnék kiemelni. A grafikák is túlzóak, pacsmagolt, fantáziátlan bénaságok. Holott a legfontosabb szerepe épp egy erős, jól fókuszált, arányos, megnyerő fényképezésnek lenne ebben a vizuálőrületben. 3/10
Lena Headey-t is mindig dicsérni szoktam, de egy ilyen természetfeletti jelenség mellett, sajnos semmit nem tud felmutatni. Eltörpül.
Noam Murro (2014)
Bár nyilvánvaló, hogy a készítők nem veszik komolyan amit művelnek és a szándékuk se az, hogy a nézők komolyan vegyék. De azért ez nem jogosítja fel (ne jogosítsa már fel!) őket arra, hogy számtalanszor megismételjék magukat és az alapvető, íratlan filmes szabályokat se tartsák be. Mondjuk kétszer még lehet, hogy elnézem az indokolatlanul bő vérmennyiséget, ha olyan a jelenet dramaturgiája (mondjuk ez is necces gondolat). Viszont 213-szor nem hogy nem érdekes, de felesleges és öncélú is. Teljesen értelmetlen így túlhasználni és ez a lassításokra ugyanúgy igaz. Hatástalanná válik, ráadásul azt az érzetet kelti, hogy hülyének vagyok nézve. "Biztos erre gerjednek a kis geekarcúak, duplázd meg még egyszer!"
Persze ha egy ilyen történelmi eseményből csak a fő vonalakat sikerült kiemelniük, a többit meg simán feltöltik ezzel a maszlaggal (gondolkodás nélkül), akkor nem érdemes sokat várni. Ez a Snyder iskola 2. generációja, ennyit tudnak. Dübörög a béna zene (Junkie XL), véget nem érnek az álmosító monológok és videojátékszerű istenkirályok csillognak visszatetszően.
Minden karakter kap egy vezérszálat, kibontva egyik sincs. Ha kell egy kis évődés akkor előkerül az a szereplő aki évődni tud, ha dráma kell előkerül az akiről már a legelején tudni lehet, hogy meg fog halni, ha gonoszkodás kell, előkerül Eva Green és így tovább. Eva Greennél persze érdemes pár szó erejéig megállni. Még egy ilyen különleges színművésznőt nem tudom, hogy hordott e hátán a föld. Már maga a fizimiskája is olyan (máskor is), hogy képtelenség eldönteni, épp gyönyörű e vagy furcsán torz. Játékában mindig ott van a kettősség. Talán rajta látszik leginkább, hogy érti mi az amitől jó lehetne a film. Véresen komolynak tűnik, komolyabban veszi, mint bárki más a stábból és mégis látom rajta, hogy tudja mit csinál, hogy ez mégiscsak egy poén. Sajnos egyéb pozitívumot nemigen tudnék kiemelni. A grafikák is túlzóak, pacsmagolt, fantáziátlan bénaságok. Holott a legfontosabb szerepe épp egy erős, jól fókuszált, arányos, megnyerő fényképezésnek lenne ebben a vizuálőrületben. 3/10
Lena Headey-t is mindig dicsérni szoktam, de egy ilyen természetfeletti jelenség mellett, sajnos semmit nem tud felmutatni. Eltörpül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése