2017. december 12.

mother!

Anyám!
Darren Aronofsky (2017)

Nem annyira ástam bele magam a kritikákba és véleményekbe, de amit le tudtam szűrni, az három pontban összefoglalható:
1. Kikészíti és/vagy kiakasztja az embereket, mert provokatív.
2. Felének épp ezért tetszik.
3. A másik felének még épp ezért nem.


Szerintem meg Aronofsky mindenki előtt jár, mert épp ez volt a célja. Nem kell ebbe belelátni se az istenes hasonlatot, se a patriarchális-feminista nézőpontok ütköztetését, de ha úgy tetszik, mindegyiket rá lehet húzni. Rajtad áll. Azért zseniális film, mert - sokakkal ellentétben én úgy gondolom, hogy - csak kérdéseket vet fel és gondolatot szándékozik ébreszteni. Nem erőltet a nézőre semmit, csak egy durván intenzív élményt. Filmtechnikailag mesterien átgondolt és precízen megtervezett. Úgy vezeti a nézőt a hatásosan eszkalálódó káoszával, hogy azt szinte arrogánsnak és túlzottan hatásvadásznak lehetne nevezni, ha nem működne ilyen kiválóan. Eszméletlen mély élményt nyújt, egy pont után szinte levegőt venni sem hagy időt és teljesen elvág a külvilágtól.

Nem ártana még egyszer látni (biztos vagyok benne, hogy rövidesen még egyszer meg is fogom nézni), de így egy héttel a megtekintése után, ez kb. a nagybetűs mozinak tűnik. Végig a néző előtt jár (kicsit merészebben fogalmazva úgy irányítja, ahogy nem szégyenli), audiovizuálisan izgalmas és modern, újszerűen szerkesztett, kvázi kategorizálhatatlan és olyan szertágazó módon gondolatébresztő, ahogy csak nagyon kevés film az egész filmtörténelemben. Újfent le a kalappal Aronofsky előtt!   9/10


+ A film nyitánya, a domborulatokat előnyösen kiemelő hálóingben közlekedő J.Law közszemlére tétele bemutatása pofátlan, viszont... /dupla kacsintás/

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése