The Ballad of Buster Scruggs
Ethan Coen, Joel Coen (2018)
[Sokat mondóan lenéző tekintettel, gúnyos mosollyal kezdi mondandóját]
Ejj, ejj... Coenék, Coenék... Nagyjából azt tudom leszűrni, amit az utóbbi pár filmjüknél is, csak most már sokkal egyértelműbben. Coenék kicsit szerelmesek lettek önmagukba, és sajnos úgy néz ki, hogy ezt az érzést a kánonban felszopó megmondóemberek egyre inkább felerősítik. Nagy szerencséjükre azért nem felejtettek el még mindent a filmkészítésről. Mert a TBoBS-nek vannak értékelhető aspektusai bőven, ám összességében azért elég felesleges érzetű film lett.
Az epizódok java lassan kibontakozó, fanyar humorú és főleg hosszas, ízesen megírt beszélgetésekre épít. Kicsit untató ritmusban, maszturbáció jelleggel. Sadly, talán egy olyan jelenet sem volt, aminek elégedetten csettintettem volna a végén. Eljutnak valahova, csak kicsit hosszabban és lassabban, mint ahogy kéne. Ha Tarantino az Aljas nyolcasban egy hajszállal volt kimerítőbb, mint ahogy kellett volna, akkor Coenék itt most egy egész manbunnal. A képek tűélesek, jól beállítottak és szépen felvettek, de a durván sárga szűrés elég bosszantó és felesleges, szóval még ez se kárpótol mellékzönge nélkül. A színészek majdnem színházba illő mód a látványra és a könnyű értelmezhetőségre játszanak. Ez a sztori hangvételétől és a fizimiskától függően működik. Tom Waits például már-már irritáló, Zoe Kazan viszont csodálatos.
Szóval valahogy minden szempontból kevés egy kicsit nekem. Nincs egy sztori se, ami betalált volna a lelkembe. Összességében nézve, bár lehet, hogy én vagyok a kevés hozzá, de sajnos nem látom a részek közti ragasztóanyag állóképességét sem. A beszélgetésekre meg a közepüknél mindig ráunok. Mintha kicsit kevés lenne az anyag, és a hiányzó mennyiséget csak stílussal próbálták volna feltölteni. Egyre messzebb vagyunk a Fargo szintjétől. 6/10
+ A könyv lapozásának animációja viszont külön megérne egy ódát.
[Sokat mondóan lenéző tekintettel, gúnyos mosollyal kezdi mondandóját]
Ejj, ejj... Coenék, Coenék... Nagyjából azt tudom leszűrni, amit az utóbbi pár filmjüknél is, csak most már sokkal egyértelműbben. Coenék kicsit szerelmesek lettek önmagukba, és sajnos úgy néz ki, hogy ezt az érzést a kánonban felszopó megmondóemberek egyre inkább felerősítik. Nagy szerencséjükre azért nem felejtettek el még mindent a filmkészítésről. Mert a TBoBS-nek vannak értékelhető aspektusai bőven, ám összességében azért elég felesleges érzetű film lett.
Az epizódok java lassan kibontakozó, fanyar humorú és főleg hosszas, ízesen megírt beszélgetésekre épít. Kicsit untató ritmusban, maszturbáció jelleggel. Sadly, talán egy olyan jelenet sem volt, aminek elégedetten csettintettem volna a végén. Eljutnak valahova, csak kicsit hosszabban és lassabban, mint ahogy kéne. Ha Tarantino az Aljas nyolcasban egy hajszállal volt kimerítőbb, mint ahogy kellett volna, akkor Coenék itt most egy egész manbunnal. A képek tűélesek, jól beállítottak és szépen felvettek, de a durván sárga szűrés elég bosszantó és felesleges, szóval még ez se kárpótol mellékzönge nélkül. A színészek majdnem színházba illő mód a látványra és a könnyű értelmezhetőségre játszanak. Ez a sztori hangvételétől és a fizimiskától függően működik. Tom Waits például már-már irritáló, Zoe Kazan viszont csodálatos.
Szóval valahogy minden szempontból kevés egy kicsit nekem. Nincs egy sztori se, ami betalált volna a lelkembe. Összességében nézve, bár lehet, hogy én vagyok a kevés hozzá, de sajnos nem látom a részek közti ragasztóanyag állóképességét sem. A beszélgetésekre meg a közepüknél mindig ráunok. Mintha kicsit kevés lenne az anyag, és a hiányzó mennyiséget csak stílussal próbálták volna feltölteni. Egyre messzebb vagyunk a Fargo szintjétől. 6/10
+ A könyv lapozásának animációja viszont külön megérne egy ódát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése