Love and Monsters

Michael Matthews (2020)

Stílusok keverve, összemixelve, nem úgy mint az alkohol, nem száll a fejedbe. Mondotta anno az Annimal Cannibals az Anima Sound Systemmel karöltve, lényegtelen, hogy milyen értelemben. Nem is tudom, hogy jutott eszembe. Ja de, mert rohadt jó buli volt... A lényeg viszont az, hogy 2020-ban eljutottunk arra a szintre, hogy a filmipar kisujjból képes kipréselni magából egy romantikus, coming of age-be oltott, kaland-horror-komédiát. Elsőre nem tűnik nagy dolognak, mert hát érdekes, hogy egyáltalán ilyen létezik. Pillanatokon belül képes stílust váltani, szinte átmenet nélkül, úgy hogy észre sem veszed. Minden úgy megy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Vagyis ahogy a tökéletesen kidolgozott alapok előírják, ahogy azt a filmes iskolákban tanítják. A professzionalizmus átka, hogy megöli a kreativitást. Az egyszerű, hagyományos értelemben véve ugyanis ez a film iszonyúan profi. A letaposott ösvényeken jár, amit előtte kismillióan tapostak agyon, műfajonként, auteur-önként teljesen más okokból, hogy aztán most a célcsoportok szakértői, a senkiháziak, ki tudják okoskodni, hogy mire van szüksége a népnek. És hát mire is? Súlytalan ellenfélre, semmitmondóan üres romantikus kapcsolatra, kidolgozatlan karakterekre, behízelgően jópofáskodó hangulatra, unott fordulatokra, teljesen jellegtelen színészekre, sémákra, szabványokra, toposzokra?! Rémesen kiábrándító ez a jellegtelenség. Nem azt mondom, hogy ez a filmkészítés antikrisztusa, de azért egy kicsit talán mégis.   4/10