Spontaneous

Brian Duffield (2020)

Nem nagyon értem, hogy mi végre a magas renoméja. Én elég mesterkéltnek érzem ezt az egészet. Vagy csak már nagyon ráuntam a mostanában trendi jópofáskodásra. A legjobb esetben is korrektnek mondanám az összképet, mert például a zsánerben fontos montázsok abszolút semmilyenek, a zene rémesen jellegtelen, vizuálisan pedig csak pár pillanata van ami izgalmas. A legjobban pedig az zavart, hogy Katherine Langford sminkje és haja minden pillanatban tökéletes. Akár hány, akár napok óta részeg, akár a fiúja elvesztése után szomorkodik az ágy alatt, ő kifogástalanul néz ki. Nyilván nem ez a legfontosabb dolog egy filmben, de azért erre is illett volna figyelni. De ha már itt tartunk! A drogozás, a részegség élménye meseszerűen, elnagyoltan van ábrázolva, nagyon életszerűtlen (begombázva, hányás közben jópofizás). Az átélést amúgy is rengeteg apróság gátolja. A szüleivel való kapcsolata mű, a barátnőjével és a fiújával geekesen, intellektuálisan vicces, mint minden hasonló filmben az utóbbi években. És végül a nagy reveláció is elmarad. A mondanivaló túl egyszerű, ráadásul egy gyengén feltüzelt, feleslegesen túlkáromkodott zárómonológgal akarják eladni, ezért rossz szájízt hagy maga után.   5/10